regények Esther tollából..

2018. augusztus 27., hétfő

Dance with Miss Arizona - XXIV. fejezet





Szombat reggel rögtön hívtam a családot, hogy bekerültem és mehetek a versenyre. Anya ujjongott, majd kiabált apának, hogy tudassa, mi történt. Olyan hangos éljenzés volt, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől.
- Annyira örülünk neked kislányom. Ez a legjobb hír. Mikor lesz a verseny?
- Április 14-én. Nagyon izgatott vagyok, biztosan sokat kell majd készülnünk.
- Menni fog kicsim. Annyira örülünk, komolyan.
- Anya, nagyon köszönöm. Hogy vagytok?
- Minden rendben, főleg most. Ilyen hír után – nevetett. – Mi van veled és Colinnal?
- Semmi. Tudod mi…
- Szakítottatok? – érdeklődött most már csendesebben.
- Igen. Sajnos nem vagyok abba a világba való …
- De még szereted ugye? – vágott közbe anya, amire persze rögtön azt mondtam volna, hogy igen, de inkább igyekeztem terelni a témát. Persze, hogy még mindig rá gondolok. Miután megbeszéltük a karácsonyi találkozást, amire nagyon várnak letettem a telefont. Eszembe jutott, hogy senkinek sem vásároltam ajándékot, de áttettem a következő hétre, most szerettem volna az esti bulira készülni. Los Angeles is kezdett már hűvösebb időbe burkolódzni, de ez a város csak a meleg időjárásától híres, itt szinte sosem esik a hó vagy van mínusz. A telek is kellemesek, nincs nagyon hideg. Legalább sötét és állandó szürkeség is elkerül. Melanie időközben a csoportban értesített bennünket, hogy ők késve érkeznek Zackkel, hogy a kis tortát amit rendeltünk elő tudjuk készíteni a buliban. Lisával igyekeztünk mindent megtenni, hogy Melanie kérését teljesítsük, ezért este nálam találkoztunk, hogy együtt mehessünk. Becsomagoltuk Zack ajándékát.
- Hanna, szerintem ezt vedd fel! – mutatott a szekrényem felé. Ahogy közelebb értem egy  ruhán akadt meg a szemem, amit még  Los Angelesbe költözésem előtt vásároltam.
- Na ne… - néztem rá.
- De, de – vigyorgott.  – Hanna, bejutottunk, minden remekül alakul. Ebben kell jönnöd és nincs ellenkezés!
- Lisa, te megőrültél – piszkáltam.
- Hanna, ne aggódj. Eldöntötted, hogy Colinnal véget vetsz a dolognak, most pedig szabad az út. Lesz más.
- Komolyan, ha nem te mondtad volna, nem hiszem el – ráncoltam a szemöldököm.
- Indulj öltözni! – utasított, kezembe nyomva a ruhát. Nagyon szép bordó színe volt, kedveltem ezt a színt, de ritkán hordtam. Most viszont Lisa szinte parancsolóan kötelezett, hogy vegyem fel. Nem ellenkeztem végül tényleg jó választásnak tűnt. Hajamat kiengedve hagytam. Egy kevés piros rúzst és szempillaspirált tettem magamra, Lisa a végén még bronzosítót is kiharcolt az arcomra, így egyezett bele abba, hogy elinduljunk. Ő pár tincset befont a hajából, a többit lógva hagyva behullámosította. Egy fehér –kék mintás miniruhát választott, ami nagyon jól állt a napbarnított bőréhez. Taxit hívtunk, amivel szerencsére még Melanie és Zack előtt odaértünk. Tyler és Oliver az ajtóban köszöntöttek minket és szinte tátva maradt a szájuk.
Pár perccel később pincérre vártunk, aki szerencsére segítségünkre volt, hogy a tortához előkészüljünk.
- Hanna remekül nézel ki – súgta a fülembe Oliver. – Remélem lesz alkalmunk táncolni is.
- Persze – mosolyogtam rá. Lélegzetelállító volt, csodálkoztam is, hogy nem tapadtak rá a csajok, mert szinte a legjobb pasi volt a buliban. Mindig annyira jól öltözött. A szakadt farmer és a hosszított póló remekül állt neki. Az illata pedig teljesen elkábított. Lisa közben megköszönte a tányérokat, a kést, amit a pultos hozott, kértek italokat is, amíg Oliverrel flörtöltem. Azt érzem jó hatással van rám.
- Nézzétek! Ott van Zack! – kiáltotta Lisa, majd meggyújtotta tűzijátékot a tortán és énekelni kezdtük a boldog születésnapot. Zack arcán döbbenet ült ki, de aztán nagyon örült. Rögtön átölelte Melanie-t, majd megköszönte nekünk is.
- Hat pohár pezsgőt kérek! – szólt oda a pultosnak Oliver, amivel együtt koccintottunk és megkóstoltuk a tortát.
- Nagyon ügyesek voltatok csajok – súgta oda Melanie. – Tényleg meglepetés lett – Mel ezután átadta az ajándékot barátjának, aki boldogan tépte szét a csomagolás. A parfüm nagyon tetszett neki, amit persze Melanie választott. Oliver és én közben egymásra mosolyogtunk, majd átkarolt, miközben tovább figyeltük Zack ajándékbontását. Minden olyan tökéletes volt, jó hangulatú, de a távolban megakadt a szemem egy ismerős tekinteten. Colinén. Ahogy hosszú ideig időztem rajta, ő is észrevette, hogy nézem. A barátaival volt, kezében valamilyen koktél, amit hirtelen letett, amikor meglátott.
- Táncolunk Han? – súgta a fülembe Oliver, mire én bólogattam, de a tekintetem nem tudtam levenni Colinról. Ahogy elhaladtam Lisa mellett, jeleztem felé mi történt, őt nem lepte meg a dolog és eléggé furcsállottam, mi az amiről én nem tudok. Nem is tudtam vele foglalkozni, mert rögtön Oliver karjaiban találtam magam, aki úgy pörgetett, hogy szinte elszédültem.
- Teljesen elszédültem – szóltam rá, amikor váltott a zene.
- Ugyan Hanna – szorított magához, ahogy a derekam átfogta. – Tudom, hogy szeretsz velem táncolni – nézett mélyebb a szemembe.
- Ez természetes – mosolyogtam, de a távolban megláttam Colin körül egy hosszú barna hajú miniszoknyás lányt legyeskedni. Olivernek nem tűnt fel, hogy én őket nézem, de bosszantott, hogy ez sem számít Colinnak és már csajozik. Ezért gondoltam nem fog érdekelni, közelebb húzódtam Oliverhez, kezeimmel átfontam a nyakát, de ahogy felnéztem rá, éreztem, hogy az egész testem beleremeg a tekintetébe.
- Ami a múltkor történt ... – kezdte, de az ujjam a szájára tapasztottam.
- Csss. Minden rendben. Táncoljunk. – Oliver együttműködően mosolygott rám, a zenére pedig együtt mozogtunk. Egész testem átjárja a zene és az, hogy Oliverrel nagyon közel voltunk egymáshoz. Ám, ahogy megfordított, hogy hátulról öleljen át, szintén Colin és a lány került a szemem elé. Oliver lágyan ölelt, ahogy a csípönk együtt mozgott, de Colinnak is feltűnt kettőnk látványa. Több sem kellett átölelte a lányt, majd együtt italoztak. Dühös lettem, hogy neki semmi sem szent, de tudtam, hogy ez egy rossz játék, amibe bele fogok menni, ezért Oliverrel szexi táncot lejtettünk. Tudomást sem vettem Colinról és a csajról, de emiatt a tánctól Oliver teljesen másképp viselkedett.
- Iszunk valamit? – kérdeztem, majd a pulthoz mentünk. Oliver rendelt két italt, majd együtt megiszogattuk. Melanie és Lisa is utána ért vissza, majd kicsit távolabb húztak, hogy együtt is táncoljunk. Jó volt hármasban a lányokkal.
- Zack annyira cuki – lelkendezett Mel. – Ma nála alszom…
- Jujj Melanie, ez igen – vigyorgtott Lisa. Közben pedig Oliverrel szemeztünk. A távolban Colin figyelt, de ahogy észrevette, hogy ismét találkozott a tekintetünk átfogta a lány derekát.
- Mi a helyzet Oliverrel? – kérdezte Lisa.
- Tessék? – kaptam vissza a tekintetem.
- Mi van Oliverrel? Látom nagyon jól elvagytok.
- Forr köztetek a levegő – jegyezte meg Melanie. – Zack mondta, hogy Oliver teljesen beléd van zúgva – kiabálta, hogy a zene mellett is halljam amit mond.
- Nem tudom mi lesz, de valóban jó pasi – jegyeztem meg. Kis tánc után újra a pultnál kötöttünk ki egy újabb itallal. Oliver nagyon lovagias volt, mindig meghívott, de alig várta, hogy táncolhassunk. Egyik alkalommal aztán már nem láttam Colint, ami megnyugtatott, hogy végre nem kell végig néznem, amit csinál. Az italok aztán egymás után jöttek, Oliverrel olyan táncban volt részem, ami még soha, nem érdekelt, ha a keze néha-néha eltévedt, remekül éreztük magunkat.
- Melanie, csúcs a buli – léptem mellé, amikor Zackkel mellettünk táncoltak.
- Igen, de mi lassan lelépünk – vigyorgott, miközben a két srác egymással beszélgetett.
- Ne már, elmentek?
- Muszáj Hanna, elvégre Zack szülinapja….
- Jó, jó nem vagyok kíváncsi a részletekre – kacsintottam. Kis ideig még mellettünk maradtak, aztán elköszöntek. Lisa és Tyler maradtak és körülbelül három óra után indultunk el haza. Oliver szintén hazakísért, de a taxiban már csókolóztunk. Próbáltam ellenállni, de annyira megnyerő volt, hogy képtelen voltam nemet mondani neki.
- Bejössz? – kérdeztem, amikor nyitottam ki az ajtót.
- Hááát…
- Na gyere már ! – húztam be a lakásba. – Nem akarod, hogy egyedül legyek ugye?
- Mit akarsz Hanna? – nézett rám csábítóan.
- Semmit… - a fürdőszobában gyorsan átöltöztem pizsibe, majd lefeküdtem Oliver mellé. Pólóban és boxerben várt az ágyamon, de ahogy lefeküdtem rögtön átkarolt és megcsókolt.
- Nem akarok olyat, amit te nem akarsz.
- Tudom – még egy fél órát beszélgettünk, de annyira fáradtak voltunk, hogy elaludtunk.
Reggel vízcsobogásra ébredtem. Ahogy a párnák közül felnéztem, láttam, hogy egy bőrdzseki hever a fotelon. Eszembe jutott, hogy Oliver nálam aludt, mégis nem értettem, hogy mit kereshet a fürdőszobában. A telefonom hét órát jelzett, a hajam az arcomban lógott, gyorsan megigazítottam és a fürdő felé vettem az irányt. Ahogy benyitottam Oliver ruhái hevertek a pulton, ő pedig benn állt a zuhany alatt.
- Ó te jó ég, Oliver! – szólaltam meg meglepetten.
- Hanna! Jó reggelt – köszönt, én pedig elfordultam.
- Találtál törölközőt? – érdeklődtem.
- Nem, nem. Hoznál kérlek? – gyorsan kisiettem a fürdőből és az ajtónál izgalommal telítve lihegtem. A szekrény aljából előhúztam egy nagy kék törölközőt, majd visszamentem a fürdőszobába.
- Leteszem ide, rendben?
- Megtennéd, hogy odaadnád a kezembe?
- Tényleg?  - kérdeztem.
- Persze, gyere. Telement a szemem a kókuszillatú tusfürdőddel – na szépen vagyunk gondoltam, majd a törölközőt szorongatva közelebb mentem a zuhanyzóhoz, amit már ellepett a pára. Oliver elhúzta az ajtót, kinyújtotta a kezét. Ekkor pillantottam meg tökéletes testét, ami csak annyiban hibázott, hogy nem mindene látszódott. Nagyot nyeltem, zavaromban szinte elfelejtettem mit csinálok. Oliver rögtön megmosta a szemét, amíg én a zuhany kabin előtt húztam az időt.
- Odaadod? – kérdezte vigyorogva. Hirtelen felnéztem rá, biztosan észrevette, hogy mindenét bámulom. Felé nyújtottam a törölközőt, de ő elkapta a karom és berántott maga mellé olyan szorosan, hogy mozdulni sem tudtam.
- Mit csinálsz Oliver? Tiszta víz leszek.
- Annyi baj legyen - simította végig a testem, majd nekitámaszkodott a kabin falának.
- Kiengednél? – érdeklődtem, de megakadt a szemem a teste olyan pontján, amit aztán eddig még sosem láttam. Zavaromban tiszta vörös lettem és próbáltam úgy tenni, mint aki semmit sem látott.
- Valami gond van? – kérdezte és huncut vigyort engedett meg magának. Megráztam a fejem, miközben a vizes teste teljesen magára vonta a tekintetem. Tudtam, hogy Oliver teste tökéletes, de ez a látvány.   – Mi lenne, ha te is csatlakoznál? Meztelenül.
- Még mit nem…
- Nyugi, nyugi – csitított, majd rögtön megcsókolt. Testem egyszeriben elengedte magát, átadva Olivernek, aki forrón csókolta végig a nyakamon egészen a mellkasomig. Felnézett, barna szemeivel mélyen, majd lehúzta a felsőm pántját, hogy hozzáérhessen a melleimhez. Újra elárasztott a csókjaival, miközben a kezem végig vezettem tökéletes testén, ő már a nadrágomat húzta le, hogy megszabadítson minden ruhámtól. Teljesen vizes voltam, de már egyáltalán nem érdekelt, mert ez az élmény feledtetett mindent. Oliver mindenféle módon kényeztetett, a hangos nyögésekben visszhangzott a fürdőszoba. Megfordított, hogy a nyakamtól egészen a hátamon keresztül a fenekemig végig simítson, kezét lágyan érintette a bőrömhöz, amitől egyre jobban vert a szívem, kívánva őt. Némi vizet vett a kezébe, amelyet lecsorgatott a hátamon, majd visszafordított. A falhoz szorított, hogy lábam felemelhesse és megtörténhessen közöttünk az, amit már hetek óta akartunk, mert a pezsgés és a tűz mindvégig elkísért bennünket. Oliver teste beleremegett, ahogy megtörtént, testünket pedig a víz áztatta. Néhány pillanattal később az ágyban feküdtünk vizesen. Oliver háton fekve nézte a plafont, addig én magamra rántottam a takarómat. Kidolgozott teste azonban nem tudta elvonni a figyelmem róla, ezért fölé hajoltam, hogy megcsókoljam.
- Hanna, nem is tudom, mit mondjak.
- Nem kell semmit.
- Tudod – fordult felém -, kezdettől fogva, ahogy a parton sétáltunk, amikor együtt táncoltunk, tudtam kialakult valami vonzalom. Ez pedig most, tökéletes volt – simította végig az arcom a kezével. Elmosolyodtam, de abban a pillanatban eszembe jutott Colin.
- Nézd Oliver – gyűrtem magam köré a takarót -, nem ígérhetek semmit, ezt pedig kérlek, értsd meg. – Aggodalom vette át az eddigi érzéseimet, amik tényleg a csillagok közé repítettek, de Colinra gondolva rájöttem, hibát követtem el.
- Hanna, mi a baj? – kérdezte, arcomat pedig maga felé fordította. Ő sem mosolygott már, ahogy meglátta a bánatos arcom.  – Szereted még őt ugye? – szomorúan néztem rá, amiből ő egyből következtetett a válaszra.
- Oliver…
- Ne mondj semmit Hanna – ült fel az ágyon, hogy felöltözzön.
- Oliver, annyira sajnálom, de nem akarlak becsapni – ugrottam ki az ágyból, hogy elé álljak. A nadrágját húzta, amikor egyik kezemmel megérintettem izmos karját, ő pedig szomorúan nézett rám, csurom vizes haja szeme elé lógott. Annyira tökéletes volt, én pedig rettenetesen megbántottam.
- Hanna, nekem ez volt a legcsodálatosabb élmény, amit valaha átéltem. Én tényleg nagyon kedvellek – nagyot nyeltem, a szívem pedig a torkomban kalapált, ki akart ugrani.
- Én is kedvellek Oliver, de nem akarlak átverni. Nem akarlak bizonytalanságban tartani.
- Miért akkor ez mi Hanna? Ami az előbb történt a zuhanyzóban? Mi történt? – vette fel a pólóját, teste megfeszült, ahogy megfogtam a karját, nehogy elmenjen.
- Akartam Oliver, tényleg. Nem bántam meg, hiszen én is ott voltam veled.
- Akkor még is… jobb, ha elmegyek.
- Kérlek, beszéljük meg. Nem akartalak megbántani – könyörögtem, ahogy a nappaliba követtem. Felvette a cipőjét, majd a dzsekijét. – Ne menj el Oliver – folytak a könnyeim.
- Jobb lesz így Hanna – nyomott egy puszit a homlokomra, majd becsukta maga mögött az ajtót, én pedig összetörve rogytam le a padlóra.

3 megjegyzés:

  1. Na ne. Eszter ezt nem teheted velünk. Folytatást követelek a rajongóid nevében! :D én kedvelem Olivert de Coliiiiin basszus ><

    VálaszTörlés
  2. Eszteeer.... ez így tényleg nem ér 😃Én sem tudnék választani a két fiú közül. Tetszett ez a rész is, talán kicsit engedd jobban szabadjára a fantáziád. Használd a szex szót és szononímáit :3 Jajj de sokáig ne csigázz, tudni akarom mi történt Colinnal. Össze jönnek még egyáltalán? Oliver most mit tesz és ilyesmi... írj minél hamarabb ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az igazság, hogy én nekem még nem annyira áll rá a "kezem" ezekre és az ilyesfajta szexuális írásokra. A magándolgokban persze más.. Majd, majd.. Addig gyakorlok. :) Köszönöm lányok a kommenteket :)

      Törlés

Follow Us @soratemplates