regények Esther tollából..

2018. március 13., kedd

,



XI. fejezet

Már több hét eltelt azóta, hogy levelet kaptunk a déli partokról. Ez a levél rettegésben tartott bennünket, aggódtunk a király hogyléte felől. Reggel, ahogy felébredtem az ablakhoz sétáltam, mint azt általában minden reggel szoktam. Megállapítottam milyen idő van, azt, hogy továbbra is minden csendes. Ám, ahogy jobban kémleltem a tájat, megláttam egy lovast, aztán egyre többet, majd őket egy hintó is követte.
- Angol zászló! – kiabáltam, majd felkaptam a köpenyemet és kirohantam a szobámból.  – Angol lobogó! – folytattam, majd Caroline is meglepődve lépett ki a szobájából, miközben a kiabálásomat hallgatta mindenki. Szaladtam végig a folyosón, le a lépcsőn, ki a palota elé. A lovasok egyre közelebb haladtak a palotához, ahol egyre többen gyűltünk össze. Feszülten figyeltük, ahogy a hintó begördül a kapukon, majd megáll. Benre néztem, aki szintén a kertben volt és megnyugtató tekintete azt sugallta, hogy minden rendben lesz. A katonák kinyitották a hintó ajtaját, ahonnan aztán a király lépett ki. Boldogan, mosolygós szemekkel köszöntötte az udvart.  Caroline és én is örömmel szaladtunk hozzá, miközben ő megnyugtatott mindenkit, hogy jól van. A hintó elé állva aztán bejelentette, hogy győzelmet aratott Anglia Spanyolország felett, akik visszavonultak. Az udvar egyszeriben egybehangzóan tapsolni és ujjongni kezdett. Caroline arcvonása is lágyabb lett, hogy férjét viszont láthatja, majd a palotába vezette őt, ahol elmondta a csatát és a sebesülését is. A királyné aztán a pulpitusra húzta férjét, ahol azonnal szót kért.
,




X. fejezet

A reggeli csípős hidegben az egész palota búcsúzkodott. A teraszon állva feszülten figyeltük, ahogy a katonák elhagyják a palotát, majd Londont, hogy élükön a királlyal szembe menjenek a spanyol hadsereggel.
 Már korán elbúcsúztunk a királytól, aki elszántan készült a csatára, meghatottságnak helyt nem adva csak arra kért bennünket, hogy óvakodjunk és bízzunk mindent Benjaminra, mivel őt nevezte ki a palota védőjének, míg ő és hű tábornoka távol van. Benjamint büszkeség töltötte el, ezáltal megígérte a királynak, hogy vigyázni fog ránk. Természetesen én is örültem, hogy ő továbbra is a kastélyban marad, de az erkélyen állva édesapámért is aggódtam. Nem oly rég még beteg volt, most meg csatába megy Spanyolországgal szemben. Emily és Olivia nyugtattak, amikor látva a távolodó sereget könny gördült le a szememből. Félelmem pedig az idő múlásával sem tűnt el.

Follow Us @soratemplates