Scripts from Esther

Nyolc óra elmúlt, amikor felébredtem és a telefonomra néztem. A fejemhez kaptam, ami sajgott, mert miután nem sikerült az éjjeli légyott, Colinnal, Mattel és a fiúkkal megittunk pár pohár italt és tulajdonképpen azt sem tudom, hogyan jutottam el a szobába. Az ágy mellett megpillantottam, ahogy a ruháim szanaszét hevertek, minden eldobálva, a takaró alatt pedig nem viseltem semmit. Colin édesen feküdt mellettem hason, meztelen háta és lába látszódott ki a takaró alól. Egyenletesen mozgott a teste, ahogy a levegőt vette, annyira szexi és ellenállhatatlan volt, hogy végig simítottam a hátán, mire ő kicsit megmozdult.

- Jó reggelt – suttogtam a fülébe. Felnyögött, de tovább aludt. – Colin, jó reggelt – adtam egy kis puszit az arcára, ő pedig elkezdett mocorogni.

- Hanna – szívta be hosszan a levegőt, majd kinyitotta a szemeit és édesen rám nézett. – Jó reggelt! Mért nem alszol? – kérdezte álmosan.

- Felébredtem. Meg nagyon tetszett a látvány…

- Mire célzol?  - kérdezett vissza, mint aki kapott az alkalmon.

- Hát… - csókoltam meg. – Erre – folytattam. Colin rögtön felébredt, amint észrevette, hogy nincs rajtam ruha, mintha a pasik be lennének programozva arra, hogy erre a tevékenységre tökéletesen kell lenniük. Most is azonnal átvette az irányítást, végig simítottam a mellkasán, egészen a férfiasságáig, amely szinte kérlelte, hogy hozzáérjek és legyek jó hozzá. Ő pedig felülve csókolt az ajkaimtól egészen a mellemig. Halk sóhaj hagyta el a szám, majd lehúztam a boxerét, hogy kielégíthessem őt. Egyre hevesebben vette a levegőt, mellkasa gyorsabban mozgott, miközben elkapta a karom és szorosan megfogta a csuklóm.

- Elég! – szólt határozottan, majd felhúzott és a hátamra fektetett.  – Ha minden reggel ilyen, akkor ki sem kelünk az ágyból.

- Díjazom az ötletet… - mosolyodtam el, megcsókolt, hosszan, nyelve olyan gyorsan mozgott és olyan tüzesen, hogy levegőért kapkodtam.  Kezeimet a fejem mellé szegezte, szorosan lefogta, majd a testem minden egyes pontját végig csókolta, a mellem hegyétől a legérzékenyebb pontig.

- Erről mit gondolsz? – világította rám kék szemeit, amikor elkezdett kielégíteni.

- Nem jutok szóhoz – lihegtem, de szinte kiabálni tudtam volna, mert ez maga volt a mennyország és az élvezet. Egészen beleremegtem, miközben éreztem, hogy vágyom rá, többre, mint amit most kaptam. Szorosan a párnát fogtam, majd Colin fölém hajolt és továbbra is a csuklóm szorította, hogy szinte mozdulni sem bírtam. Hosszasan rám nézett, a szemeiben áramló tűz még jobban lázba hozott. A nyakam csókolta, majd óvatosan a fülemet, újra rám nézett az ajkába harapott és elmosolyodott.

- Nem bírom tovább… - könyörögtem érte, de továbbra is csak izgalomban tartott, amibe mindenem beleremegett.  – Colin meddig csinálod még ezt velem? Tedd meg! – megrázta a fejét és óvatosan végig simított a nyakamtól a hasamig. Fel akartam ülni, hogy elég volt, ne húzza tovább, de nem engedte el a kezem, inkább a combom belső részét csókolta, amivel teljesen az őrületbe kergetett.  – Ha továbbra is ezt csinálod, meg fogok bolondulni.

- Csss – csitított, miközben hozzám érintette kemény férfiasságát, ami aztán teljesen megőrjített. Felnéztem, de erre ő óvatosan belém hatolt, mire én visszatettem a fejem a párnára. Colin fölém hajolt, aztán egyre gyorsabban kezdett el mozogni, miközben levegőért kapkodtam és hangos kiáltás jött ki a számon. Kezét az ajkaimra helyezte, eszembe juttatva nem egyedül vagyunk a házban, aztán még gyorsabban szexeltünk. A tűzijáték ehhez képest semmi, amit átéltem, testünk összeért, ahogy egyre jobban átadtuk magunkat a gyönyörnek. Colin olyan gyorsan mozgott, hogy a keze alatt alig tudtam visszatartani a hangom, majd lihegve feküdt le mellém. Mindketten annyira ziháltunk, mintha lefutottunk volna egy maratont, az ágy pedig inkább hasonlított egy csatatérre.

- Erre… erre nincsenek szavak – nézett rám.

- Gondoltam tegnap nem fejeztünk be valamit.

- Nagyon jól gondoltad – mosolyodott el, majd felém fordult és átölelt. Hosszú percekig feküdtünk így, majd eszembe jutott, hogy a szüleim már valószínűleg fenn vannak. Kiugrottam az ágyból, felkaptam egy pólót és valami kényelmes nadrágot.  – Hova rohansz? – kérdezte Colin.

- A szüleim biztosan már fenn vannak, ne várassuk meg őket – mentem közelebb. – Megnézem, minden rendben van e – nyomtam egy puszit a homlokára, mire ő behúzott maga mellé az ágyba és szenvedélyesen megcsókolt. Nehéz volt felkelnem mellőle, az ölelése és a teste annyira magával ragadott, de ellenálltam és kiszaladtam a szobából. Anya a konyhában tett-vett, én pedig próbáltam rendbe hozni magam, tekintve az elmúlt percek eseményeit.  Sienna és apa a nappaliban tévézett.

- Nagyon finom illatok vannak – álltam meg a konyhában.

- Gondoltam kicsit tevékenykedem. Jól vagy? – érdeklődött.

- Igen, igen – igazítottam meg a hajam -.  Colin is mindjárt jön. – Együtt megreggeliztünk. Jó volt a családommal közösen tölteni a reggelt. Sienna imádja a házat és szerintem Colin is nagyon szimpatikus neki, mivel elég jól elbeszélgettek, de anyáék is hasonlóképp vélekednek arról a férfiról akit szeretek.

Kora délután egy kiadós ebéd után búcsúzkodtunk. Számtalanszor hálálkodtam, hogy eljöttek és meglátogattak, főleg, hogy együtt töltöttük a születésnapom. Anya megígértette velem, hogy ellátogatunk együtt a közeljövőben és Colinnak is megígérte, hogy süt valami nagyon finom süteményt, mire megyünk. Tényleg annyira idilli volt, főleg, hogy befogadták őt és elfogadták. Anya többször magához szorított, apa pedig kezet rázott Colinnal. Amíg láttuk őket integettük, de aggódtam, mivel elég hosszú út vár még rájuk.

- Mit csináljunk ma? – kérdezte befele sétálva Colin.

- Maradhatnánk itthon? – bólintott.  – Tudod – fogtam meg a kezét -, nagyon szép születésnapot csináltál nekem. Tényleg köszönöm Colin.

- Ez természetes azért, akit szeretek – léptünk be az ajtón, ahol megálltunk és szenvedélyesen megcsókolt. Annyira csodálatos volt, tele szerelemmel, mély érzésekkel, hogy nem bírtam betelni vele. Visszacsókoltam, mire Colin keze a csípőmre csúszott, magához húzva szorosan.

- Azért – kezdtem bele lihegve -, sok minden kimaradt az utóbbi időben.

- Mire gondolsz? – érdeklődött huncut vigyorral az arcán.

- Ez is, az is – húztam végig az ujjam a pólóján. – Tudod az egyetem nagyon magányossá tud tenni.

- A koncertek is. Borzasztó magányos, egyedül töltött esték… - folytatta Colin.

- Muszáj leszünk tenni ez ellen – taglaltam, hozzáérve a testéhez, ami forróbb volt, mint valaha. A bőre érzésétől mindig lázba jövök, imádom kidolgozott testét, aminek minden egyes része tökéletes, szinte vonzza a kezem, azt, hogy csókoljam. Colin kapva kapott az alkalmon, mint egy kisgyerek, aki nem kapott meg valamit és most meglepik. Azonnal a kanapéhoz húzott, támlájának dőlve vadul csókolni kezdett és azonnal a földre dobta a pólóm. Fel se tűnt, de hihetetlenül gyorsan lekerült rólunk minden ruha és a kanapén feküdtünk, hogy újra egymáséi lehessünk.

A vasárnap izgalmasan telt. Olyan jó volt, minden porcikáját, testének rezdülését újra érezni, hogy nem tudtam leállni.  Csodás az élet ezzel a sráccal, annyira kívánom és legszívesebben az egyetemre sem jártam volna be, hogy vele együtt lehessek. Azonban a versenyre készülni kellett. Több órát gyakoroltam naponta, hogy a mozdulataim profibb legyenek, még a házban is ezzel töltöttem az estéket. Lisa, Melanie és a többiek is rengeteget próbáltak és együtt, ez pedig a tanulmányainkról elvonta a figyelmem. Fáradt voltam és sokszor fájt mindenem.

Késő délután épp szokásos pihenőnket tartottuk.

- Kértek valamit inni?  - érdeklődtem, miközben a lányok elfekve próbálták kifújni a fáradtságot.

- Én egy hordó vizet…

- Én pedig egy tartállyal – hebegett Lisa. Az automatából aztán szereztem pár palack italt.

- Mire a verseny lesz tönkre fogunk menni. - Ezzel egyetértettek a lányok. Lisa a telefonjához kapott és vigyorgó fejjel pötyögött rajta valamit. Gyanakodva figyeltem, mire ő rám szegezte a tekintetét és értetlenkedett. A telefonja újra jelzett. Továbbra is vidáman írt és már-már elpirult.

- Azt hiszem valamiről nem tudunk – jegyeztem meg, mire Melanie is felkapta a fejé, kivéve Lisa.

- Ja, ja most rólam van szó? – kapta fel a fejét. – Mit akarsz tudni Han?

- Mi volt köztetek Coryval?

- Coryval? – vágott közbe kíváncsian Mel. Felhúzott szemöldökkel vártam barátnőnk válaszát, aki látta rajtam, hogy valamit tudok.

- Mit tudsz Hanna? – vigyorgott elpirulva Lisa, miközben maga mellé tette a telefonját, mintha meg tudná állni, hogy ne írjon vissza az üzenetekre. Mindketten nagyon vártuk, hogy mi fog kiderülni a szülinapom estéjéről, de eszembe jutott Tyler is, aki nyilvánvalóan semmit sem tud az esetről. – Történt ez az…

- Ne csigázz Lis, mesélj!

- Melanie, te milyen kíváncsi vagy – kacsintott Lisa, mire elmosolyodtunk.  – Na jó, Coryval kicsit beszélgettünk..

- Ja, beszélgettetek – komolytalankodtam.

- Hanna! – kiáltott rám Lisa. – Na, jó, több is volt. Jóban lettünk és… - habozott, miközben a hajával babrált -, csókolóztunk.

- A mi fürdőszobánkban – szekáltam. – Láttuk Lisa.

- Láttátok?

- Colin és én épp beszélgettünk, amikor hangokat hallottunk.

- Te akkor tudtál róla? Nagyon jól titkolod – mosolygott.

- Mihez kezdesz most Lisa? – fordítottam komolyra a szót. – Tyler szeret téged…

- De nem tudok így élni, Tyler megfojt ebben a kapcsolatban. Cory pedig izgalmas, szexi és veszélyes.

- Ha az veszélyes, hogy a fürdőszobánkban bujkáltok akkor, tényleg az.

- Ne szekáld már Hanna – szólt közbe Mel. – Sajnálom, hogy Tylerrel nem működött, de azt javaslom, hogy mindenképpen beszélj vele – Lisa beleegyezően bólogatott. Az pedig, hogy Coryval kavar, eléggé furcsa. Nagyon jó pasi és elfogyasztott pár barátnőt, de nem egy hűséges típus. Az a tipikus rosszfiú, aki mindent megkapott, amit akart. Colin mesélte, hogy nem volt éppen ártatlan, az egyetem focicsapatának legjobb játékosaként a lányok tapadtak rá. Ezt megosztottam Lisával is, de nem igazán érdekelte, szerintem most teljesen elcsavarta a fejét. Ami biztos nehéz lesz a számára, hogy ezt Tylerrel közölje. Annyira beleélte magát a srác és odáig van Lisáért.

Colinnak írtam, hogy későn érek haza, de ő is hasonlóképp tett, mert stúdióban dolgoznak Ethannel. Így legalább nem várunk majd egymásra. Colin újabb dalokon dolgozik, ezért szinte minden percét a stúdióban tölti, Ethan pedig kíméletlenül beosztja az idejét. Tulajdonképpen ő az, aki intézi, egyezteti a dolgait, eléggé rátermett, mégis néha a hátam közepébe kívánom, amikor percenként keresi. Viszont Colin dalait nézve sikert hoz a számára, ezért nem is firtatom ezt a kérdést. Örülök, ha ő boldog.

Este még Mr. Sharppal is megbeszéltem a következő heti műszakot, aztán hazamentem. Furcsa, hogy már több időt utazom az egyetemtől, de minden egyes nap boldogan megyek a Carla Ridge-re, ahol élek. Együtt. Colinnal. Számomra még mindig hihetetlen. Mel és Zack persze nagyon jól berendezkedtek a lakásomban, vagyis a volt lakásomban. Szuperül érzik magukat, aminek én örülök, picit azért hiányzik az a kis kuckó ahol elkezdtem mindent. Colin testőre a háznál volt, ő engedett be. Vicces, hogy eleinte féltem tőle, sőt úgy nézett rám, mint aki a legrosszabbat feltételezi, de Paulról kiderült rendes pasas. A házhoz érve benyomtam a riasztó kódját és belépve ledobtam a táskám, aztán a kanapéra ültem. A telefonom néma maradt, Colin egy árva üzenetet nem írt, valószínűleg elfoglalt. Gyorsan készítettem egy spagettit aztán a tévé elé bekucorodva vártam, hogy hazaérjen.

- Hanna – hallottam egyre közelebbről, hogy valaki szólít. – Hanna, ébredj! – morogtam egy kicsit, miközben kinyitottam a szemem. Colin ült mellettem a kanapén, mosolyogva figyelt.

- Hol voltál? – kérdeztem. – Hány óra?

- Hajnali kettő.

- Kettő? – csattantam fel. – Colin, egész este vártalak.

- Tudom, és ne haragudj, de elhúzódott a dalfelvétel, aztán Ethannal megittunk pár pohárral…

- Ezt nem tudtad volna mondani, hogy ne várjalak?! – ugrottam fel.

- Ne haragudj – hebegte, miközben áradt belőle az alkohol.

- Hol a kocsid?

- A stúdió előtt hagytam… Hanna, kérlek, ne légy morcos.

- Nem vagyok… a vacsorád valószínűleg kihűlt, én pedig megyek és lefekszem. – Ahogy ezt kimondtam sarkon fordultam és a szoba felé vettem az irányt. Annyira elborított a düh, hogy nem láttam, pláne, hogy miközben tudja, hogy szinte alig látjuk egymást mostanság ő inkább iszogat valahol Ethannel. Bevágtam magam mögött az ajtót és levágtam a szürke felsőm és nadrágom a földre, majd belebújtam a pizsimbe. Colin kitárta az ajtót, épp, hogy beljebb tudott lépni rajta.

- Én szeretlek Hanna – motyogta, miközben próbált felém haladni. Bevágtam magam az ágyba és szótlanul figyeltem a borzalmas járását. – Bocsáss meg…

- Colin, jobb lesz, ha lefekszel.

- Veled akarok lenni, nem fekszem le. Csókolj meg – ült le mellém. Megráztam a fejem, miközben figyeltem mennyire szerencsétlen, valószínűleg több volt az, mint pár pohár. Ide –oda dőlt, közben pedig meg akart ölelni.

- Feküdj le és aludd ki magad.

- Szeretlek. Ugye tudod. Kérlek ne ha… - hebegett. A beszéde is rémes volt, de képtelen volt ülve maradni ezért lefeküdt mellém. Borzasztóan dühös voltam, mostanság egy közös esténk sem volt, ezt pedig sikerült teljesen elszúrnia. Nem is figyeltem oda mit halandzsázik össze- vissza, alig bírtam megérteni. A félhomályban aztán arra kaptam fel a fejem, hogy egyenletesen szuszog. Ahogy lefeküdt, úgy el is aludt. Rögtön. Megpróbáltam pár ruhadarabot lecibálni róla, de aztán feladtam, nem akartam felébreszteni.

Korán reggel már az egyetemen kezdtem. Colin még aludt, amikor eljöttem, eléggé haragudtam az éjjel történtek miatt, bár néha kell a kikapcsolódás, mégis vágytam arra, hogy vele lehessek olyan sok kihagyott nap után. A tánc sem abban a ritmusban ment, ahogy szokott, kedvetlen voltam, mégis tudtam a versenyre mindennek jól kell alakulnia. Átadtam magam a zenének, nem gondoltam semmire sem, csak magamra.

- Bejöhetek? – csukódott be az ajtó Oliver után. – Bocsi, csak jöttem a próbára.

- Persze – álltam le, majd lekapcsoltam a zenét.

- Mióta vagy itt? – kérdezte, ahogy a sötétkék sporttáskáját a székre tette.

- Talán egy órája. Kicsit gyakorolni akartam.

- Túlhajtod magad Hanna. Mire a verseny kezdődik, elfáradsz. Tudod mi történik a testtel, ha…

- Pontosan tudom, kösz Oliver – vágtam a szavába.

- Jó, jó csak mondtam. – Pár másodpercig csendben pakoltunk egymás mellett, aztán közelebb lépett. – Valami baj van?  - megráztam a fejem. Amióta történtek a dolgok igyekeztem úgy viselkedni, mint egy barát, mert Olivert nem akartam elveszíteni. Jó srác, helyes és kedves. Odaadó, mégis miután úgy megbántottam és kibékültünk Colinnal jobbnak láttam, ha a kapcsolatomat fel sem hozom, inkább átlagos dolgokról dumáltunk. Azonban eléggé mérges voltam ahhoz, hogy ne vegye észre rajtam, hogy nem vagyok jól.

- Minden rendben Oliver, jól vagyok.

- Párszor már megpróbáltak becsapni. Hamar rájövök, hogy ki mikor mond igazat. Nos?

- Kérlek, ne firtassuk – próbáltam lezárni a dolgot. – Minden oké.

 - Jó, te tudod…, de elmondhatod, ha bánt valami. - Bólintottam. Nem hinném, hogy pont Olivert érdekelné, a mi veszekedésünk Colinnal. Az ajtó kinyílt és a verseny résztvevői léptek be egymás után. Melanie, Lisa is megérkezett, akik persze tudták, hogy mi volt az éjjel, úgyhogy rögtön mellém lépve kérdezősködtek. Oliver hallott minden egyes dolgot, de inkább Zackkel próbált beszélgetni, miközben bánatos szemekkel nézett rám. Ennél kellemetlenebbül már nem is alakulhatott volna a reggel, próbáltam csitítani is a lányokat. A próba megkezdése előtt aztán egy üzenet jött Colintól.

Hiányzol. Remélem nem haragszol…

- Boldog Szülinapot! – hallatszott egy hang a távolból. Azt hittem álmodom, de újra, egyre közelebbről hallottam. – Boldog Szülinapot Hanna!

- Nem akarok felkelni! – jelentettem ki, miközben a fejemre húztam a takarót.

- Ma van a születésnapod Han.

- Nem akarok születésnapot – morogtam, mire Colin levette rólam a takarót. – Kérlek ne most! – szóltam rá.

- Hanna, nagy nap a mai, gyere. – Felültem, morcosan, kócosan, de az előttem álló férfinak, akinek a mosolya napfényként ragyogott rám, nem tudtam ellenállni. Ennek most már két hete.

Amint beleegyeztem, hogy hozzá költözöm, Colin rögtön hívott egy céget, akik a házához szállították a dolgaimat. Lisa és Melanie segítettek összepakolni. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi holmim van, de azóta még több lett, mióta Los Angelesbe költöztem.
Amikor az utolsó darab tárgyat eltettem a dobozba, körbe néztem a Wilshire Boulevardon lévő lakáson rájöttem, hogy annyi sok emlék köt oda . Ez a lakás adott számomra otthont, nyugalmat és biztonságot. Itt kezdtem el ismerkedni a várossal, azzal, milyen az egyedüllét, az, hogy magamnak kell fenntartani. Itt váltam felnőtté. Ezek tettek azzá, aki vagyok és, hogy Colin az életem részévé vált. Szerettem ezt a lakást. Kicsi, egyszerű, de mégis hangulatos, Los Angeles fényeit legyen szó akár reggelről vagy estéről, mindig örömmel néztem. Hiányozni fog.

- Hanna, minden rendben? – kérdezte Melanie, ahogy felkapta az utolsó kisebb dobozt.

- Persze. Vigyázzatok erre a lakásra –mondtam, mire ő beleegyezően bólogatott. Ő és Zack nagyon örültek, hogy felajánlottuk nekik, hogy költözzenek be a lakásba. Anyát felhívtam, hogy beszélje meg az ismerősével, remélve, hogy beleegyezik és megengedi, hogy Melanie és Zack odaköltözhessen. Természetesen nem okozott neki gondot, így boldogan adtam át a kulcsokat, amikor kiléptünk az ajtón. Tudtam, hogy jó kezekben lesz az a hely, ahol minden elkezdődött.

 Colin házában mindent kis zugot meg kellett ismernem. Persze voltak helyek, amiket már úgy ismertem, mint a tenyeremet. A hatalmas szekrények közül alig tudtam kiválasztani, hogy melyik legyen az enyém és hova tegyem a ruháimat. Ott álltam, teljesen lefagyva, közben pedig arra gondoltam, hogy ismét egy új fejezet nyílik az életemben azáltal, hogy Colinnal lakom együtt. De boldog voltam, ez pedig feledtette mindazt, amik gyötörtek. Legalább egy nap kellett, mire berendezkedtem. A ruháim Colin szekrénye mellett helyeztem el, közben pedig átnéztem az övéit is. Rengeteg ing lógott ott, az illatuk pedig emlékeztetett a kapcsolatunk kezdetére. Előfordult, hogy napközben egyedül voltam, igyekeztem mindent felfedezni, megismerni, de szívesen készítettem vacsorát, aminek nagyon örült, ha hazaért esténként. Így teltek a napok és a hetek.

A szülinapom reggelén azonban ő készült. Sosem szerettem a szülinapokat, talán csak gyerekkoromban, mert akkor a zsúrokon kicsit a középpontban lehettem. Jó volt, hogy a rokonok, barátok velem ünnepelnek, de amikor Sienna megszületett, kicsit háttérbe került a nagy szülinapozás. Picit jobban foglalkoztak vele, mint második gyerek és kislány, aztán végül nem nagyon érdekelt a szülinap.   Colin addig nem hagyott békén, míg fel nem keltem. A szobából kilépve a folyosón díszek, lufik lógtak, amint tovább haladtam a nappaliban egy hatalmas lufi, rajta az évszám: 19.  Colin körbevezetése itt nem ért véget, mert az asztalon reggeli várt.

- Colin, édes vagy, de nem kellett volna – néztem rá, ahogy zavaromban eltűrtem a fülem mögé a hajam.

- Dehogynem. Ma van a szülinapod Hanna.

- Ne is emlékeztess… - szóltam rá. – De a reggeli nagyon gusztusos.

- Lesz ma még egy meglepim.

- Komolyan? Micsoda? – kérdeztem kíváncsian, ahogy töltöttem magamnak egy kis kávét.

- Ne kíváncsiskodj. A meglepetés, az meglepetés.

- Naaa – kérleltem, de hajthatatlan volt. Leült mellém és együtt megreggeliztünk. Később kitalálta, hogy nézzünk meg egy filmet, de volt egy olyan érzésem, hogy húzni akarja az időt, belementem a játékba. Colin folyton az óráját nézte, hol pedig a telefonját. Kezdtem kicsit ideges lenni, mert többször felállt és eltűnt a lakásban. Ami viszont meglepő volt, hogy a lányok sem jelentkeztek. Bíztam benne, hogy Colin nem talált ki valamit, mert miattam aztán nem kell semmit rendeznie. Már délután volt, amikor vége lett a filmnek. Colin persze a végén már nem volt velem, helyette telefonált. Állítása szerint van egy kis munkája, de ne aggódjak, hamar elintézi. Mérges voltam, mert ő akart filmezni, de nem is látott belőle tíz percnél többet. Csengettek.

- Colin várunk valakit?

- Nem, senkit! – kiabált a konyhából. – Megnéznéd ki az?

- Persze – mérgelődtem. Felkaptam a köpenyem, majd az ajtóhoz indultam, hogy kinyissam. Ekkor olyan döbbenet ült ki az arcomra, ami talán kívülről nézve eléggé vicces lehetett.  – Anya! – kiáltottam, ahogy a nyakába ugrottam. A családom minden egyes tagja ott álldogált az ajtóban. Hihetetlen volt,  hogy mindannyian itt vannak, együtt vagyunk. Colin is megjelent mögöttem, hatalmas mosollyal az arcán, látta mennyire boldog vagyok.

- Colin – öleltem meg is megcsókoltam. – Köszönöm – suttogtam a fülébe. Ezután beljebb tereltem a családomat, Colin pedig örömmel mutatkozott be nekik. Ez aztán tényleg egy jó szülinapnak ígérkezik. Apa határozottan megállt előttem és a háta mögül előhúzott egy kis dobozt, amelyet átnyújtott nekem. Örömmel átvettem, megöleltem őket, az asztalnál pedig izgatottan elkezdtem kicsomagolni az ajándékot. Egy gyönyörű szép karkötő volt a dobozban, amelyen kis betűk jelezték az ő nevüket. Meghatódtam, mert szép ajándék és jelképezi az összetartást közöttünk. Nem győztem meghálálni nekik.

  Megmutattam a szobájukat, ahol eltölthetik az estét, Colin pedig kérte, hogy ameddig ők kicsomagolnak, menjek be vele a szobánkba.

- Mondanom kell valamit – csukta be maga mögött az ajtót. Kérdőn néztem rá. – Este vacsorázni megyünk, mindenki, köztük az én családom is.

- Tessék? – értetlenkedtem.

- Itt az alkalom, hogy mindenki megismerkedjen egymással...

- Az anyukád élve felfalja a családomat – vágtam közbe.

- Ugyan, ne túlozzunk. Ez a mai a te napod. Anya visszafogja magát.

- Na persze, nem arról híres – méltatlankodtam, ahogy átfutott az agyamon, milyen stílusú is Colin édesanyja. Közelebb lépett, kérlelőn nézett rám, amely azt sugallta, hogy próbáljam meg, nincs vesztenivalóm. Azonban mégis féltem attól, hogy alakul az este. Colin nyugtatólag megölelt, ami kicsit megemésztette velem, hogy beleegyezzem a vacsorába.

- Megnyugodtál? – kérdezte halkan, mire én bólintottam. – Akkor…

- Akkor? – kérdeztem vissza csábító mosollyal. – Mi a terve Mr…

- Ha elmondanám, akkor a pokolra jutnék… - kacsintott. Átfogta a derekam és szenvedélyesen megcsókolt, úgy, hogy minden porcikámat átjárta, a testem pedig teljesen beleremegett. Lassan, lassan az ágy felé haladtunk, miközben a keze a pólóm alá csúszott, végig simítva rajtam, majd magára húzott. Hosszasan időzött a combomon a kezével, majd egyre feljebb húzta, én pedig égtem a vágytól, többet akarva. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, vadabbul.

- Hanna, Hanna drágám itt vagy? – hallatszott a kérdés, vele a kopogás. Colin és én hirtelen az ajtó felé, majd egymásra néztünk.

- Persze anya, rögtön megyek, átöltözöm – kiáltottam, mire Colin elkeseredve nézett fel rám.  – Ne dühöngj, nem épp ez a legjobb alkalom erre – néztem rá, ő pedig a plafont fürkészte. Felugrottam az ágyból és a szekrény felé sétáltam.

- Az átöltözésre kíváncsi vagyok – mondta vigyorogva. A szekrényből elővettem egy aranyszínű felsőt és egy fekete szoknyát, ami eléggé testhez simuló volt, mintha csak rám öntötték volna. Colin végig nézte, ahogy felveszem a ruhadarabjaimat, kérlelő szemekkel tekintett végig rajtam, ahogy öltöztem.

Este a The Palm Los Angeles előtt álltunk meg. Végig titkolta, hogy hova megyünk, de amikor megláttam a helyet rögtön elképedtem, mennyire jól néz ki. Sienna is el volt ájulva, persze Colin lakása már teljesen elvarázsolta, ahogy a szüleimet is. A kilátás mindenkinek főnyeremény volt, Colin pedig nem győzte bezsebelni a bókokat. Anyának már az, hogy Los Angelesben van, boldogság volt, de ahogy belépett az étterembe, láttam az arcán mennyire el van bűvölve. Kicsit régimódi stílusú, hatalmas csillárok, barna bőrkanapék, zenészek, színészek portréja a falon. Bámulatos volt és hangulatos. Az étteremben lágy zene szólt, míg én körbenéztem Colin a foglalásáról érdeklődött. Ekkor derült ki, hogy Colin családja már az asztalnál ülnek. Éreztem, hogy leforráztak, mert legalább kis időt adhattak volna, mire felkészülök, de most rögtön üdvözölnöm kell Cordeliát, aki biztos vagyok benne, hozni fogja a formáját. Colin látva aggodalmam próbált nyugtatni, de egyáltalán nem éreztem magam jól. Az asztalunk az egyik sarokban volt, Cordelia, Brad, Matt és Lena is. Mindenki boldogan köszöntött minket, kivéve Cordelia, akinek nehezére esett bemutatkozni, Colint persze hosszasan magához ölelte.

- Had mutassam be a szüleimet és a húgomat – mondtam, mire készségesen kezet fogott velük Colin családja. A vacsora csendesen telt. Apa és Brad Arizonáról beszélgettek, eléggé egymásra találtak, Lena pedig érdeklődött az egyetemről és a versenyről. A családból talán Lena az, akivel alkalomadtán tartom a kapcsolatot és érdeklődünk egymásról. Annyira kedves és annyira nem való ebbe a családba. A vacsora befejeztével Colin elvonult, Cordelia szúrós szemekkel figyelt engem, de próbáltam ügyet sem vetni rá, inkább anyával beszéltem, aki boldog volt, hogy láthat.

- Boldog Szülinapot Hanna – lépett mögém Colin egy hatalmas tortával, rajta a tűzijátékkal és a családdal együtt elénekelték nekem a szülinapi dalt.

- Nagyon köszönöm, tényleg nem kellett volna – mondtam miután elfújtam a gyertyákat. – Köszönöm mindenkinek.

- Hanna, szeretnénk átadni az ajándékunkat, amit Colin szüleivel együtt választottunk – kezdett bele Lena, aki egy hatalmas dobozt nyújtott át nekem, csodálatos csomagolásban. Mindenkinek megköszöntem, Colin pedig sürgetve kérte, hogy nyissam ki. Izgatottan húztam szét a világos rózsaszín szalagot, majd nyitottam fel a dobozt, amelyben egy bordó csipkés ruha nézett vissza rám. Ahogy kihúztam nem győztem gyönyörködni benne, tényleg szép volt.

- Boldog Szülinapot Hanna.

- Köszönöm szépen! – mosolyogtam hálálkodva.

- Gondoltuk legyen egy klassz ruhád, ha esetleg a fiammal valami hivatalos eseményre kellene menned – mondta, miközben éreztem a gúnyt a mondatában. Ő pedig gorombán vigyorgott.

- Köszönöm – de valójában a gondolatot is utáltam, hogy bármit is kaptam tőle.

- Hannának van ruhája, nagyon szépek… - szólt közbe anya.

- Ehhez kétség sem fér Eve – kortyolt szem forgatva a pezsgőből Cordelia.

- Ki kér tortát? – érdeklődött Colin, terelve a kínos beszélgetést, majd mindannyiunknak vágott egy szeletet. Kezdtem várni, hogy vége legyen az estének, mert borzalmas volt Cordeliával egy asztalnál ülni. Nyolc óra elmúlt, amikor vége lett a közös vacsoraidőnek és elindultunk haza. Matt és Lena úgy döntöttek velünk tartanak, szívesen töltenék velünk az est hátralévő részét. A házhoz megérkezve több autó parkolt ott, Colin nyugtázta, hogy biztosan a szomszédban bulit tartanak, úgyhogy elhittem. Azonban, ahogy kinyitotta az ajtót mindenki egyhangúan kiáltotta, hogy Boldog Születésnapot! Annyira meglepődtem, de egyúttal örültem, hogy azt sem tudtam kit öleljek meg először. Ott voltak a barátaim, Colin legjobb barátai még az egyetemről, Ethan, mindenki aki számít.

- Boldog Szülinapot Hanna – következett a sorban Oliver. Megölelt, mire Colin mellém lépett.

- Gyere Hanna! Látnod kell a tortát – mosolygott, majd elhúzott Olivertől. Tényleg csodálatos volt minden, a buli pedig még csak most kezdődött. A lányok örömmel ugráltak körbe, miközben Colin a barátaival beszélgetett.

- Látom meglepődtél – vigyorgott Lisa.

- Persze, nagyon tetszik minden és annyira szép meglepetést hozott össze Colin..

- És milyen rövid idő alatt – jegyezte meg Mel. – Ez a pasi egy főnyeremény, most már én is belátom.

- Hanna, ki az a szőke srác, akivel Colin beszélget? – kérdezte Lisa, mire én is odanéztem.

- Ő Cory. Még az egyetemről ismeri Colin, együtt jártak politológiára. Jó barátok. – Visszanéztem Lisára, aki áhítattal figyelte továbbra is Coryt. – Mi van Tylerrel?

- Óh, hagyjuk is, viszont Cory…

- Lisa… - szólalt meg hirtelen Mel. – Mit forgatsz a fejedben?

- Semmit – de mosolya nem erről árulkodott.

- Sziasztok! – jött oda Zack, mögötte Oliver. – Szuper ez a hely Han. Örülünk, hogy itt lehetünk.

- Higgyétek el, meglepetés volt nekem is, de köszi, hogy eljöttetek.

- Táncolunk egyet Mel? – kérdezte Zack a barátnőmtől, majd együtt távolabb vonultak. Körbe nézve mindenki boldogan ünnepelt. Anya, apa a kertben nézték a város fényeit, Sienna Lenaval beszélgetett, míg Colin a fiúkkal társalgott.

- Tetszik? – kérdeztem anyáékat, akik a napozóágyon hátra dőlve nézték a várost.

- Nagyon, egy élmény ez a ház – mosolygott.

- Ez a Colin srác tud valamit… - jegyezte meg apa. – Ilyen lakást fenn tartani, nagyon szerencsés vagy Hanna.

- Ugyan, de tényleg boldog vagyok vele.

- Ennek igazán örülünk. Látom, mennyire szeret téged, aki ennyi mindent megtesz a szülinapodra.

- Tudom.

- Hanna gyere! – kiáltott a nappaliból.

- Menj csak – nézett fel rám anya -, mi itt nagyon jól pihenünk. Öregek vagyunk már a bulihoz. -  Visszatérve a nappaliba Colin már kissé több alkoholt ivott, mint kellett volna tósztot mondott a születésnapom alkalmából. Tényleg olyan kedvesen és szépen beszélt rólam, hogy nem győztem hálálkodni neki is és a többieknek, hogy eljöttek, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Miután folytatódott a buli, Colin nem akart elengedni.

- Menjünk be a szobába most!

- Nem lehet – szóltam vissza. – Nem hagyhatjuk itt a vendégeket, miattam vannak itt.

- Kit érdekel? Azt csinálsz, amit akarsz a szülinapodon.

- Colin… - szóltam rá, miközben a nyakam kezdte el csókolgatni.

- Menjünk! Most! – eltoltam magamtól.

- Hagyd abba, kicsit sokat ittál.

- Nem érdekel – folytatta a csókot, majd letette a pezsgőspoharat és a szoba felé kezdett el húzni. A keze ide-oda tévedt, miközben annyira vadul csókolt, hogy átadtam magam neki, és ahogy távolodtunk a nappalitól mindenhol megálltunk, mert szinte a folyosó kellős közepén magáévá tett volna. A hálóhoz közeledve, ahol szinte csak hangulatfények voltak a szoknyám felhúzva simított végig a lábamon, miközben alig bírtuk abbahagyni a csókolózást. Heves volt, a nyögések egymás után hagyták el az ajkainkat, teljesen megvadított.

- Colin! – lihegtem, majd a távolból furcsa hangokra lettem figyelmes. – Colin, Colin állj le…

- Mi az, mi a baj? – suttogta, majd tovább simogatott és csókolt.

- Colin te nem hallod?  - megrázta a fejét, aztán lehúzta a ruhám pántját.  – Colin, valaki van itt – toltam el magamtól.

- Biztos képzelődsz. Menjünk be a szobába – fogta meg a kezem, de akkor is hallottam a hangokat. – Mi volt ez? – kérdezte.

- Erről beszéltem.  – Óvatosan lábujjhegyen mentünk a hangok irányába, amik egyre erősebbek lettek, ahogy közelebb értünk. A fürdőszoba ajtaja résnyire nyitva volt, de benn nem világított lámpafény, teljesen sötét volt. Colin kérdőn nézett rám, mire én csendre intettem, próbáltam óvatosan benézni a fürdőbe.

- Kik vannak benn? – kérdezte.

- Ezt próbálom kideríteni, maradj csendben. – Az ajtót kinyitva a tükörre láttam rá. Próbáltam minél jobban figyelni, hogy lássam, kik vannak benn, de pár pillanatnak el kellett telnie, hogy kivehetőek legyenek.

- Na? – érdeklődött.

- Nem fogod elhinni – néztem rá, ahogy behúztam az ajtót. – Cory és Lisa.

Szinte egész napom az egyetemen telik el. Teljesen döbbenten állok reggelente a tükör előtt és nem tudom örüljek vagy sírjak. Az, hogy folyton teljesíteni kell kifáraszt, ráadásul mellette dolgozom  továbbra is, bár Mr. Sharppal megértettem, hogy sajnos kevesebb műszakot tudok vállalni. Szerencsére támogat, de tudom neki is kell a segítség. 

A mai reggel sem alakult másképp: rohanás, már majdnem késés,  több óra tánc, majd végül a nyelvtanulás sem maradhatott el. A második félévben beiratkoztam spanyolra, hogy végre megtanulhassam a kedvenc nyelvem, ráadásul rengeteg dal szól spanyolul, amire táncolok. Ez sem utolsó szempont, hogy értsem miről is van szó. A francia középiskolában remekül ment, most azonban a spanyol, amit mindenképp meg akarok tanulni. Szerencsére Melanie is jelentkezett velem az órára, együtt próbálkozunk. Rengeteget nevetünk azon, mennyire nehezen tudjuk kiejteni a szavakat vagy, ha épp nem értjük mit mond és kérdez a másik. Nagyon jól szórakozunk, bár komolyan vesszük, hiszen az év végi vizsga nem maradhat el. A professzor is hasonlóképp komoly, csendre int bennünket, úgyhogy hamar be kell fejeznünk a viccelődést. Késő délután volt, amikor Lisát vártuk az egyetem bejáratánál, hogy megkérdezzük, hogy ment a színjátszókör. Úgy döntött ugyanis, hogy beiratkozik és szeretne egy kis tapasztalatot szerezni a színészetből is. Fáradtan és meggyötörten sétált felénk, vállán egy hátizsák lógott.

- Mehetünk? – kérdezte, miközben diktálta a tempót.

- Baj van Lis? – érdeklődtem, mire ő rántott egyet a vállán.

- Történt valami Lisa? Mesélj! – nézett rám Mel. Lisa hirtelen megállt, megfordult és szomorú tekintettel ránk pillantott.

- Nekem nem megy…

- De mi? – döbbentem meg, mire ő tovább folytatta az utat.

- Nem tudok ennyi mindent csinálni, főleg, hogy Tylerrel ma összekaptam. – Melanie is meglepődött, miközben Lisa mögött haladtunk.  – Nem tudok hosszú ideig kapcsolatban lenni, nekem kell a szabadság.

- Van szabadságod…

- Nem úgy érzem. Tyler mintha szabályozná az időm, hova menjek, mit csináljak, kivel beszéljek. Nem tudom tovább csinálni.

- Lisa, nem reagálod túl ezt egy kicsit? – kérdezte tőle Mel, mire ő megrázta a fejét.  – Tyler odavan érted, nem hiszem, hogy ő rossz szándékkal mondja amit mond.

- Lehet. Akkor is át kell gondoljam. – A parkolóhoz érve aztán bedobta a kocsijába a táskáját és megölelve bennünket elbúcsúzott. Sosem láttam még ilyennek, ennyire boldogtalannak. Lisa mindig maga a pozitívság és vidámság. Ő mindig mosolyog, nevet, viccelődik és megmondja, amit gondol. Most árnyéka volt önmagának, nem is nagyon társalgott velünk, inkább elment.

Hazafele azon gondolkodtam, hogy lehetne Lisát jobb kedvre deríteni, bár nem tudom, mit szeretne Tylerrel. Fontos volt számomra az ő boldogsága, tekintve mennyiszer állt mellém vagy nyitotta fel a szemem. Rengeteg mindenért vagyok hálás neki, a legjobb barátnőm lett, amióta Los Angelesben lakom. A ház előtt leparkolva a telefonomon egy üzenetet pillantottam meg, amelyet Colin küldte. Habozva nyitottam meg, mert az utóbbi pár napban teljesen döntésképtelen lettem. Colin persze tudni akarta, mit gondolok illetve mihamarabb várta a válaszom, de képtelen voltam dönteni, a suli pedig jó ürügy volt, hogy ezt napoljuk el.

Döntöttél?  - jött a kérdés az üzenetben. Válaszolnom kellene. Nem akarok. Várja a válaszom. A lakásba érve a kanapén néztem a telefonom és csak teltek a percek. Colin meglepett azzal, hogy szeretné, hogy hozzá költözzem, azonban egy ilyen döntést meghozni nem pár pillanat. Szeretem őt és végre boldog az életem, mégis ez az összeköltözés korai, főleg, hogy tartok attól mit hoz magával ez az egész. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogja felajánlani, miközben azt hittem, hogy minden jó úgy ahogy van. Élem az életem így, külön lakásban, amit igyekszem magam fenn tartani, miközben Colinnal tölthetném az egész napom. Akarja, hogy vele éljek. Ez pedig némiképp megijesztett. A telefonom ugyanúgy tartottam a kezemben, mint amikor leültem. Nem jöttek a szavak, nem tudtam mit mondjak. Azonban még mielőtt válaszolni tudtam volna, megcsörrent, Colin nevét kiírva.

- Szia – köszöntem, mire ő is ugyanígy tett és rögtön érdeklődött, hogy miért nem írtam vissza.  – Colin, hosszú volt a napom, lehetne, hogy ezt nem most beszéljük meg.

- Nekem is hosszú volt, de erre tudni szeretném a válaszod.

- Nincs válaszom – csend felelt a másik oldalról.

- Na jó Hanna, én szeretném, ha hozzám költöznél. Így vagy úgy…

- Hogy érted azt, hogy így vagy úgy?  - csattantam fel.

- Van egy ötletem – ettől pedig elkezdett pörögni az agyam, mit talált ki már megint. – Arra gondoltam, hogy Melanie és Zack úgyis szeretne összeköltözni. Mi lenne, ha a lakásodba mennének?

- Ezt mégis, hogy gondoltad? – kérdeztem. Kicsit dühített a dolog, hogy elkezdett intézkedni és meg akarja szabni, mit tegyek.

- Úgy, hogy, ha mégsem akarsz velem élni, akkor is vissza tudsz menni.

- Ezt nagyon jól kitaláltad – morogtam. – Nem tudom, hogy gondoltad ezt.

- Úgy, hogy akkor könnyebb lenne a döntés – mondta vidáman. Elképesztő, hogy mennyire kitalálta. Valószínűleg ezen törte a fejét egész nap, ugyanis minden nap érdeklődött, hogy döntöttem. Aznap este, amikor megkérdezte és egy kulcsot adott nekem, annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam mit válaszoljak illetve inkább tereltem a témát. Akkor kértem tőle, hogy adjon időt, hogy eldönthessem. Igazából féltem, rettegtem ettől, hogy válaszolnom kelljen erre, mert megijesztett ez az egész. Nem minden nap teszik fel az embernek a kérdést, pláne, hogy nagy felelősség az együttélés. Próbáltam az egyetemre összpontosítani, elterelni a figyelmem, de folyton csak Colin és az ő kérdése jutott eszembe.

- Félek Colin – suttogtam.

- Mitől? Hiszen minden olyan jól alakul, boldog vagy…

- Mégis minden megváltozik, ha én hozzád költözöm. A családod…

- A családom hagyjuk ki belőle. Senki sem szólhat bele a mi döntésünkbe.

- Mégis félek ettől az egésztől.

- De nálam biztonságban leszel és ezt te is tudod – ebben igaza volt. Jól érzem magam vele, boldog az életünk, mégis ez egy hatalmas döntés. Colin még párszor próbált rám hatni, de kértem várja meg, amíg én jelentkezem, ha eldöntöttem. Egész este fel s alá járkáltam, hol a telefonom galériáját néztem, hol az ágyon feküdtem, hol pedig a lányokkal csevegtem arról, hogy mitévő legyek. Bevallom egyikük sem könnyítette meg a döntésem, bár Melanie tudott Colin titkos tervéről. Megdöbbentő, hogy mennyire előre gondolkodik, tervez, ez pedig azt jelentheti, hogy tényleg elszánt. Lisa persze már az elejétől kezdve mondja, hogy tegyem meg, óriási lehetőség és költözzem hozzá. Nyilván tudom, mert ő mindig ott állt mellettem, hogy most is jól látja a dolgokat, mégis tartok ettől az összeköltözéstől. Vívódtam magamban, rengeteget.

Amit tudtam, a tánc az, ami kicsit átlendíthet azon, amin napok óta agyalok. Pénteken már korán benn voltam az egyetemen és az egyik teremben bekapcsolva a hifit eltáncoltam azokat a koreográfiákat, amiket a versenyre gyakoroltunk. Felszabadultam, végre kicsit kikapcsoltam. A zene teljesen átjárt, a mozdulatok szinte pumpálták az adrenalint, ahogy jöttek egymás után a lépések. Amint vége lett a dalnak fáradtan ültem a parkettára, az arcom a kezeimbe temettem, miközben akkorát sóhajtottam, hogy a fél egyetem halhatta volna.

- Mit csinálsz itt Hanna? – jött a hang a távolból, mire én felkaptam a fejem és eltűrtem a hajam.

- Óh, csak táncoltam egy kicsit. Remélem nem gond? –ugrottam fel, Scott pedig ott állt az ajtóban továbbra is. Az ablakhoz mentem, hogy összeszedjem a táskám és belepakoljam a pulóverem.

- Nagyon jó zenét hallgattál. Van valami baj Hanna? – állt meg a hifi előtt, mire én megfordultam. Megráztam a fejem és tovább pakoltam.  – Szerintem jól fogsz szerepelni a versenyen.

- Igen, biztosan… - dünnyögtem, majd elindultam a dupla ajtó felé.

- Órán találkozunk Hanna – kezdett el rendezkedni Scott amikor visszanéztem, majd rám mosolygott. A dupla ajtó hirtelen becsukódott mögöttem, a folyosón pedig Lisa és Melanie jöttek velem szemben.

- Te már itt? – érdeklődött Lisa. Kivártam.

- Kicsit táncoltam, de most szükségem van egy kis reggelire. – A lányok elkísértek a büfébe, ahol ettem némi szendvicset és kávét, bár alig volt étvágyam. Lisa és Mel csendben néztek engem.

- Na, ebből elegem van – szólalt meg egyszer csak Lis. – Hanna, most már döntened kellene és nem magadat emésztened…

- Igaza van Lisának Hanna. Döntsd el mit szeretnél. Colinra is gondolj. Kettőtökre.

- Lányok, higgyétek el, ezen gondolkodom napok óta, de annyira félek. Mi lesz ha nem működik.

- Ha nem próbálod, meg sosem fogod megtudni – mosolygott rám Lisa, szavai pedig teljesen belém égtek. Neki mindig igaza van?

Más késő délután volt, amikor leparkoltam a Carla Ridgeon. A nap az utolsó sugarai látszottak a városon, miközben én végig néztem a házon, ahogy kiszálltam az autóból. Kellett pár perc, amíg összeszedtem magam és bejutottam a kapun. Lassú léptekkel haladtam az ajtó felé, ahol már a padló esti fényekre váltott. Izgatott voltam és ideges. Óvatosan bekopogtam az ajtón, amit talán még én sem hallottam volna meg, de végül újra kopogtam. Néhány pillanattal később Colin nyitott ajtót.

- Hanna, miért nem szóltál, hogy jössz? – kérdezte meglepetten.

- Nem tudtam, hogy jövök, egyszerűen csak valahogy idejöttem.

- Gyere be! – tárta ki teljesen az ajtaját én pedig lassan bementem. A ház, amely annyi emléket hordoz már, ahol a legszebb napokat eltöltöttük, most más volt. Colin aggódó arccal nézett rám, miközben úgy mozogtam, mint aki lefagyott.  -  Hogy vagy? Kérsz valamit?

- Nem köszi – néztem rá, ahogy letettem a táskám. – Gondolkodtam Colin. Valójában több tényező az ami végül idehozott.

- És… elmondanád mire jutottál? – érdeklődött, majd közelebb lépett.

- Nehezen határozok el dolgokat jól tudod. Ezt is ezért döntöttem el ilyen nehezen, de … - Colin izgatottan nézett rám, várta, hogy végre elmondjam amit hallani akar. Elmosolyodtam. Jó volt látni mennyire kíváncsi arra, hogy mit fogok mondani, beleegyezem abba, amit tulajdonképpen akar, de én is akarom.  – Szeretnék először kikötni valamit.

- Rendben, bármit.

- Mindent megbeszélsz velem és, ha bármi történne, akkor visszamegyek a lakásba.

- Oké, ahogy akarod – mondta, próbált komoly maradni.

- Akkor mikor költözhetek? – Colin azonnal közelebb lépett, hogy magához öleljen. Olyan szorosan, mint még soha. A fülembe suttogta a boldogságát, miközben egészen kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy Colinnal fogok élni. Nagyon más minden, az, hogy egy ekkora házba fogok költözni, hiszen sosem volt még ilyenben részem. De boldog voltam.

Colin olyan szorosan ölelt hosszú ideig, hogy alig tudtam szabadulni.

- Elengedhetsz – nevettem rá.

- Nagyon örülök Hanna, hogy így döntöttél. Komolyan. – Elmosolyodott, amely számomra a legfontosabb volt. Visszajelzés arra, hogy jól döntöttem. – Itt maradsz?

- Most már itt lakom nem? – Colin bólintott.