Dance with Miss Arizona - XXVI. fejezet

Hihetetlenül gyönyörűvé varázsolódott a város, mindenhol kivilágítás, a fákon gyöngyfűzérek lógtak, a bevásárlóközpontok megteltek feldíszített fenyőfákkal, a sétálóutcákon pedig szintén fenyőfák tudatták, hogy itt az ünnep. A kirakatok  különféle dekorációban pompáztak, az utcákon csillagok világítottak. Minden annyira hangulatos volt, a hó azonban hiányzott a karácsonyi érzésből. Persze Los Angeles nem a hóról híres, itt szinte alig esik, de ez sem tántorított el attól, hogy hangolódni tudjak erre a szép ünnepre. Megbeszéltük a lányokkal, hogy mielőtt hazautaznánk, találkozunk a városban, de mivel csak pár nap volt karácsonyig, én pedig ügyesen az utolsó pillanatokra hagytam az ajándékok bevásárlását, erre is időt kellett szánnom. Ebben pedig remélem, a segítségemre lesznek. Kissé hűvös volt, felvettem egy bokacsizmát és kabátot, aztán elindultam autóval a városba, ahol egy kieső helyen leparkoltam, hogy majd később sétálni tudjunk és nézelődni.

Rengeteg ember volt, az üzletek megteltek, szinte lépésben tudtunk haladni az utcákon. Melanie boldogan beszélt Zackről, pláne, hogy most a karácsonyt külön fogják tölteni.

- Mit vettél Zacknek karácsonyra? – kérdezősködött Lisa. – Csak nem egy csini hálóinget?

- Miket képzelsz, én nem te vagyok – nevetett.  – Ma este adom oda neki, csináltattam egy karkötőt. Szerintem nagyon aranyos.

- Szerintem is – válaszoltam.

- Lányok, most komolyan? – forgatta a szemét Lis. – A pasik furák, de nem hülyék. A fantáziáját nem fogja beindítani.

- Lisa! Ez egy ünnep nem egy romantikus este – szólt rá Mel.

- Ti tudjátok – vigyorgott. – Hanna mit veszel a családodnak?

- Anyának könyveket szeretnék, imád olvasni. Siennának ruhát gondoltam, biztos örülne egy Los Angeles-i ruhának, apának nem tudom. Remélem majd javasoltok valamit – mosolyogtam rájuk.

A lányokkal minden kis üzletbe bementünk. Amit lehetett felpróbáltunk, vicces képeket készítettünk, megnéztük az ajándéktárgyakat. Rengeteget nevettünk.

- Hanna nézd! Itt egy könyvesbolt – jelezte Lisa. A kirakatban a könyvek fölött kivilágított tábla tudatta, hogy itt az ünnep. Örömmel léptem be, de megláttam, hogy hatalmas a sor.

- Mi van itt? – érdeklődtem a lányoktól meglepetten.

- Hanna – bökdösött Melanie. – Nézz oda! – mutatott egy hatalmas plakátra, amiről Colin mosolygott vissza rám, kezében a kislemeze.

- Ez meg mi? – kérdeztem döbbenten. – Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy dedikál? Itt. Éppen ma – Lisa elismerően bólintott. – Menjünk lányok, nem akarok itt lenni – majd azzal a lendülettel megfordultam és kifele tartottam, amikor szemben megállt velem egy lány és hosszasan nézett.

- Hanna, te vagy? Hanna Larsson? – kiáltott fel. Próbáltam keresni a szavakat, miközben ellenkezni akartam, hogy nem én vagyok. – Emberek, itt van Hanna is! – jelezte annak a tömegnek, akik megtelítették a boltot. Próbáltam csitítani a lányt, miközben a barátnőim mögöttem kuncogtak. Nem akartam elhinni, hogy ez velem megtörténhet, de ekkor Colint láttam meg egy asztal mögött. Döbbenten felállt, amint meglátott.

- Nekem most mennem kell – ennyit bírtam kinyögni, miközben mindenki engem nézett, Lisa és Mel sem segítettek ki a helyzetből. A tömeg aztán szinte teljesen körbe vett, mindenki fotót és aláírást akart tőlem, akárhogy ellenkeztem, egyre jobban jöttek utánam. Végül Colin mellett kötöttem ki.

- Hello Hanna – vigyorgott, miközben épp egy cd-t írt alá.

- Egyáltalán nem vicces. Mit keresel te itt? 

- Én is kérdezhetném tőled. Éppen dedikálok, amint látod.

- Pont itt? – dühöngtem, miközben az emberek az arcomba nyomták a telefonjukat, hogy le tudjanak fotózni.

- Hanna, ide szerveztem a dedikálást hetekkel ezelőtt – nézett fel rám Colin. A dühöm némileg elszállt, de elfeledtette ezt az is, hogy láthattam őt. Rémes, hogy mennyire jól néz ki. Tovább figyelve készségesen fényképezkedett a rajongókkal, akik sorra álltak mellé, hogy lehessen egy közös képük. Jó volt ezt látni, miközben hozzám is odaálltak.

- Nem, nem azt hiszem nem fotózkodom – utasítottam el egy lányt.

- Hanna… kérlek – nézett rám Colin. Ezek a kérések mindig meghatottak, főleg, ha egy ilyen jóképű srác kéri, mint Colin. Beleegyeztem majd egyénileg, illetve közösen Colinnal együtt is csinálhattak fotót. Volt aki a cd-re kérte az én aláírásomat is. Sosem volt még ilyen, hogy ennyiszer le kellett volna írnom a nevem, de végül elkezdtem élveztem a dolgot. Nem gondoltam volna, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás közben egy ilyen helyzetbe csöppenek. Lányok a háttérből elismerően biztosítottak arról, hogy folytassam. Ahogy telt az idő egyre jobban kezdtem élvezni, meg azt is, hogy Colinnal együtt vagyunk. Annyira természetesen viselkedett, rám mosolygott, átkarolt, látszott, hogy ő is jól érzi magát és azt, hogy ott vagyok.

7 órakor ért véget a dedikálás. Mindketten eléggé elfáradtunk, de azt hiszem jobban nem is alakulhatott volna a nap.

- Hanna, micsoda sztár lettél – jegyezte meg Lisa, hiszen ők megvártak, amíg ez az őrület véget ért.

- Nagyon jó voltál. A rajongók imádtak – mondta Colin, aki felült az asztalt tetejére.

- Köszi. Sosem volt még részem ilyenben. Élveztem. Azt kell, hogy mondjam, élveztem.

- Ennek örülök – mosolyodott el. Ekkor döbbentem rá, mennyire hiányzik és talán most jött el a pillanat, hogy tőle is bocsánatot kérjek a viselkedésemért.

- Hanna vásárolunk még? – szólalt meg hirtelen Melanie, ezzel keresztülhúzva a terveimet.

- Persze.

- Azt hittem maradtok még.

- Mennem kell, még nem vettem a családomnak ajándékot. Örülök, hogy találkoztunk Colin.

- Én is – mosolygott, majd megölelve egy puszit nyomott az arcomra. – Remélem, még találkozunk – bólintottam, majd a lányokkal távoztunk.

Késő volt már, amikor mindent elintéztem és bevásároltam a családnak. A lányokkal pedig egymást is megajándékoztuk. A következő nap a csomagolásé volt, amikor is készültem arra, hogy hazautazok Arizonába. Vártam már, hogy a családommal ünnepelhessek, ezért boldogan indultam el karácsony előtt két nappal, hogy minél több időt tölthessek otthon. Anya már megsütötte a legtöbb süteményt, amit csak lehetett, mert ahogy hazaértem az asztal tele volt finomabbnál finomabb falatokkal. A házunk csodálatosan ki volt világítva. A szüleim imádták, ha megadhatták a módját a karácsonynak, persze ezzel örömet okozva nekünk is. Ahogy felnőttünk, ugyanolyan jó érzéssel töltött el bennünket az, hogy ugyanolyan minden, mint gyerekkorunkban. Ezt pedig annak köszönhettük, hogy a szüleink igyekeztek mindent megteremteni nekünk erre az alkalomra is. Amíg apa a megfelelő fát választotta ki Siennával, addig anyával főztünk, sütöttünk, mert délután a nagyszüleimet is vendégül látjuk. Jó érzés volt együtt lenni anyával, miközben a háttérből karácsonyi zene szólt.

- Kérlek, vedd ki a muffinokat a sütőből – hangzott anya kérése, miközben a következő sütemény tésztáját készítettem.  – Nem is mesélted, hogy ment az utolsó vizsga?

- Jól, már a végére sok volt a tanulnivaló.

- Drágám, tudod. Mindig gondolj a végére, mit fogsz majd elérni – mosolygott rám anya.

- Igazad van, tudom. Így lesz.

- Tudod – tette az asztalra a konyharuhát - , nagyon haragudtam, amikor abban a klipben szerepeltél. Aztán rájöttem, hogy ha te ezt akarod csinálni és ezzel bebizonyíthatod a tehetséged, miért ne.

- Köszönöm, hidd el, nem akartam akkor hazudni nektek, de tudtam mennyire elleneztétek.

- Ebben hibáztunk. Hagynunk kellett volna téged – ölelt meg.  – Na és mi van Colinnal?

- Semmi és már nem is lesz.

- Miért? – ráncolta a homlokát.

- Borzasztóan viselkedtem vele, mindent tönkretettem, mielőtt utánajártam volna a dolgoknak.

- Óh, Hanna. Ha elront valamit az ember, akkor is helyre tudja hozni.

- Lehet. – Ez az ünnep felelevenítette bennem mindazt, ami Colinnal és velem történt. Hihetetlenül ostoba voltam és felelőtlen, hiszen lehet, hogy mindent félreértettem, közben pedig meg sem hallgattam az igazságot. Igazságtalan voltam, miközben ő mindent megtett. Rettenetesen éreztem magam, ez pedig a karácsonyfa díszítése közben csak erősödött. Alig figyeltem arra, amit apa és Sienna mondtak. A fa nagyon szép lett, bár a díszítésből nem sokat vettem ki a részem.

- Nagyon finom ez a sütemény – jelentette ki nagyi, miután megérkeztek este. Anya szülei távolabb élnek, emiatt ritkán tudunk csak találkozni velük. Ganada, Arizona északi részén található, egy aprócska város, anya ott született és nevelkedett. A nagyi idén volt hatvanöt, de olyan fiatalos, hogy tíz évet letagadhatna. Mindig csinos, de imád sütni, főzni és ruhákat készíteni. Gyerekkoromban rengeteg ruhát varrt nekünk, amiket mindig olyan büszkén hordtunk. Nagyapa magas, vékonyabb testalkatú, bár az évek alatt pocakot növesztett és bajuszt, ami miatt a nagyi sokat vitatkozik vele. Neki nem nagyon jön be a nagypapa stílusváltása. 

Winslowban elég hűvösre fordult az időjárás, de a hangulatunkon javított a fenyőfa, a kivilágítás és az ételek látványa.

- Hogy telnek a napok a nagyvárosban? – érdeklődött John nagypapa.

- Jól, más, mint Winslow, de azért tetszik. Teljesen más ott minden.

- Sienna, te nem szeretnél Los Angelesbe költözni? – érdeklődött a nagyi. Sienna ingatta a fejét.

- Nagyi, nekem más terveim vannak – vigyorgott-, bár, ha jobban belegondolok, nagyon jó kis lehetőségek vannak ott – kacsintott, mire én mérgesen tekintettem rá az asztal másik végéből. A vacsora után megajándékoztuk egymást, mivel a nagyiék korán reggel indulnak vissza. Olyan jó volt kibontani az ajándékokat, miközben azt néztem, hogy a családom mennyire örül azoknak, amiket én választottam nekik. Olyan jól telt az este, öröm volt a családdal együtt lenni.

Késő este az ágyamban fekve a telefonom galériáját nézegettem. Rengeteg fotó a barátaimmal, Los Angelesről, az egyetemről és Colinról is. Eszembe jutott minden közösen együtt töltött pillanat, amikor elvitt a Hollywood felirathoz, a filmezés, amikor nála töltöttem a napokat. Hiányzott. A telefonom nézve aztán egy ötlet jutott eszembe.

Boldog Karácsonyt Colin! Kívánom, hogy legyen minden úgy, ahogy szeretnéd.

Biztos voltam benne, hogy a családjával ünnepel, ez a kis üzenet pedig semmiség ahhoz képest, amit kap, de gondoltam ennyit megtehetek. Pár perccel később csipogott a telefonom. Ahogy megnyitottam Colin nevét láttam meg, az izgalomtól pedig alig mertem megnézni az üzenetet.

„ Amit én szeretnék az már csak egy dolog. Boldog Karácsonyt Han. Jó volt látni Téged!”  Miért érzem azt, hogy ez az üzenet  kettőnkről szól? Azt hittem, hogy képes vagyok elfelejteni őt, hogy végül rájön, nem vagyok hozzá- és ebbe a sztárvilágba való. Mert ez így is van. Mégis az utóbbi időben nagyon sokat gondoltam rá. Szerettem volna írni neki, de örültem, hogy ezt a választ kaptam tőle. Másnap reggel, ahogy a meleg, puha pizsamámban felébredtem isteni illatok szűrődtek be a szobámba. Belebújtam a mamuszomba, majd lesétáltam a lépcsőn. Anya és a nagyi sürögtek-forogtak a konyhában, ahol illatos, színes gyertyák égtek, zene szólt, ők pedig a reggelit készítették, miközben a nagyi a mézeskalácsot sütötte.

- Mi folyik itt? – kérdeztem, ahogy leültem az asztalhoz. Sienna is kibújt a szobájából, ő is ugyanúgy tett és leült mellém.

- A nagyi meglep bennünket egy finom reggelivel…

- És  a kedvenc sütinkkel – mosolygott álmosan Sienna.

- Nem tudom itt hagyni a kedvenc unokáimat, ha nem kaptak mézeskalácsot – majd a sütőből előkapta a különböző formájú sütiket. Nagyon örültünk neki, rögtön a tál mellé gyűltünk és enni kezdtük, miközben a nagyi mindenféle finomságot készített még a reggelihez.

A bőséges reggelin már apa és a nagypapa is részt vettek, ők addig sportot néztek a televízióban. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzik a családom, milyen hosszú idő volt, amit nélkülük töltöttem Los Angelesben. Hiányzik az, hogy együtt üljük körbe az asztalt, hogy beszélgessünk. Remek alkalom volt rá ez az ünnep. Nagyiék összekészültek, elindultak, hogy időben visszaérhessenek Ganadoba. Boldogan szorítottak magukhoz mindketten, szinte el sem akartak engedni és megígértették, hogy hamarosan őket is meglátogatom majd. Természetesen megígértem.

- Hanna, aggódom érted, hogy abban a nagyvárosban élsz.

- Nagyi, ne aggódj. Hidd el, jó hely csak kicsit sokan laknak ott.

- El sem tudjuk képzelni nagyapáddal, de kérlek vigyázz magadra.

- Úgy lesz. Ti is - mosolyogtam és utoljára megöleltem őket. Nagyi beült nagypapa mellé az autóba, majd hosszasan integetve elindultak, mi pedig négyesben folytattuk a karácsonyozást.