Dance with Miss Arizona - XXV. fejezet

- Hanna, ez elképesztő..

- Hagyd abba a sírást és kelj fel! – hangozott a határozott utasítás. – Melanie, most te jössz!

- Kelj fel, mossuk meg az arcod és megbeszéljük. Kérlek.  – A sírást azonban nem tudtam megállni. Jó néhány órája, hogy Oliver kilépett az ajtómon, ott pedig teljesen bebizonyosodott, hogy mindent elrontottam. Írtam a lányoknak, hogy mennyire tragikus a helyzet, ők pedig szerencsére gyorsan nálam voltak.

- Gyerünk Hanna, szedd össze magad – kért Lisa, miközben a papírzsebkendők között fekve sírtam.

- Mindent elcsesztem, amit lehetett. Megérdemelném, hogy utáljon mindenki. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy Olivert megbántom?

- Most ezen kár gondolkodni, mikor már megtörtént – jegyezte meg Lisa.

- Ezzel nem segítesz Lis, köszi, majd átveszem – ült le mellém Melanie. – Hanna, most kell okosnak lenned, hogy rendbe hozd ezeket a dolgokat. De meg kell, hogy nyugodj, majd dönteni, hogy mit is szeretnél. – Melanie felém nyújtott egy újabb zsebkendőt, amire én kisírt szemekkel felnéztem rá. Annyira elvoltam keseredve, hogy újra sírásban törtem ki. Borzasztóan megbántottam mindenkit magam körül: Colint és Olivert is. Nincs mentség arra, ahogy viselkedtem, képtelen voltam uralkodni magamon.

Melanie és Lisa mellém ülve kivárták, amíg megnyugszom. Nehezen ment, tekintve, hogy két ügyben is rettenetesen nagyot hibáztam.  Zokogtam és a könnyeim nem akartak elállni.

- Rémes vagyok – szólaltam meg hüppögve -, annyira elrontottam mindent. Oliver és Colin is utál és ez mind az én hibám.

- Hanna, tényleg nem tudsz már mit tenni, mint, hogy felállsz és túllépsz rajta. Megoldódik minden, hidd el – bíztatott Melanie.

- Na jó, én ezt meguntam – sétált felém Lisa egy üveg whiskeyvel. – Tessék Hanna – nyomta elém az üveget. – Ez a gyógyszer, igyál belőle!

- Nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet …

- De! – szólt határozottan Lisa. – Gyerünk Hanna, igyál! – Addig-addig erősködött, hogy ittam belőle. Nem éppen egy limonádé ezért rögtön átjárta a testem az erős whiskey, elmulasztva a sírást. Melanie bevezetett a fürdőbe, hogy megmossam az amúgy is vörös arcomat, de ahogy a tükörben megláttam magam ismét elfogott az a rettenetes érzés, ami egy percre sem hagyott nyugodni. Melanie kivárta, amíg a hajam összerendeztem, felkötöttem copfba.

- Ha nem gond rendeltem ebédet! – jelentette Lisa, amikor visszatértünk a nappaliba.

- Köszönöm. Azt is köszönöm, hogy itt vagytok. Mi lenne velem nélkületek – mosolyogtam rájuk, mire Melanie oldalról átkarolt. Tényleg nagyon jól esett, hogy ennyire szeretnek és mellettem állnak ebben a pocsék helyzetben. Lisa a laptopom elkobozva letöltött egy filmet és miután megérkezett az ebéd együtt töltöttük a délutánt. Azonban a film alatt sem tudtam elvonatkoztatni attól az érzéstől, amit Oliver és Colin miatt éreztem. Azt hittem, hogy remekül alakul a sorsom, amióta Los Angelesben élek, hogy tényleg kordában tudom tartani a történéseket. Felnőttnek tartom magam, de be kell látnom, mindent amit lehetett elrontottam magam körül. Colint szeretem, mégis a családja utál, Alexis pedig sosem mondott le róla. Lehet talán az egész egy színjáték volt? Olyan bonyolult. Itt jön Oliver, aki szeret és én is kedvelem, mégis rettenetesen viselkedtem, meggondolatlan voltam és megbántottam. Ha tudom, hogy ilyen a felnőtt élet, inkább gyerek maradnék örökké. Minden annyira bonyolulttá vált körülöttem és én vagyok az egyetlen, aki ezen változtathatna.

- Hanna, ez a film nagyon jó – hallottam Lisa hangját mellőlem, aki elfekve nézte a filmet a kanapén. Bólintottam.  – Nem is figyelsz! –szólt rám.

- Próbálok Lis – válaszoltam, majd a konyhába mentem egy pohár vízért. – Lányok! Mit tegyek? – szólaltam meg pár perc múlva.

- Óh, drágám – nézett rám szomorúan Melanie. – Ezt neked kell tudnod, mi az, amit érzel és, mi a jó neked.

- Igaza van Melanie-nak. Beszélned kell Oliverrel, és Colinnal sem ártana.

- De mit mondhatnék? Szörnyen elszúrtam, borzalmasan viselkedtem.

- Hanna.. Van egy estéd, hogy ezt átgondold. Holnap Oliver is ott lesz az egyetemen a félév zárón.

- Tudom. Beszélek vele mindenképpen.

Másnap reggel úgy vonultam be az egyetemre, mint akin átment egy úthenger. Az egyetem parkjában rengeteg diák gyülekezett, úgy éreztem, mintha mindenki tudná, mennyire borzalmas érzések kavarognak bennem. Egész este csak Oliver és Colin jártak az eszemben, mert rettenetesen viselkedtem velük. Az ajtóban Tyler álldogált, a telefonján írt valamit, majd amikor meglátott elállta az utam.

- Tyler beengednél?

- Addig nem tehetem, ameddig el nem mondod, hol van Lisa – vigyorgott, mire én kissé megnyugodva, de szomorú arccal néztem fel rá.

- Hamarosan itt lesz Ty. Jön ne aggódj.

- Valami gond van? – kérdezte döbbenten, miközben próbáltam kikerülni. Azt hittem mindent tud, mi történt köztem és Oliver között, de meglepetésemre semmit sem árult el neki. 

- Nincs, nincs. – Az aulában mindenki önfeledt volt, boldogan beszélgettek, nevettek, miközben én inkább a hátsó székekre ültem csak le. Az iskola téli, karácsonyi időszakra hangolódott. Hópelyhek lógtak a csillárról, halványkék függöny lógott az ablakokon, minden nagyon szép volt, de feltűnt Oliver is, aki az egyik ablaknál támaszkodott. Tekintetünk találkozott, majd felkaptam a táskám, hogy odamenjek. Oliver persze próbált kikerülni de útját álltam.

- Kérlek, ne menj el! Beszéljünk.

- Miről beszéljünk Hanna? – nézett rám dühösen, talán még sosem láttam ilyennek.

- Tudom, hogy borzasztó amit tettem és megértem, ha haragszol rám. Nagyon elrontottam, de szeretnék veled beszélni. Nyugodtan. – Oliver némán állt velem szemben, teltek a másodpercek, amíg nem válaszolt. Kérlelő szemekkel néztem rá, reméltem, hogy meglágyul és tényleg meg tudjuk beszélni.

- Nem tudom Hanna, nem hiszem, hogy jó ötlet.

- Kérlek. Megértek mindent, de pár percet szánj rám, hogy bocsánatot tudjak kérni.

- Rendben.

- Suli után a kávézóban? – Oliver bólintott, de érthetően nem akart tovább együtt lenni velem. Lisa és Melanie is megérkezett közben, akiknek elmeséltem, hogy egészen meggyőzhető volt Oliver. Az igazgató asszony, tájékoztatta a hallgatókat a vizsgák teljesítéséről illetve a következő félév tudnivalóiról. Hiába egy ekkora egyetem igazgatója, mégis mindig olyan készséges és kedves volt. Most is. Remek hangulatban telt a tájékoztatás. Annyira furcsa, hogy már teljesítettem az első félévet. Mrs. Ganz mindenkinek boldog karácsonyt kívánt és az egyetem kórusa tartott egy kis előadást, mögöttük a balett szakos hallgatók táncoltak. Gyönyörű volt. Melanieval és Lisával egymásra néztünk, örömmel könyveltük el, hogy teljesítettük a félévet. Később a kávézóban ezt meg is ünnepeltük. Csatlakozott hozzánk Tyler és Zack is, akik a barátnőim mellé ültek le. Nagy volt közöttük a szerelem, aminek én őszintén örültem.

- Hanna, örülök, hogy látlak – lépett oda Mr. Sharp.

- Én is, uram.

- Ünnepeltek valamit? – érdeklődött mosolyogva.

- Vége a félévnek és mindannyian sikeresen elvégeztük.

- Nagy szó – vágott közbe Zack.

- Nos, ha ez tényleg így van, akkor engedjétek meg, hogy meghívjalak titeket valamire.

- Köszönjük Mr. Sharp – mosolyogtam és értetlenül néztem a barátaimra.

- Mit hozhatok? – mindenkit megkérdezve úgy döntöttünk, hogy egységeset kérünk.

- Szerintem akkor mindannyiunknak kérek egy lattét. Köszönjük.

- Rendben. Rögtön hozom és még egyszer gratulálok – vonult vissza Mr. Sharp a pult mögé.

- Nem is gondoltam, hogy ilyen rendes – szólalt meg halkan Melanie.

- Én sem - döbbentem meg. 

- Sziasztok! – lépett mellénk Oliver, táskájával a vállán.

- Beszélhetünk? – kérdeztem, mire Oliver bólintott. Elnézést kérve, Oliverrel átültünk egy másik asztalhoz. Rettenetesen csalódottnak, szomorúnak tűnt. Miközben vártam a kávét csak az ujjaival babrált.

- Oliver, tudnod kell, hogy nem bántam meg ami történt – hirtelen felkapta a fejét.

- De Colint szereted.

- Oliver, hidd el remek srác vagy, nagyon kedvellek, de még nem jutottam túl Colinon.

- Nem kell ez Hanna. Értem én.

- Nem, nem érted. Jól érzem magam veled, egyszerűen őt még nem tudtam elfelejteni. Próbáltam, de nem ment. Talán egyszer mi… ketten..

- Kérlek ne áltass. Nem kell az sem, hogy megszánj. Megleszek – közölte mérgesen Oliver. – Azért ne legyünk együtt, mert megszánsz.

- Nem, erre nem is gondoltam. Oliver, nagyon fontos vagy nekem. Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért.

- Rendben – lágyult el a hangja.

- Sajnálom. Nem akartam, hogy ez így legyen. Főleg nem akartalak téged megbántani. Szeretnék veled továbbra is jóban lenni. Aztán meglátjuk mi lesz. – Oliver úgy tűnt visszatért önmagához, persze számtalanszor bocsánatot kértem, kérek még tőle, mert borzasztóan viselkedtem. Oliver pedig nem érdemelte meg. Szerencsére rá tudtam beszélni, hogy csatlakozzon hozzánk, hogy együtt ünnepeljük meg az első sikeres félévünket. Melanie és Lisa örültek, hogy beszélni tudtam Oliverrel, miközben mindannyian már a karácsonyt és a szilvesztert terveztük. Melanie hazautazik a családjához akárcsak én, míg Lis a karácsony napjain mindig máshol lesz. Oliver is a családjával ünnepel, a srácok is. Azonban megbeszéltük, hogy a szilvesztert együtt kellene töltenünk itt Los Angelesben. Ez a terv pedig mindenkinek tetszett természetesen. A sikeres félévre pedig kávéval koccintottunk.