,
Unottan bámultam ki az ablakon, miközben a szüleim széles mosollyal integettek az autó mellől. Próbáltam ugyanígy tenni, de tudtam, hogy a lehető legrosszabb döntést hozták azzal, hogy nem vittek magukkal az atlantai útjukra. Az autó hirtelen eltűnt, én pedig szem-forgatva nyúltam a telefonom után.
Üres a ház! Unatkozom. Pötyögtem.
Néhány pillanattal később érkezett is a válasz.
Belle: Menjünk vásárolni… Nem kellett
kétszer kérnie, azonnal felkaptam magamra egy ruhát, némi sminket tettem az
arcomra, majd megkértem Tony-t a sofőrünket, hogy vigyen el a kedvenc
butikomba. Nem sokkal később már a verőfényes orlandoi forgatagban, mindenki
mosolyogva sétált, az emberek boldogok voltak a nyári időjárás pedig nekem is
kedvezett, főleg, hogy a szüleim elutaztak. Azt csinálhatok amit csak akarok. A
birtoktól elég hosszú időbe telt eljutni a belvárosba, de végül megbeszéltem
Tony-val, hogy hívni fogom, ha végeztünk a vásárlással. Belle az üzlet előtt
várt, de amint meglátott a nyakamba ugrott, pedig szinte minden nap találkozunk.
- Mi újság csajszi? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Üres a ház, csak az a mogorva komornyik figyel állandóan – mérgelődtem. Belle
átkarolt, hogy együtt besétáljunk az üzletbe. Sajnos a ruhák a gyengéim, emiatt
a mai alkalom sem volt kivétel afelől, hogy pár darabot hazavigyek magammal.
- Azt is fel kell próbálnod! – szólt rám Belle, majd a próbafülkébe lökdösött
egy méregzöld ruhával. – A szülinapodon viselhetnéd…
- Belle, odáig van még egy hónap – dugtam ki a fejem a függöny mögül.
- Ne viccelj Vic, idejében meg kell szerveznünk. Hiszen egyszer vagy csak 18 –
ebben azért igaza volt. Időben fel kell készülni.
- Azért apáéknak is lesz ebbe beleszólásuk – jegyzem meg, ahogy kiléptem a
próbafülkéből. Belle arcára minden rá volt írva, de a tükörben nézve tényleg
jól állt ez a szín.
- Hű, Vicky, ez a ruha, mintha téged várt volna – nevetett. Ezzel egyet
kellett, hogy értsek. Az estélyit mintha rám öntötték volna, alakomat szépen
kiemelte és a szőke hajamhoz is tökéletesen illett.
Kis idő múlva néhány táskával haladtunk a kedvenc kávézónkba, miközben arról
beszéltünk, hogy hol tartjuk majd a születésnapomat.
- Mi a helyzet Jackel? – kérdeztem a barátnőmet, ahogy a kávénkra vártunk.
Belle arca komollyá vált, zavarában füle mögé tűrte barna haját, éreztem, hogy
valami nincs rendben. – Nos? Egyik este írt egy üzit, hogy nem válaszolsz neki.
Mi történt?
- Magam sem tudom. Csak azért nem szóltam, mert tényleg nem tudom, hogy lesz e
egyáltalán valami közöttünk. Jack irtó helyes, édes, de mi lesz, ha komolyra
fordul a dolog?
- Emiatt aggódsz? – kérdeztem, mire ő bólintott. – Jack oda van érted, ezt a
bolond is látja, adj neki egy esélyt.
- Félek attól, hogy becsap… meg, hogy nem is akar majd engem.
- Komolyan ettől tartasz? Belle, jó csaj vagy, okos, vicces, ez a srác beléd
van esve. Találkozz vele!
- Nem is tudom – hebegte.
- Mi lenne, ha ma filmeznénk este? – kacsintok.
- Mire készülsz? – húzta mosolyra a száját, majd rögtön hívtam Tony-t. Azt
találtam ki, hogy egy rögtönzött kis bulit rendezek otthon, a szüleim úgyis
elutaztak és akár Bellenek is segíthetek a pasiügyben.
A házunk a Sheen és a Tibet- tó között épült, amely Orlando külterületén van. A
szüleim a város legnagyobb építkezési vállalatának vezetői, amelyet még
nagyapám alapított 1960-as évek végén. Nagyon szeretek itt lakni, hiszen a
házunk végében egy stégről tudom nézni a tavat, annyira hangulatosak itt a
reggelek és a naplementék. Nem csoda, hogy Belle is szeret nálunk lenni, hiszen
imádunk esténként kinn ülni a szabadban. Tony a ház előtt parkolt le, majd
jókedvűen szaladtunk be a házba, ahol James a ház komornyikja fogadott.
- Lassan, kisasszony! – hirtelen megálltunk, Belle mögém lépve próbált
kimaradni a beszélgetésből. – Az édesanyja megkért, hogy jelezzem neki, hogy,
ha sokáig kimarad.
- Ugyan már. Pár óra volt az egész, vásároltunk, ez még nem bűn…
- Akkor is most rám van bízva Victoria, kérem, ne kelljen kellemetlen helyzetbe
kerülnünk.
- Úgy érti James, hogy önnek?
- Tudja, hogy értem – ráncolta a szemöldökét. Mindig keresztülhúzza a
terveimet, néha már tényleg az agyamra megy, hogy folyton kémkedik utánam.
Értem, hogy apa bizalmasa, de mégis néha elviselhetetlen a jelenléte.
- Felejtsük el James. Hamarosan vendégeim érkeznek, felküldené őket a szobámba?
- Persze.
- Köszönjük! Gyere Belle! – fogtam meg barátnőm kezét és már a szobámban is
voltunk.
- Nem is mondtad mire készülsz Vicky.
- Majd meglátod – kacsintottam. Elővettem az ágy alól a féltve őrzött italokat,
majd az ágyra ülve megkínáltam barátnőmet. A szobám volt az a hely, ahova
mindig elvonulhattam, ha bármi bántott, tényleg az én kis szigetem volt, ahol
senki sem zavart.
Kis idő múlva kopogás hallatszott az ajtón. Gyorsan elraktuk az üvegeket, majd
óvatosan kinyitottam, hogy James ne sejtsen semmit. Az ajtóban Jack és legjobb barátja,
Richard álltak. Belle arca egyszerre tükrözte az összes érzelmet, amikor
meglátta a fiút, majd beljebb invitáltam őket, Jamest pedig megkértem, hogy ne
zavarjon, filmet szeretnénk nézni. Persze neki nem tetszett az ötlet, de nem
igazán érdekelt.
- Vic, hogy tehetted ezt? – súgta a fülembe Belle, de azonnal lenyugtattam,
kezébe nyomtam az üveget.
- Hogy vagytok srácok? – kérdeztem őket, miközben végig néztek a szobámon, majd
megakadt a szemük a kilátáson. – Valami gond van? – érdeklődtem.
- Victoria, ez a ház egy kincsesbánya – jegyezte meg Jack.
- Tudom. Az apám a város leggazdagabb embere, még jó, hogy egy palotában lakik
– vágtam rá. Alig tudtam visszafojtani a nevetést, mialatt ők álmélkodva
nézelődtek. – Fiúk kértek valamit inni?
- Na ne mond, hogy egy bárszekrény is lapul a szobádban? - heccelt Richard. Gúnyos pillantásokat
küldtem felé, miközben végig mértem. Eddig fel sem tűnt, hogy Jack haverja ilyen jóképű.
- Az ágyam alatt rejtegetem őket, ha tudni akarod. Igaz Belle? – fordultam
felé, aki ezidáig meg sem szólalt, engem pedig kezdett idegesíteni, hiszen
miatta hívtam át Jacket. – Mi lenne, ha játszanánk srácok? Felelsz vagy mersz?
– Hirtelen mindegyikük döbbenten pillantott rám, valószínűleg nem várták, hogy egy
ilyen játékkal kezdek, de, ha azt akarom, hogy a barátnőm végre összejöjjön a
sráccal, aki tetszik neki, tennem kell valamit. Kis halogatás után, mindenki
beleegyezett, én pedig rögtön lecsaptam a kezdésre. Belle félénken nézett rám, én pedig
rögtön Jack felé szegeztem a kérdést.
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek – micsoda maradi. De nekem ez is megfelel.
- Szerelmes vagy Isabellebe? – Jack nem igazán jutott szóhoz.
- Tehát? – sürgettem. Úgy éreztem megfagyott a levegő, de szerencsére annyira tudok hatni az emberekre, hogy lehetősége sem volt kitérni a kérdés elől.
- Azt hiszem. Talán. Igen – válaszolta elvörösödve, majd egymásra pillantottak,
mindketten zavarban voltak. Jacknél következett, amelyet természetesen
barátjának tesz fel, aki már merészebb volt.
- Megmered csókolni Victoriát? – Richarddal együtt én is ledöbbenek, de végül
is nem zavartatom magam. Néha vannak dolgok, amelyeknek csak úgy meg kell
történniük. Nem vártam semmit a pillanattól, a jövőtől.
- Persze! – jelentette ki, majd közelebb hajolva ajkai hirtelen az enyémre
tapadnak, olyan szorosan, hogy szinte levegőért kapkodtam. Meglepetésemre
azonban nem löktem el magamtól, élveztem a helyzetet. Richard gyengéd, lágy
csókot lehel ajkaimra, de érzem, hogy még többre volt szükségem. Egyre hevesebben csókolt, amit egyikünk sem akar
abbahagyni.
- Kisasszony! – szólalt meg egy hang, mire mindketten szétrebbentünk és Jamest
láttam meg az ajtóban.
- Nem tud kopogni? – szidtam le, de az arcán felfedezek valami olyat, amit még
sosem láttam rajta. Szomorúságot, aggodalmat.
- Velem kell jönnie a földszinten, várják. – Csodálkozva néztem végig a
barátaimon, majd elnézésüket kérve követtem Jamest. A márványozott lépcsőn
leérve, két rendőr fogadott a nappaliban. Éreztem, ahogy a szívem egyszerre a
torkomban dobog, elképzelni sem tudtam, hogy mit követhettem el.
- Miben segíthetek? – kérdeztem.
- Üdvözlöm, én Harrison őrmester vagyok, ő a kollégám Mr. Waters. Miss.
Anderson azt hiszem jobb lenne, ha most leülne. sajnos rossz hírt kell közölnünk. Ma késő délután az ön szülei
balesetet szenvedtek a repülőtérre menet.
- Nem akarok leülni. Mi történt - kérdeztem. - Sajnos rossz hírt kell közölnünk - hebegte -, ma késő délután az ön szülei balesetet szenvedtek a repülőtérre menet.
- Nem akarok leülni. Mi történt - kérdeztem. - Sajnos rossz hírt kell közölnünk - hebegte -, ma késő délután az ön szülei balesetet szenvedtek a repülőtérre menet.
- Tessék? Ugye jól vannak? – követeltem. A rendőr Jamesre
pillantott, mire egyre idegesebben vártam a választ.
- Miss Anderson, a szülei sajnos… szóval a szülei. Sajnálattal kell közölnöm,
hogy elhunytak. Részvétem kisasszony!
- Hogyan? Hogy történhetett ez? – üvöltöttem, mire a kezem ügyébe kerülő
kristályvázát a padlóra vágtam, s térdre rogytam. A hangra a barátaim hirtelen
mögöttem termettek, akiket James világosít ott fel a történtekről. Őrjöngve feküdtem
a padlón, megszűnt a külvilág, nem értettem a beszélgetést, nem érdekelt ki van
körülöttem.
- Kifelé! Mindenki kifelé! – kiabálom, mire Belle mellém guggolt, hogy
felsegítsen. Ellöktem magamtól a kezét, s az ajtó felé mutattam. Úgy láttam,
hogy jelzi a többieknek is, hogy jobb, ha mennek, de végül odasúgta, hogy
keresni fog. Jelenleg az sem izgat, ha nem. Berohantam a szobámba, hogy a
sötétben kisírjam a lelkem.
- Vicky, drágám! Én vagyok – kaptam fel a fejem.
- Anya! – szóltam, de a halvány fénynél valaki másnak az arca jelent meg
előttem.
- Én vagyok az, Leona. Hogy vagy kicsim? – simította végig az arcom, mikor
észrevettem, hogy valószínűleg elaludtam.
- Ne is kérdezd. Ugye csak álmodtam az egészet? Anyáék itthon vannak….
- Sajnos nem – ült le mellém az ágyra. –
A szüleidnek balesetük volt.
- Ki volt a hibás? Ki tette ezt?
- Édesem, édesapád kisodródott és irányíthatatlanná vált az autó.
- Nem hiszem el! Apa tökéletesen vezetett, semmi gond nem volt soha. Ezt nem
akarom elhinni – kiabáltam, egyre hangosabban.
- Kérlek próbálj megnyugodni. Sajnos sok mindennel kell most majd megbirkóznod.
A sajtó biztosan keresni fog, de felhívtam az ügyvédet, mondta, hogy semmiféle
nyilatkozatot nem tehetsz – ekkor jutott eszembe, hogy most minden az én nyakamba szakad: a vállalat, a ház, a szüleim részvényei.
- Mihez kezdjek? – kérdeztem döbbenten nagynénémet, de legszívesebben bezárkóznék,
és soha többé nem tenném ki a lábam a házból.
Éjjel a szüleim szobájában ültem, csendben és abban reménykedtem, hogy reggelre ez az egész elmúlik. Csak egy rossz álommá válik. Ez az érzés aztán meg rosszabb lett, ahogy felkelt a nap. A villát megrohamozták a fotósok, James folyamatosan a telefonokat kapkodta, miközben Leona az ügyvédet értesítette az eseményekről. A sajtónak kiadnak egy közleményt, hogy tartsák tiszteletben a gyászunkat, ne zaklassák a családot, legfőképpen engem. Az ablakban állva néztem, ahogy ellepték az utcát, közben pedig csak az járt az eszemben, hogy mihez kezdek majd a szüleim nélkül....
Éjjel a szüleim szobájában ültem, csendben és abban reménykedtem, hogy reggelre ez az egész elmúlik. Csak egy rossz álommá válik. Ez az érzés aztán meg rosszabb lett, ahogy felkelt a nap. A villát megrohamozták a fotósok, James folyamatosan a telefonokat kapkodta, miközben Leona az ügyvédet értesítette az eseményekről. A sajtónak kiadnak egy közleményt, hogy tartsák tiszteletben a gyászunkat, ne zaklassák a családot, legfőképpen engem. Az ablakban állva néztem, ahogy ellepték az utcát, közben pedig csak az járt az eszemben, hogy mihez kezdek majd a szüleim nélkül....
M-Cz.E.
