Dance with Miss Arizona - XIX. fejezet

Az életem fenekestül felfordult, amikor Colin belecsöppent az életembe. Az, hogy kitartott és az én elutasításomat is elviselte, azt bizonyítja, amit pár napja kimondott. Amivel megváltoztatta nem csak a saját, de az én sorsomat is.  Megváltozott a világ, a levegő, a hangulatom, az érzéseim pedig egyre jobban felerősödtek, ahogy Colin a közelemben volt. Minden annyira más lett, én pedig boldogabb voltam, mint valaha. A napjainkat együtt töltöttük, nála vagy nálam aludtunk és minden reggel az ő mosolygós tekintetére ébredtem. Már az sem érdekelt, ha lefotóznak minket. Azt éreztem, hogy madarat lehet velem fogatni, mert Colin azt adja nekem amire mindig is vágytam. Nem gondoltunk semmire, mit hoz a holnap, mit hoz a jövő, fürödtünk a boldogságban, el sem tudja képzelni mit okozott nekem ezzel. Délutánonként a kávézóban beszélgettünk vagy elvitt egy klassz étterembe. Hétvégén pedig előfordult, hogy bevitt a stúdióba, ahol a dalait veszik fel. Minden alkalommal isteni volt hallgatni a hangját, pláne, hogy nekem énekelte a dalait. Elterveztük, hogy írni fog egy dalt, ami az érzéseiről szól, Ethannak is tetszett az ötlet, de hozzátette, hogy nem akar nyálas szöveget, nem áll jól Colin imidzsének. Nyilván ő sem gondolta komolyan, persze megfogadtuk a tanácsot. Boldog voltam, hogy Colin mennyire élvezi az éneklést, elkezdett dolgozni egy új albumon, állítása szerint én adtam neki az ihletet, tényleg büszkévé tett.

Hálaadásra hazautaztam, Colinnal megígértettem, hogy legközelebb jön velem, de még nem láttuk elérkezettnek az időt, hogy elmondjuk mi is a helyzet. Elég volt feldolgozni anyáéknak, hogy egy videóklipben szerepeltem. Az út hosszú volt, el is felejtettem mennyi időt tettem meg anno Los Angelesig, de boldog voltam, hogy láthattam a családot. A kis városom Winslow mit sem változott, amióta elmentem. Ahogy beparkoltam a ház elé, anya rögtön az ajtóban termett. A Gilmore Street, Winslow északi részén helyezkedett el. Itt nőttem fel, ez az otthonom, mióta a világon vagyok. Anya hamar beljebb invitált, de addig is számtalanszor megölelt. A házban csak ő volt, Sienna és apa a hálaadásnapi pulykáért mentek.

- Pakolj le a szobádban, aztán gyere, készítettem neked egy kis sütit – felszaladtam a lépcsőn, majd a szobám jött velem szembe, ami semmit sem változott. Minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam. Az illat ugyanaz volt, ami annyi emléket ébresztett fel bennem. Az ágyam szélén ugyanaz a meleg pléd volt, amit hűvös estéken magamra terítettem tanulás közben.

- Hanna! Igyekezz! – Anya türelmetlen volt, ezért engedelmeskedtem és már a nappaliban termettem, hogy kikérdezhessen. Így is tett. Finom csokis sütit tett le elém, tudta mennyire szeretem.

- Apa, jól van? – érdeklődtem, miközben a sütiből falatoztam.

- Igen, szerencsére jobban. De te mesélj, hogy vagy? Egyetem? Hogy telnek a napjaid Los Angelesben? – nagyot nyeltem, majd inkább ittam egy kortyot az előttem lévő pohár vízből.

- Minden rendben. A versenyre készülök, decemberben meghallgatás – válaszoltam.

- Annyira boldog vagyok, hogy megpróbálod és nem ilyen klippekre pazarolod az időd.

- Anya, el kell mondanom valamit….

- Sziasztok! – toppant be apa, kezében a pulykával. – Itt van a mai vacsoránk! Hanna! – kiáltott, amikor meglátott. Le is tette rögtön a pulykát és megölelt, úgy, hogy szinte felemelt a padlóról. Apa mindig magas, erős testalkatú volt, nem volt nehéz felemelnie. Barna haja, már már őszbe kezdett fordulni, de így is jóképű volt.  – Mikor jöttél?

- Nemrég. Örülök, hogy látlak! – mosolyogtam. – Sienna! – láttam meg a húgom apa mögött, akinek szintén nagyon örültem. Sienna némileg alacsonyabb nálam, de egyre szebb, ahogy telik az idő. Arca kezd karakteresebbé válni, eltűnni a gyermeki vonásai, nőiesebb.

- Én nekilátok a pulykának, ti addig beszélgessetek – vonult el anya a pulykával.

- Meddig maradsz Han? – kérdezte apa, ahogy lekapta a csizmáját és a kanapéra dőlt.

- Vasárnap korán indulok. Hétfőn előadást kell tartanom, úgyhogy a hétvégén még tanulnom kellene.

- Oh, azt hittem hosszabb ideig látunk majd. Mesélj, milyen utad volt? Látom jól működik a kocsi még.

- Apa, tökéletes. Tudod, hogy mindig jót választasz.

- Tudom – kacsintott. Elmeséltem milyen az élet Los Angelesben, mennyire más, milyenek az emberek és azt is, hogy az egyetem mennyire szuper. Sienna addig anyának segített, jó volt apával kettesben lenni. A televíziót közben bekapcsolta, hogy a baseballt nézni tudja, a kedvenc sportja. Később felmentem a szobámba, hogy üzenjek Colinnak, minden rendben. Ő is a családjával ünnepeli a hálaadást, de elmondhatatlanul hiányzik.

Hiányzol. alig várom már a vasárnapot. – jött a válasz, ami annyira jól esett a lelkemnek. Anya közben jelezte, hogy kész a vacsora, az asztalhoz parancsolta a családot. Apa duzzogva állt fel a tévé elől, de anya neki sem kegyelmezett. Gyertyát gyújtott a szürke terítős asztalon, aztán hozzá láttunk a finom pulykának. Sienna közben elmondta, hogy New Yorkban akarja majd folytatni a tanulmányait, de apa csitította, hogy még várjon vele. Egyetértettem. Olyan csodálatos érzés volt velük lenni.

A következő napokban Winslowban autóztunk apával. Elmentünk a város melletti Nemzeti Parkba, ahol sziklákat másztam gyerekkoromban. Most is jó érzés volt visszatérni. A Kis Colorado folyónál megállva újra megcsodáltam a táj szépségét. Feltöltött ez a hely.

Este szintén sportot néztünk a tévében, Sienna a telefonját nyomkodta, míg anya a kedvenc újságját lapozgatta. Az asztalon hagyott mobilom hirtelen megcsörrent, amit Sienna rögtön kiszúrt.

- Han… Colin keres – majd pár másodperces csend következett. – Hanna, ez az a Colin?

- Sienna! – felugrottam a kanapéról és kikaptam a kezéből a telefont. Az emeletre siettem, ahol magamra zártam az ajtót.

- Colin. Szia, hogy vagy?

- Most már jól. Mi a helyzet Arizona? – a hangja mindig nyugtatóan hatott rám, de a szívem egyszeriben kezdett hevesen dobogni.

- Várom, hogy lássalak.

- Én is. Jól érzed magad otthon?

- Igen…, de még nem tudnak kettőnkről. Bár most biztosan leszűrték.

- Tessék?

- Semmi, semmi. Lényegtelen. Milyen volt a hálaadás?

- Remek – de éreztem nem túl boldog. – Anya teljesen ki van akadva, hogy Alexis meg én. Tudod. Bocs, ezt nem is kellett volna mondanom.

- Semmi gond. Megértem.

- De, ne hidd azt, hogy bármi változott volna Hanna. Vasárnap bepótoljuk ezt a néhány napot.

- Az nagyon jó lenne.

- Ott foglak várni a lakás előtt és el sem engedlek többet.

- Suliba kell mennem…

- Majd bezárom az ajtót – nevetett.

- Nagyon jól kitaláltad ezt.

- Mert tényleg várom. Komolyan. Holnap hívlak. Mikor indulsz?

- Korán, biztosan hosszú lesz, mire LA-be érek. Colin…

- Tessék?

- Nagyon hiányzol – sóhajtottam.

- Te is. Pihenj, holnap hosszú utad lesz.

- Rendben. Aludj jól.

- Veled fogok álmodni. – Miután elköszöntünk pár percig még a szobámban ültem. Lassan haladtam lefelé. Apa továbbra is a televíziót nézte, anya a mosogatógépbe pakolta a tányérokat, Sienna pedig továbbra is a telefonját nyomkodta.

- Mondanom kell valamit. Amit már akkor el akartam mondani, amikor hazajöttem.

- Miről van szó kicsim? – fordult meg anya, majd közelebb jött.

- Anya, egyértelmű – szólt közbe Sienna. – Ha nem esett volna még le Hanna bepasizott.

- Köszi Sienna – néztem rá mérgesen. – Colinnal, akinek a klipjében szerepeltem szerelmesek lettünk egymásba – síri csend lett a házban. Egyedül Sienna írt a telefonján. Neki már elhintettem a dolgot, de reméltem engedi majd, hogy úgy közöljem, ahogy én akarom. A szüleim nehezen veszik az ilyen eseményeket. Anya döbbenten állt a konyha közepén, de apát nem igazán érdekelte a dolog.

- Egy híres férfiba? Hanna, nem hiszem, hogy ez volt a legjobb ötlet.

- Anya, Colin más, mint ahogy te elképzeled.

- Ezt mondtad Adamnél is – jegyezte meg Sienna.

- Azt hittem te mellettem állsz.

- Így is van. Csak mondtam – közölte Sienna miközben felnézett a telefonjából.

- Hanna – lépett közelebb anya -, ha boldog vagy akkor lehet Colin vagy más a neve, örülni fogok. – Annyira boldog voltam, ahogy ezt mondta, nagy kő esett le a szívemről, hiszen annyira dühösek voltak a klip miatt is. Úgy éreztem, hogy most megértette és elfogadja a döntésem. Végre nyugodtan hajtottam álomra a fejem este, minden a helyére került.

Reggel korán ébredtem. Hamar reggeliztem és elbúcsúztam a családomtól. Nagyon fájdalmas volt a búcsú, de megígértették velem, hogy karácsonyra Colinnal érkezem majd. Igyekeztem megígérni, majd a csomagjaim a kocsi hátsó ülésére téve elindultam a hosszú úton. Nem járt más az eszemben, hogy olyan tökéletes most minden és alig várom, hogy Colint láthassam. A forgalom Los Angeles közelébe érve egyre sűrűsödött, de ez nem vette el a kedvem, tudtam, hogy hova tartok és minél előbb ott akartam lenni.

Útközben többször megálltam, hiszen nem lehetett elfeledkezni arról, hogy fél nap, mire Los Angelesbe érek. Hiába indultam el reggel nyolc után, majdnem öt óra volt, mire bekanyarodtam a Wilshire Boulevardra. Fáradtan másztam ki az autóból, de ahogy kivettem a csomagjaimat, és igyekeztem a lakás felé, megláttam Colint a kezében egy csokor rózsával.

Azonnal ledobtam a bőröndömet, hogy a nyakába ugorhassak, rettenetes volt nélküle ez a pár nap is.

- Hiányoztál – suttogta. – Hoztam vacsit, biztos éhes vagy – tette hozzá. Átvettem a rózsát, ő pedig behozta a táskáim.

- Jó ötlet volt a vacsora – mondtam, ahogy a szobában pakoltam ki a ruháimat.

- Tudtam, hogy örülni fogsz – hallatszott a hangja a konyhából. – Hogy utaztál?

- Jól, de nagyon fárasztó ez az út. Boldog vagyok, hogy itt vagy – léptem mellé, hogy egy puszit nyomjak az arcára. Colin felém fordulva átkarolta a derekam és szorosan magához húzott. Mélyen a szemembe nézett, én pedig elaléltam a tekintetétől. Nem telt bele pár percbe, már az ágyamban találtam magam, lehetetlen volt Colinnak ellenállni. Olyan álomszerű az egész, ahogy végül ránk esteledett, mi pedig egymást öleltük. Colin érintése megbolondított, Adam után nem hittem volna, hogy lesz, akit ennyire tudok szeretni, mint Colint. Tudtam, hogy valami olyan kapocs alakult ki közöttünk, ami szétszakíthatatlan.

- Holnap délután mit csinálsz? – kérdezte.

- Dolgozom – mondtam szomorúan. –, Mr. Sharpnál így is kihagytam két napot.

- Hanna, miért dolgozol?

- Ezt meg hogy érted?

- Nincs szükséged munkára – fordult felém. Nem értettem mire akar utalni. – Rám számíthatsz bármikor. Különben sem kell itt laknod, lakhatnál nálam – szinte szóhoz sem jutottam.

- Nem hiszem Colin, hogy ennek most van itt az ideje. Szeretek dolgozni és akarok is, ez a kis lakás pedig nekem tökéletes.

- De nálam csomó szoba van, jöhetne a családod is látogatóba. Együtt lehetnénk. – Folytatta határozottan, biztos voltam benne, hogy nem fogja elfogadni, hogy még korainak tartom a költözést.

- Colin, kérlek ezzel még várjunk – visszafeküdt az párnára. – Ez nem von le semmit abból, amit irántad érzek, de még maradjon minden úgy ahogy van.

- Rendben – egyezett bele érezhetően szomorú hangon. Hozzábújtam, hogy érezze, semmi sem változott azzal, hogy most nem egyeztem bele abba, amit szeretett volna. Jól esett, hogy minél közelebb akar magához, de egyelőre jól érzem magam így.