Az örökös - IV.fejezet

IV. fejezet

A hatalmas ágyban úgy éreztem szinte elveszek, csakúgy, mint a kastély falai között, amik egy ilyen lányt, mint én feleslegesnek és jelentéktelennek tekintik. A fejemre húztam a takarót, ezzel egy időre azt gondoltam eltűnhetek, így is elég rosszul éreztem magam, pedig még egy napja sem tartózkodtam a palotában. A szobában rengeteg gyertya pislákolt, fényt adva az amúgy is elkeserítő napba. Mivel nem tudtam aludni, felvettem a hálóköpenyem és kimentem sétálni. Bíztam benne, hogy mindenki nyugovóra tért, kicsit sétálhatok a palotában, felfedezhetem úgy, ahogy eddig még nem láttam. Az egyik ablaknál megállva néztem, ahogy kinn is égnek a fáklyák, néhány őr fel s alá járkált, de minden olyan csendes volt. Úgy éreztem, ez az én időm, senki sem kér számon tőlem semmit, én pedig nyugodtan mélyedhetek el a fáklyák fényében.

- Kisasszony!  - érintette meg hirtelen valaki a vállam, én pedig ijedten fordultam a hang irányába. – Mit keres itt ilyen későn? – érdeklődött a férfi. Meglepetten és földbe gyökerezett lábbal álltam szemben vele, zavaromban meg sem mertem szólalni. A férfi katonai ruhát viselt, pont olyat, mint amit a király szobája előtt álló őrök. Kék szemei szinte ragyogtak a gyertya fényénél, olyan más volt, mint az itt lakók.

- Sétáltam egy kicsit, ennyi az egész – válaszoltam, majd az ablak felé fordulva tovább figyeltem fényeket.

- Kisasszony, nem kellene ilyen későn itt sétálnia. Ha gondolja, visszakísérem a lakrészébe.

- Ugyan, igazán nem kell. Szükségem volt egy kis levegőzésre Mr..

- Crawford. Benjamin Crawford – válaszolta, már – már mosolyra húzott szájjal, miután meghajolt. Bizony igen jóképű volt, s erősnek látszott, a karjaira tekintve. – Ön gondolom Elizabeth. Hallottam, hogy ma érkezett meg a palotába. – bólintottam, majd mellém állva ő is kinézett az ablakon.

- Régóta van itt a palotában? – kérdeztem.

- Nem. Néhány éve szolgálok csak a királynak, aki úgy tűnik, bízik bennem annyira, hogy a palotai őröket én irányítom, sőt néha kikérik a véleményemet egy-egy csatahelyzet kapcsán. – elmosolyodtam, miközben pillantásunk találkozott, de hamar elkaptam a tekintetemet.

- Tudja, nekem London egy rejtély. Sosem voltam még itt, már az is elképesztő, hogy eljöttem otthonról.

- Hiányzik a családja.. – folytatta a mondatom megértően. Bólintottam, de éreztem, könnyek szöknek a szemembe.

- Mi folyik itt? – szólalt meg közben egy hang a folyosó végéről. – Nézzenek csak oda, Elizabeth.. – szólított meg Caroline, majd döbbenten a férfira nézett. – Késő este van Miss van Wallmoden.

- Igen, tudom, csak kicsit sétálni akartam.

- Éjnek idején? – vágott közbe. – Mr. Crawford, remélem vissza akarta kísérni a kisasszonyt a lakrészébe?

- Igen, persze felség. – válaszolta a férfi, majd rám kacsintva mutatta, hogy jobb lesz ha indulunk. – Jöjjön, visszakísérem, nehogy eltévedjen.

- Remélem is. – dühöngött Caroline, s míg el nem távolodtunk, addig figyelt bennünket. Mr. Crawford megjegyezte, hogy egy zsémbes, hárpia a király felesége, de ezzel nekem is egyet kellett értenem. Elmondott néhány dolgot róla, mellyel figyelmeztetett, hogy jobb, lesz, ha vigyázok vele. Amikor a szobám ajtajához értünk igyekeztem gyorsan elköszönni, kezdett kínossá válni a helyzet.

- Akkor jó éjszakát kisasszony. Ha szüksége van bármire, nyugodtan szóljon. – időközben megjelent az őr, akinek az ajtómnál kellene állnia.  – A kisasszony úgy kiosont a szobájából, hogy észre sem vetted Jack. – szólította meg viccesen. – Legközelebb nekem kell majd őrt állnom? – Jack szabadkozott, de Benjamin rendre utasította.

- Jó éjszakát, Mr. Crawford és köszönöm. – mosolyogtam, majd a szobába lépve lassan becsuktam az ajtót.

Másnap reggel hatalmas fényességre ébredtem. Emily épp a függönyöket húzta el, miközben Olivia a takarót rángatta le rólam. Nem értettem mit keresnek itt, mialatt egyre több szobalány lepte el a szobámat. Gyorsan magamra húztam a takarót, értetlenkedve néztem a hölgyekre.  - Mi folyik itt? – kérdeztem. Emily gyorsan az ágyamhoz ugrott.

- Hoztunk néhány ruhát, amit felpróbálhatnál Lizy. Hívhatunk Lizynek ugye? – nevetett. Bólintottam, mialatt kihúztak az ágyból, Olivia pedig felnyitott egy ládát tele ékszerekkel. Meglepetten néztem bele, ennyi arany és ezüst láttán elámultam.

- Próbáld csak fel őket! – szólt rám Emily, én pedig elképzelni sem tudtam, hogy lehet e egy ilyet felpróbálnom. – Nagyon jól áll ez a fülbevaló, az ebédnél igazán viselhetnéd.

- Nem tudom, hogy lehetséges e.

- Hát persze. – mondta Olivia. – Közben pedig megtanítalak a helyi etikettre. – nevetgélt, miközben úszkált a sok ékszer között. – Az apám York grófja, rengeteg ékszert hozatott a számomra, egy nőnek sosem elég az ékszerekből.

- De te mégis a palotában élsz.

- Sosem lehet tudni, lehet holnap egy herceg, sétál be az ajtón, akinek megakad rajtam a szeme.

- Ugyan már Olivia, már megint álmodozol.

- Miért nem lehet Emily? – nevetett, majd rám parancsolt, hogy azonnal öltözzem. Előkészített egy szép krémszínű – fehér ruhát. Anyaga finom, puha volt, látszott, hogy igényesen készítették, hosszú szoknyája a padlóig ért. Amikor kiléptem az ajtón a két nemesi hölgy meglepetten állt a folyosón. Együtt az étkezőbe mentünk, ahol már elő volt készítve egy díszes tányér, evőeszközök.

- Tudok helyesen étkezni.

- Ám, nem árt megismételni. Ne aggódj Lizy előkelő hölgyet fogunk belőled faragni. – nevetgélt, majd a protokollt kezdte el mondani, mint valami tanítónő, de én tudtam a protokollt, még ha csak egy kis városkából, szegényebb házból származom. Nevetséges volt ez az egész, mégis igyekeztem meghallgatni Olivia minden tanácsát. Délután orvos érkezett a kastélyba, aki figyelemmel kíséri a király betegségét, a szolgálók pedig azt fecsegik a király túl, van a kritikus időszakon, egyre jobban érzi magát. Az ablaknál nézelődve és hosszabb időt eltöltve sok mindent meg lehet tudni az udvar dolgairól. Úgy döntöttem, hogy körbe nézek a palota körül, ahol annyi gyönyörű virág volt, amit öröm volt nézni. Szívesen sétáltam a palota falain kívül is, ahol végül megnéztem az istállót, ahol sokkal több lovat tartottak, mint Triesdorfban. Olyan szépek voltak, jó érzés volt közöttük lenni, kicsit otthonosabban éreztem magam. Amikor visszaindultam a palotába Caroline állított meg az árkád alatt. Próbáltam kikerülni, de ő nem hagyta, majd egy papírt mutatott fel.

- Rosszul érzed magad és elveszettnek? – adta a kezembe azt a levelet, amit édesanyámnak akartam küldeni. – Nem szimpatikus a királyné? – próbáltam szólni, de nem hagyta és a szavak is megakadtak a torkomon.  – Hallgatlak Elizabeth. Titkos leveleket küldözgetsz?

- Miféle titkos? Édesanyámnak küldtem a levelet, higgye el. Hiányzik a családom. – kaptam ki a kezéből a papírt. – Tudtommal nem bűn levelet írni nekik vagy bárkinek.

- Hogy merészeled?

- Mit? Mióta itt vagyok folyamatosan, keresi a hibát bennem. Ezt a levelet pedig elküldöm az édesanyámnak, ő legalább érdeklődik a felől, hogy érzem magam – majd sarkon fordulva faképnél hagytam. Lehet, hogy helytelenül viselkedtem, de képtelen voltam elviselni Caroline folyamatos bántását, emiatt jobbnak láttam visszavonulni a szobámba, s ki sem lépni onnan. Elárulva éreztem magam, és nem tudtam, kiben bízhatok ebben a palotában. A következő napok is csak a protokollról szóltak. Néha azt kívántam, bár láthatatlan lennék, miközben Olivia jókat derült azon, hogy ő oktathat engem. Úgy határozott, hogy egy fodrászt hozat, hogy hajamat rendbe szedje, de ezt elutasítottam, ami láthatóan nem tetszett neki. Egyik este megkértem apám hálója előtt álló őröket, hogy bocsássanak be hozzá, úgy éreztem talán ő az egyetlen, aki megérthet. Amikor beengedtek néhány tanácsnok állta körül ágyát és az ország politikájáról beszéltek.

- Áh, Elizabeth. Micsoda meglepetés.

- Elnézést a zavarásért, visszajöhetek később. – mondtam.

- Nem, nem. – intett felém. – Gyere csak beljebb, mi már úgyis végeztünk. – válaszolta, majd a tanácsnokok sorra vonultak ki a szobából. – Hogy érzed magad? – kérdezte, majd szomorúan az ágyára ültem, mint akiből ki akarna bukni a napokban történt események hada.

- Caroline említette milyen engedetlen, voltál. Mi történt?  

- Elvette a levelet, amit anyámnak küldtem volna. Ehhez pedig nem volt joga. – mérgelődtem.

- A királyné most anyád helyett anyád. Az ő jogai a palotában teljes körűek, ezt meg kell értened.

- De a levelet el kell küldenem, hogy tudják, jól vagyok.

- Megértem, természetesen küld a levelet és annyit, amennyit akarsz. Bármikor.

- Köszönöm felség. Hogy érzi magát?

- Jobban, jobban. Talán meggyógyulok.

- Bízom benne – mosolyodtam el, majd elköszöntem, nem akartam tovább zavarni. A következő napokban Emily és Olivia ismét a szárnyuk alá vettek engem, majd elmagyarázták milyen alkalmak vannak a palotánál. Olivia viccesen jegyezte meg, hogy mennyi bálon vett részt, bár szerinte a királyné kedveli a bálokat és a jeles eseményeket. A küldöncöket és a királyok követeit nem igazán szívesen fogadja, bár George király mindent egyedül intéz. Caroline a pompát, az ékszereket, a ruhákat szereti, meg persze azt, hogy irányíthatja az embereket.

- Az a hír járja – folytatta. – Hogy fiatalon annyira szép volt, hogy szinte Európa összes királya rajongott a kegyeiért és nehezen tudott választani közülük.

- Olivia, ezt én még nem is hallottam. – szólt barátnőjéhez Emily, aki álmélkodva hallgatta a történeteit.

- Ugyan Emily, csak azért, mert az én apám York hercege, mindent tud a királyi párról.

- Csakugyan? Azt is tudta, hogy a király más nőt szeretett.

- Kire gondolsz Elizabeth?

- Az édesanyámra. Itt vagyok rá, mint élő példa. – a két lány elhallgatott. Azt hiszem nem számítottak erre a válaszra, majd Emily tovább mutatta nekem milyen ruhákat hozatott ismét a palotába. Kövekkel díszített ruhákat húzott elő a ládákból, amelyek virágos mintázatúak voltak a szoknyák uszályban végződtek, ezek jobban tetszettek számomra, mint a legutóbbiak. Este az udvarba érkezett egy spanyol követ, aki üdvözletét és jókívánságát akarta átadni a királynak. A trónteremben fogadta őt Caroline, de helyet kaptam én is illetve az udvarhölgyek is. A királynét meglepte a követ, hiszen Anglia nincs jóban Spanyolországgal, mégis elfogadta a férfi jókívánságát és ajándékait. A követ szeretett volna találkozni a királlyal, ám Caroline ezt megakadályozta, inkább elszállásolta a palota egyik szobájában. Tekintete nem volt elragadtatva a spanyol követ elszállásolása miatt, de bízott benne, hogy tudnak tárgyalni a királlyal.

Éjjel úgy döntöttem megírom a levelet a családomnak, majd odafigyelve fogom továbbítani, nem volt kedvem ahhoz, hogy Caroline ismét ellopja azt. Mivel nem tudtam aludni a hálóingemben írtam több oldalas levelet, mindenről beszámolva, úgy, hogy azt csak édesanyám értse. Később, ahogy kinéztem az ablakon a spanyol követet, láttam kilépni a palotából s egy lovassal beszélgetett. Gyanúsan, furcsán viselkedett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. 

Az oldalról mindennemű másolás - lopás! ha szükséged van bármire kérlek írj nekem emailben