Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő - IV. fejezet

Egy pörgős buli utáni reggel nehezebb volt, bármilyen irodai munkánál. Márpedig a buli a lételemem és kedvelt vendég vagyok a klubokban, a mostani DJ partiját sem hagyhattam ki. Mi több, Belle elhívta az unokatestvérét, Ethant, akivel végig táncoltam az estét. Helyes fiú, de valahogy nem jutottunk el odáig, hogy haza is vigyem. Bíztam benne, hogy nem sértődött meg és talán a jövőben bepótoljuk, ami elmaradt. Álmosan támasztottam a fejem a konyhapulton, miközben arra vártam, hogy Tessa készítsen egy erős kávét, amitől talán felébredhetek. Zavart a fény, de még a beszéd is, a fejem zúgott, de persze nem bántam, hogy éjjel kicsit kimaradtam. 

- Vicky, minden rendben? – hajolt közelebb Tessa, a család házvezetőnője, aki szinte gyerekkorom óta velünk van. 

- Meghalok – pillantottam rá, a hajam eltűrve. Láttam rajta, nagyon aggódik, de azt hiszem jó párszor asszisztálta végig a másnapjaim. – Jól esne egy aszpirin is – hebegtem halkan. Tessa kihúzta a fiókot, majd előkutatott egy dobozt, aztán felém nyújtott egy pohár vizet és a kezembe tette a gyógyszert. Hálálkodtam, tényleg életmentő volt. 

- Jó reggelt! – libbent be a konyhába Leona, majd széles mosollyal a bárszékre ült. 

- Nem lehetne egy kicsit halkabban köszönni? – mérgelődtem. 

- Hosszú volt az éjszaka? – csúfolódott, majd ő is kért egy kávét és boldogan kavargatta. Leona is szerette a partikat, de valahogy mindig úgy csinálta, hogy másnap is tökéletesen nézett ki. Anya és közte hét év volt, mindig közel álltunk egymáshoz, akárcsak ők ketten. Azonban a szüleim halála óta megváltozott. Átvette az anyáskodó szerepet, ami nekem nem mindig volt ínyemre, sőt. Úgy tesz, mintha sosem követett volna el hibákat. A pasikról sem beszél, de biztos vagyok benne, hogy most is megfordulnak utána a férfiak. 

Leona gyorsan elfogyasztotta a kávéját, míg én a pulton feküdtem, mint akin átment egy úthenger. 

- Szedd össze magad Vic, holnaptól a vállalat a te kezedben van… - mért végig. 

- Azt hiszed nem vagyok képes rá? 

- Ezt nem mondtam. Azonban ahhoz kicsit komolyabban kellene venned a dolgokat. 

- Úgy lesz…

- Abban a két hétben jó lenne, ha hanyagolnád a bulikat és többet látnának az irodában – ugrott le a bárszékről.  – Tessa, hívna nekem egy taxit, délután négyre? – Az asszony bólintott, majd távozott a konyhából, én pedig vártam, hogy hasson az aszpirin. – Ugye te sem akarod, hogy tönkre menjen mindaz, amit édesapád és a nagyapád felépített? – Arcom megfeszült, majd megráztam a fejem. – Akkor jó, próbálj meg együtt működni Dylannel. – Azzal kiviharzott a lenge kis csipkés aljú hálóingében, magamra hagyva engem a fejfájásommal. 

Délután a szobámban hallgattam a zenét a telefonomon, némileg regenerálódtam. A szoba ajtaján a nagynéném hangja szűrődött át, miközben Jamesnek kiabált. Az ajtót kinyitva megláttam a rengeteg bőröndöt, amivel New Yorkba készül. 

- Segítsek? – vetettem oda. Leona megfordult majd legyintett és kihozta a maradék táskáját. 

- Nagyon vigyázz magadra Victoria, ha bármi gond lenne, telefonon elérsz! – ölelt meg. 

- Nem lesz gond – nyugtattam, majd elbúcsúztunk egymástól. 

Élveztem, hogy enyém az egész ház, nem zavar senki és nem mondja meg, hogy mit csináljak. Ezt üzenetben tudattam Bellel és Jenny-vel is, akik szerint ünnepelnem kellene. Őszintén benne lettem volna bármiben, de tudtam, másnap a vállalatnál kell lennem. Egy újabb buli után nem tennék jó benyomást a dolgozókra. 

Reggel a gardróbból elővettem egy szürke ruhát és fekete blézert kaptam magamra. Tessa még meg is dicsérte a szettem. 

- Köszönöm James – mondtam amikor kiengedett az ajtón és a kezembe nyomta a Volvom kulcsát. 

- Kellemes napot – mosolygott, azzal becsukta mögöttem az ajtót én pedig a verőfényes napsütésben elindultam az Anderson céghez. Orlando egészen más volt, mint eddig. Szabadabbnak éreztem magam, pláne, hogy most teljesen én uralom a saját életem, a cégét. Szeretném bebizonyítani, hogy alkalmas vagyok és meg tudom csinálni, lehetek az új vezető. Bíztattam magam, hogy akárcsak édesapám, nekem is menni fog a vállalat irányítása. A hatalmas üvegajtón beérve, recepciós lány mosolyogva üdvözölt, mire én is hasonlóképp tettem, bár nem annyira tudtam a nevét. Bosszantott a dolog, hogy szinte alig ismerem a dolgozóimat. Az emeletre érve Pearl, a titkárnő szaladt velem szembe, hirtelen nem tudtam mire véljem ezt a nagy buzgólkodást. 

- Mrs. Anderson, ma délben lesz egy értekezlete, továbbá a Northland vállalat adminisztrátora kért egy visszahívást – futott mellettem a jegyzetfüzetét a kezében tartva. 

- Álljunk meg! – néztem vele szembe, mire ő meglepődve megfagyott. – Kapcsolatban állunk a Northland vállalattal? Mit akarnak tőlem és … - ijedtem meg. 

- Nézzük sorban – követett az irodába. – A Northland segít az épületek kivitelezésében, nagyon jó partnercég, akikkel régóta tart a kapcsolat. Valószínűleg a legújabb tervek miatt érdeklődnek, szeretnék folytatni a megbízást, a város szélén épülő lakóparkkal kapcsolatban. 

- Értem – húztam össze a szemöldököm, miközben Pearl a gépen mutatta a lakópark terveit. – Ez zseniális és nagyon szép. Rendben, később visszahívom őket. Köszönöm Pearl. – A harmincas évei elején járó hölgy többet segített öt perc alatt, mint a nagynéném és a fennhéjázó  és törtető McRay. A gondolataim sajnos valósággá váltak, mert Dylan sietősen megérkezett, a táskáját pedig az asztalra csapta. 

- Jó reggelt a hölgyeknek – köszönt, majd csodálkozva rám nézett. – Sikerült beérned, gratulálok. Üdv a dolgozó emberek világában. 

- Mekkora bunkó vagy! – jelentettem ki, ezen pedig Pearl is meglepődött. – Elnézést Pearl és köszönöm szépen a segítséget. – A titkárnő sietősen távozott, mire én az asztalhoz ültem, hogy utána olvassak a Northlanddel való üzletről. Dylan a kanapénál tevékenykedett, hosszú ideig nem vettem tudomást róla. Pearl néha ránk nézett, pár kávéval is meglepett bennünket, de ezen kívül nem szóltunk egymáshoz. 

Délben indultunk az értekezletre, ami botrányosra sikeredett, mert helyettem folyton ő beszélt, végül mérgemben már csak az ablak előtt elrepülő madarak kötötték le a figyelmem. Bosszantott, hogy lehetetlenné tesz az embereim előtt, miközben elhiteti magáról, milyen tökéletes. Ez pedig végképp elkeserített, hiszen így sosem fognak komolyan venni. Az értekezlet végeztével kirohantam a tárgyalóból és mivel Pearl az irodám előtt állt, kértem, hogy egy extra erős kávét hozzon az sem baj, ha csempész bele egy kis vodkát. Levágtam magam a székbe és a fejem fogva igyekeztem elfelejteni az előbb történt események sorozatát. 

- Mi volt ez az egész? – követett Dylan az irodába. – Nem viselkedhetsz így a dolgozók előtt. 

- Oh, tényleg? Elegem van belőled! Elegem van abból, hogy meg akarod mondani, hogy mit csináljak! Eszedbe jutott az, hogy talán hagyhatnál érvényesülni? – kaptam fel a vizet, mire Dylan döbbenten nézett rám. 

- Tapasztalatlan vagy, segíteni akartam. 

- Segíteni? Ne nevettess. Le akarsz járatni az emberek előtt – ordítottam -, hogy alkalmatlan vagyok a vállalatot vezetni. Pökhendi és beképzelt vagy! 

- Azért ez túlzás. 

- Én most hazamegyek! Kösz a napot – ragadtam meg a táskám idegesen. Mélységesen bosszantott, hogy Dylan folyton lekezel és mindig mindent jobban tud, észre sem veszi mennyire megbánt ezzel. Az iroda ajtajában Pearl döbbenten nézett a kávékkal a kezében, amikor gyors léptekkel elhaladtam mellette.  Reméltem, hogy Dylan most megtanulta a leckét, hogy velem így nem bánhat. Dúlva-fúlva lefogtam a liftajtót, ami épp akkor akart becsukódni, amikor odaértem. Az óriási tükör megmutatta a hangulatom, az arcom teljesen komor volt, miközben azt vettem észre, hogy a lány a liftben engem néz. Próbáltam nem törődni vele, mert épp nem láttam a dühtől, de az emeletek ahogy csökkentek, továbbra is figyelt. 

- Valami gond van? – érdeklődtem, amikor már kezdett bosszantani a dolog. A sötét szemei egyszeriben változtak, tekintete pedig elárulta, hogy nem kedveskedni akar.

- Te biztos Victoria Anderson vagy?! Én pedig Chris barátnője… - igyekeztem tartani magam, de sejtettem, hogy nem lesz kellemes a beszélgetés. Bólintottam, majd szint kijelzőt bámultam.  – Tartsd távol magad tőle! Eddig felé sem néztél, most hirtelen fontos lett neked?

- Ne haragudj nem értem miről beszélsz. Chris a barátom – imádkoztam, hogy minél előbb kinyíljon az ajtó. 

- Mindent tudok, ő pedig odáig van érted! – elém lépett. – Ő most velem van és szeretném, ha így is maradna. Remélem érthető? – nézett mélyen a szemembe, amikor végre csengetett a lift és kinyílt az ajtó. Arrébb toltam és gyorsan eltűntem. Egyáltalán nem hiányzott most ez a párbeszéd. 

Dühöngve száguldottam végig Orlando utcáin. Úgy érzem, hogy minden kezd kicsúszni a kezeim közül, nem tudom bebizonyítani, hogy képes vagyok rá. Mit gondolhatnak a szüleim? Csalódást fogok okozni, hiszen mindent elrontok magam körül, mégis minek kellett Dylant segítségül hívni? Azt hiszi ő a vezető. Erről pedig szó sincs.

A ház elé beparkolva James fogadott, de a köszönésen kívül nem volt kedvem beszélgetni. Egyből a konyhába tartottam, hogy keressek valami erőset és a pultnál ülve próbáltam kipihenni magam. 

- Mi a baj Vicky? – lépett mellém Tessa és kivette a kezemből a poharat. 

- Minden. Elegem van a beképzelt Dylan McRayből, a vállalatból és mindenből – morogtam majd a pultra feküdtem. Tessa megérintette a vállam, ami kissé megnyugtató volt, majd felnéztem rá. 

- Vic, ez volt minden álmod. A szüleid vállalatát irányítani, miért akarod eldobni ilyen McRayek miatt? 

- Folyton okoskodik, lekezel. Úgy érzem, alkalmatlan vagyok! – Tessa megrázta a fejét, majd a készített egy kávét, pont úgy, ahogy szeretem. Leült mellém és a kezét az enyémre tette, tudtam, hogy valami fontosat szeretne mondani. 

- Vicky, olyan forrófejű voltál már gyereknek is – ezen majdnem elnevettem magam. – Nem engedheted meg magadnak, hogy egy kis akadálynál megtorpanj, majd elfuss. Felnőtt vagy, nem az a kis tini, aki voltál. Erősnek kell lenned és néha át kell gondolni mikor mi a helyes. 

- Úgy érted, hogy nem kellene felkapnom a vizet? – Tessa bólintott, majd magamra hagyott. Talán igaza van és lehet, hogy hibát követtem el azzal, hogy elrohantam. Mégsem tudom elviselni ezt az arrogáns McRayt. A fürdőszobában kicsit összeszedtem magam, majd a lenyugvó nap fényében visszamentem az irodába. Lassú léptekkel haladtam a folyosón, ahol a még bent lévő dolgozók óvatos pillantásokat vetettek rám. Az üvegajtónál megállva Dylan az asztanál dolgozott a gépen. Hosszasan figyeltem őt, ahogy gépelt és írt a noteszába, de ahogy észrevett hirtelen felugrott a székből. 

- Maradj csak! – szóltam oda, majd beljebb léptem a táskám az asztalra tettem. 

- Azt hittem nem jössz vissza – ült le a székbe, miközben én az ablakhoz sétáltam. 

- Meggondoltam magam. Nézd – fordultam felé -, kicsit túlreagáltam a dolgot, de szeretném én irányítani a vállalatot. 

- Rendben. Oké – húzta mosolyra a száját. – Akkor ezentúl jóban leszünk? 

- Ne álmodozz. 

- Azt hittem végre behúzod a karmaid és higgadtan fogunk társalogni – nevette el magát, miközben arra gondoltam, hogy nem változik semmi. 

- Egyelőre ássuk el a csatabárdot. A vállalatom érdekében. 

- Ejha, milyen diplomatikus vagy. Részemről rendben. – Átadta a széket, majd együtt átbeszéltük a legfontosabb teendőket illetve a jelenlegi terveket, építéseket. Legyőzve az ellenszenvem, egész jól tudtunk együttműködni, Dylan is másképp viselkedett. Be kellett látnom, igaza volt Tessának abban, hogy néha félre kell tennem a büszkeségem és elfogadni a segítséget, mégis tudtam, hogy egy McRay nem maradhat sokáig a cégemnél.