Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő III.fejezet

Már hajnalban az órát néztem. A percek elég lassan teltek, hiába pillantottam rá gyakran. Forgolódtam, zenét hallgattam, még bárányokat is elkezdtem számolni csak, hogy aludni tudjak. Semmi sem vált be, végül hajnali ötkor a konyha pultjánál kavargattam egy csésze kávét, azonban ez sem segített az idegességemen. A születésnapom óta gyakrabban bejárok a vállalathoz, ami először olyan volt számomra, mint egy háborús övezet. Képtelen voltam átlátni, a papírhalmok között néha felbukkant egy-egy ember, akikkel próbáltam pár szót váltani, de mindig rohanniuk kellett valahova. Amikor beültem az értekezletre a dolgozók úgy néztek rám, mint egy ufóra, pedig ismernek engem. Minden olyan kilátástalannak tűnt, apa irodája pedig olyan nagy. Hatalmas ablaka a városra nézett, hangulatos volt onnan nézni a távolba, azt hiszem ez a hely lesz az, ahol kicsit megnyugodhatok. Felfedeztem a széket, az asztalt, a szekrényben található iratokat. A legszebb apa és anya aláírásai voltak, tudtam, hogy jó helyen vagyok. 

- Kipp-kopp – állt az üvegajtónál Christian. Meglepetésemre elmosolyodtam, majd közelebb jött, hogy megölelhessen. – Nem akartam elhinni, hogy te már itt vagy. 

- Látod, megérkeztem. Vicky Anderson elfoglalja a vállalatot – felnevetett. 

- Örülök – húzta mosolyra a száját. 

- Te pedig még mindig itt vagy? – érdeklődtem, hiszen Chris akkor kezdett a cégnél dolgozni, amikor a szüleim meghaltak. Apa gyakornokként vette fel, nagyon meg volt vele elégedve, többször mesélte, hogy mennyire ügyes és szorgalmas. Én más oldalát ismerem, mert volt közöttünk egy s más, de az utóbbi időben alig találkoztunk. Chris viszont egyre jóképűbb és a mosolya is ugyanolyan lehengerlő. Elmesélte, hogy mennyire jól érzi magát a vállalatnál és most már több feladattal van megbízva, sikeres üzleteket bonyolított az elmúlt években. 

- Látom kipróbáltad a széket – mutatott apám asztalához, ami már az enyém. 

- Igen, nagyon tetszik – mosolyogtam. – Valamikor megihatnánk valamit. Mit gondolsz? 

- Jó, az jó lenne, főnök. 

- Naaa – szóltam rá. – Nem vagyok főnök – vigyorogtam, majd az asztalhoz libbentem és gyorsan a székbe ültem. – Most, ahogy nézem talán mégis. – Chris különleges tekintettel figyelt, ahogy az asztalnál ültem, kezdett zavarba ejtő lenni a helyzet. Nagyon jó volt Chrisszel az a néhány óra a múltban, amit együtt töltöttünk és most ugyanazt a tekintetet véltem felfedezni, mint akkor. 

- Most mennem kell Victoria, örülök, hogy láttalak.

- Én is – válaszoltam. – Majd hívj! 

- Meglesz – azzal megfordult és elsétált, én pedig továbbra is elképzeltem a jövőmet abban az irodában. 

Késő délután indultam hazafelé, amikor a ház előtt egy idegen autót láttam parkolni. Óvatosan elsétáltam mellette, látszott rajta, hogy nem akárkié a járgány, de ahogy James ajtót nyitott, rögtön jelezte felém, hogy ne zavarjam Leonát, éppen tárgyal az dolgozóban. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, a szobámba mentem, hogy átöltözzem és elmenjek futni. Úgy éreztem, hogy ez most jót tehet nekem, így a környéken mozogtam egy keveset. Amióta a világon vagyok, mindig is ez volt az otthonom. A nagyszüleim még Texasban születtek, végül Floridában kötöttek ki, de azt hiszem jól tették, hogy délebbre költöztek. A nagyapáék háza Orlando déli részén volt, de amikor meghaltak apa eladta egy nagymenő vállalkozónak. Nehezen viseltem a nagyszüleim halálát is, de a szüleim elvesztése nagy csapás volt a számomra. Abban azért bízom, hogy valahol büszkék rám. Apa is imádott futni, vele gyakran fedeztük fel a különböző helyeket, Orlandoban pedig azért akad jó pár. A z utcába visszatérve, a ház elől épp kihajtott a Mercedes, Leona pedig az ajtóban állva nézte, ahogy távolodik. 

- Ki volt az? – kérdeztem, ahogy odaértem és kivettem a fülest. Leona legyintett, majd követtem a házba. 

- Egy üzletember, a cég dolgairól beszélgettünk. Menj fürödj le, aztán vacsorázzunk! – utasított. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy gyerek. Leona mióta parancsolgat? Felrohantam a szobámba, majd a zuhany alatt az jutott eszembe, hogy eléggé titokzatosan viselkedik. Lehet van egy férfi az életében? Ezzel úgy éreztem, megtaláltam a kérdésemre a választ. A zuhany alól kilépve, a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Az ágyamra ülve láttam, hogy Chris az, amin meglepődtem, hiszen azért egy ideje már nem nagyon beszélgettünk egymással. 

Chris: Jó volt ma újra látni. Remélem még valamikor a vállalaton kívül is tudunk találkozni.  -  Eléggé tetszett az üzenete. 

Én: Beszélhetünk róla. Holnap találkozunk az irodában. 

Chris: Alig várom.

Kezdett érdekelni a dolog, mert anno eléggé megdobogtatta a szívem, még ha nem is jártunk együtt. Az együtt töltött esték jók voltak, szenvedélyesek. A kérdés már csak az, hogy mit akar tőlem? Miért pont most? 

Leonával csendben telt a vacsora, mire felhoztam, hogy találkoztam ma Chrisszel. 

- Chris Hendersonnal? – húzta fel a szemöldökét. Bólintottam. – Miért pirultál el? – mosolygott a salátáját falatozva. 

- Ugyan már Leona, csak szimpatikus srác. 

- Vic, kit akarsz átverni? Tudom, hogy volt valami köztetek – szótlan maradtam.  – Úgy tudom, hogy  most az egyik adminisztrátorral van együtt. – Kikerekedett a szemem. Mégis akkor mit akar tőlem?  - Vicky, azonban beszélnünk kell valamiről? – kezdett bele komolyan Leona. 

- Miről van szó? 

- A napokban el kell utaznom egy fontos tárgyalásra New Yorkba, ezért, ahogy szó volt róla, Dylan McRay fog segíteni neked a vállalat dolgainak megtanulásában. 

- Tessék? – tettem le a poharamat. – Azt hittem az egy rossz vicc. Dylan láthatóan utálta az ötletet és én sem vagyok oda érte, hogy egy beképzelt férfi pesztráljon. 

- Vic, ő az egyetlen, aki segíthet. Charles pedig örömmel ajánlotta fel. 

- Igen, végén pedig majd jól kitúr a cégből – emeltem fel a hangom. Leona majdnem megfulladt a pohár vízben, de igyekezett nyugtatni. 

- Felajánlották. Dylan ért a cég irányításához, csak egy kis időről van szó, azt pedig kibírod. Különben is, te akartad átvenni a vezetést, akkor nem lehet gond. Még hasznodra is válik. 

- Nagyon vicces. Mért nem taníthat be Chris vagy bárki más a cégnél? Különben meg, nem vagyok egy fejére ejtett fajta. Feltalálnám magam. – Leona a szemeit forgatta. Úgy éreztem magam közben, mint akit leforráztak. 

- A McRay vállalat az egyik legjobb. Szerintem sokat tanulhatsz Dylantől. Erről pedig nem nyitok vitát – fejezte be, majd tovább falatozott.

Reggel korán beértem a vállalathoz. Fekete szoknyában és fehér ingben vonultam végig a folyosón, majd ahogy kinyitottam az irodám üvegajtaját az asztalnál megláttam Christ. 

- Mit keresel itt? – érdeklődtem, de ő egyre közelebb jött, majd felém hajolva elhúzta a szalagfüggönyt. Illata már-már megrészegített, ő pedig mélyen a szemembe nézett. 

- Gondoltam megvárlak és üdvözöllek – harapott az ajkába óvatosan, amiről nem tudtam levenni a tekintetem. 

- Mit akarsz? – hebegtem zavaromban, miközben a szívem egyre vadabbul vert. Tudtam okosnak kell lennem nem veszíthetem el a fejem, mégis Chris nagyon csábító volt. Óvatosan a falnak tolt, majd kezét végig simította a lábamon, feljebb húzva ezzel a szoknyám is. Ajkai egyszeriben érintették a nyakam, majd az arcom végül a számra tapadtak és hevesen csókolni kezdett. Kezeimmel átfontam a nyakát, ő pedig szorosan magához húzott, majd felkapott és az asztalhoz vitt. 

- Tegnap óta nem tudlak kiverni a fejemből – suttogta. – Amikor megláttalak, eszembe jutott minden ami köztünk volt.  – Tekintetébe beleremegtem, gesztenyebarna színű szemei elvarázsoltak. 

- Chris, én … - Mielőtt folytathattam volna a ajkaimra tapasztotta az ujját, majd ismét a nyakam csókolta, ami teljesen feltüzelt. Nem bírtam leállni, átadtam magam és nem ellenkeztem. Ám a varázs hamar szertefoszlott, amikor az ajtón kopogtak. Gyorsan leugrottam az asztalról és aggódva pillantottam Christianra, aki épp a zakóját kapta magára, én pedig gomboltam az ingem. 

- Mrs. Anderson, a nagynénje keresi – lépett be a titkárnő.  

- Rögtön megyek! – Válaszoltam, ahogy próbáltuk rendbe szedni magunkat. Először én léptem ki, majd mellettem kisétált Chris is, azonban már ott állt Leona és a konkurencia fia, Dylan is. 

- Oh, hello – köszöntem, leplezve az előző percek eseményeit, de Dylan is forgatta a szemeit, akárcsak Leona. 

- Kérlek Dylan, fáradj be az irodába.  – Leona ezután elkapta a karom, majd távolabb cibált az irodától. – Elment az eszed? Az irodában? – förmedt rám. 

- Miről beszélsz? Chris segített átnézni pár iratot. – Játszottam az ártatlant. 

- Ne nézz hülyének. Egyébként igazítsd meg a szoknyád – méregetett. – Pont ma kellett kavarnod a gyakornokkal? 

- Hagyj már, Leona! Különben is mit keres itt ez a nagyképű srác? 

- Megmutatom neki a cég fontos dokumentumait, illetve megbeszéljük, miben segítsen neked. 

- Egyáltalán nem kell ide ez a … 

- Elég! Szépen együtt töltöd a délelőttöt velünk – folytatta komolyan – és viselkedsz! – Súgta a fülembe, majd követte Dylant az irodába.

Az egész délelőttöt a papírok böngészésével töltöttük. A titkárnőm sorra hozta a kávét, mert képtelen voltam arra figyelni, amit Dylan és a nagynéném beszéltek, persze ők ketten nagyon megértették egymást. Elég morcos voltam, de próbáltam hallgatni, néha pedig elég konkrét kérdéseket sikerült feltennem. Kora délután Belle hívott, hogy van e kedvem beülni vele a kedvenc kávézónkba. 

- Persze, jó ötlet, hamarosan indulok is – ujjongtam, alig vártam, hogy elszabaduljak. 

- Nem mész sehova! – szólt hátra a kanapéról Leona. – Fontosabb dolgunk is van, mint, hogy te most elmenj. 

- Leona! Ne már…

- Tiéd a vállalat, de mi dolgozunk helyetted is – szólt oda Dylan. 

- Téged nem kérdeztelek – dühöngtem. 

- Igaza van Dylannek. Most maradsz, majd máskor elmész – majd folytatták az iratok átnézését, én pedig lemondtam a találkozót. Ideges voltam. Engem egy McRay ne utasítgasson. Biztos voltam benne, hogy hamar eltávolítom innen ezt az arrogáns majmot. Leona végül kiviharzott az irodából, hogy rendeljen valami ebédet hármunknak, én pedig feltett lábakkal nyomkodtam a telefonom az asztalnál. Hirtelen Dylan lépett elém, majd az asztalhoz dőlt és hosszasan nézett. Próbáltam nem foglalkozni vele, de egy idő után kezdett bosszantani a dolog.

- Mi van? – kérdeztem flegmán. 

- Lehet, hogy a nagynénédet megvezeted, engem nem tudsz. 

- Nem értem miről beszélsz? Azt meg végképp, hogy jössz te ahhoz, hogy kioktass? – vettem le a lábaim, majd néztem fel rá mérgesen. Dylan meglepődött, én pedig biztos voltam abban, hogy nem leszünk haverok soha. 

- Nem kioktatlak, szimplán elmondom, amit látok. Így nem lehet vállalatot irányítani, hogy közben az irodában hemperegsz valakivel. 

- Ez több a soknál! – csattantam fel. – Nem ismersz, idejössz és kioktatsz? Hogy merészeled? 

Most pedig visszamondod a segítséget, mert nekem egy ilyen ember nem fog prédikálni. Nincs szükségem rád! 

- Oh, de nagyon is van – vigyorgott gonoszul. 

- Legjobb lesz, ha távozol – álltam fel, komoly pillantásokat küldve felé. Ekkor azonban visszatért Leona, de a feszült helyzet neki is feltűnt. 

- Minden rendben?  - érdeklődött. 

- Persze, csak a jövő hetet beszéltük meg az unokahúgoddal. 

- Remek. Nagyon örülök, hogy segítesz Vickynek – mosolygott Leona, majd kérte, hogy folytassuk a munkát és a kanapéra ült. Dylan elégedetten csatlakozott hozzá, én pedig tudtam, mihamarabb el kell távolítanom őt a cégtől.