Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő I. fejezet

3 évvel később...

A márványoszlopok között sétálva egyszer csak azon kaptam magam, hogy reggel van. A Sheen-tó felől megcsillantak a nap sugarai, én pedig fáradtan ültem le a kanapéra. Az éjszaka elég hosszúra sikeredett, a barátnőimmel egy hatalmas bulit csaptunk, aminek minden másodpercét élveztem. Csak a zene és én. Leginkább ez volt az, ami kikapcsolt engem az elmúlt években. A zene elfelejtette velem a bánatom, azt, hogy nem maradt senkim. Nyugodtan táncolhattam, elengedhettem magam, szabad voltam. Bár, ha arra gondolok, az utóbbi időben kicsit magamra maradtam, megijeszt. Egy-egy bulizásom kellett csak elsimítani a sajtónál. Igen, nem vagyok egy szent. 

- Kisasszony! – szólt rám aggódva James az előtérből. 

- Jaj James. Nem kell a kioktatása – dőltem el a kanapén. 

- Mi történt magával? – érdeklődött, már-már rosszalló nézéssel. Legyintettem. 

- Csak a szokásos buli, érti. Megyek, lepihenek kicsit – szóltam oda, de láttam a tekintetében a szánalmat. Nem voltam kíváncsi a hegyi beszédre, inkább felrohantam a lépcsőn, ahol Leona jött velem szemben, lila selyem köntösben. 

- Már megint buliztál? – kérdezte, ahogy a haját igazgatta.  Mióta a szüleim meghaltak Leona lett a gyámom és három éve velem lakik a házban, hogy felügyelje a dolgaimat. Egy csepp panasza sem lehet, hiszen mindent megtettem, amit a szüleim és ő akartak. Jó, egy két dolgot kivéve. Néha szeretem túlzásba vinni a bulit. Próbáltam kikerülni, de megfogta a karom majd a szobába vezetett. 

- Victoria! – szólt rám most már hangosabban. – Elment az eszed? Az egyetemre kellene koncentrálnod és arra, hogy mindjárt megkapod a családi örökségedet…

- Szépen elirányítod a vállalatot – vágtam közbe -, nem kellek én oda. 

- A fenébe, te vagy az igazgatója! 

- El is felejtettem. Nyugi Leona, van más dolgom. 

- Fejezd be ezt Vic! Megbeszéltük, hogy elég a durva bulikból, az újságírók imádnak emiatt téged. Ezzel együtt megítélik a családot is. 

 - Úgy érted, hogy téged? 

- Nem. De ezzel együtt engem is – dühöngött, most már csendesebben. – Fürödj le, aztán indulj az egyetemre! – Lehetetlen küldetésnek hangzott, mivel egy percet nem aludtam még. 

- Nem szerepelt a terveim között, hogy ma bemegyek az iskolába… 

- Zuhanyozz és indulj! Nem vitatkozom. Most mennem kell, valakinek foglalkoznia kell a vállalat ügyeivel is – azzal sarkon fordult és bevágta maga mögött az ajtót. Unottan ballagtam a fürdőszobámba, hogy lezuhanyozzak, ami némileg segített az átmulatott éjszaka után. A tükörbe nézve csak azt láttam, ami az utóbbi években vált belőlem. Nem figyeltem semmire, kicsúszott a lábam alól a talaj, pedig ígéretet tettem, arra, hogy a szüleim nyomdokaiba lépek. Ez eddig egyáltalán nem teljesült, sőt az újságok attól voltak hangosak, hogy Victoria Anderson, a bulikirálynő. Persze ez nekem tetszett, mégis a vállalat igyekezett utánam eltüntetni a nyomokat. Erre valóban nem lehetek büszke. 

Feltűztem szőke hajam, kis sminket tettem az amúgy is fáradt arcomra, a gardróbból pedig előkaptam egy farmert és egy kék felsőt. 

- Victoria kisasszony – szólt utánam James. – A reggelije!  

- Köszönöm, de most nem vagyok éhes. Rohannom kell. 

- Tony majd elviszi – jelezte felém, hogy nem ajánlatos most vezetnem. Igazat kellett adnom Jamesnek, úgyhogy beleegyeztem.

Az úton próbáltam egy keveset aludni, de azt hiszem a világ összes kávéja sem segítene most rajtam. Fájó szemekkel tekintettem ki a napfényes orlandoi utcákra, miközben azon bosszankodtam, hogy talán ki kellett volna hagynom az éjszakai bulit. Húsz perccel később Tony már az egyetem előtt parkolt le, majd felkaptam a napszemüvegem, hogy ne lássa fél floridai egyetem a másnapos arcom. Megkértem a sofőrt, hogy hatra jöjjön értem, majd próbáltam feltűnés nélkül bejutni a campusra. Hallgatók mindenhol, hangos nevetés, futás, rémes fények. Pont ez kellett nekem a mai napra. Óra előtt még szükségem volt egy kávéra, s mialatt az automatánál várakoztam, nagy vihogva majdnem fellöktek. Hátra fordultam, éreztem, ahogy elönt a düh. 

- Nem tudsz magad elé nézni? – szóltam rá erélyesen, mire a vörös hajú csaj fintorogva rám nézett. 

- Mért nem mész arrébb? – Húzta fel a szemöldökét, én pedig próbáltam visszafogni magam, mielőtt kicsit megigazítottam volna a haját. 

- Talán, ha kinyitnád azt a szépséges szemed, látnád, hogy itt állok – majd elvettem a kávém az automatából. 

- Ó, meg sem ismertelek. Victoria, a bulikirálynő. Talán megint másnapos vagy? 

- Kedvesem, jobban jársz, ha most távozol, mert ezt nagyon meg fogod bánni – léptem hozzá közelebb, hogy jobban lássa, az egyre mérgesebb arcom, miközben egyre jobban ökölbe szorítottam a kezem. 

- Legalább az én apám sikeresen irányítja a vállalatot, nem úgy, mint…

- Mire célzol? – vágtam közbe, kezdtem elveszteni a fejem. Legszívesebben végig húznám a folyosón, amiért a családomról mer beszélni, de amikor a kezem egyre jobban szorítottam, elkapta valaki a vállam. 

- Jó, hogy megtaláltalak Vic, gyere, Mr. Gibbson már vár minket – nyugtatott le Jenny. 

- Ezt nem felejtem el Marcia – mutattam rá. 

- Gyere már!  - rángatott el tőle Jennifer. – Ez most mire volt jó? – kezdte, mialatt végig sétáltunk az egyetem folyosóján. Nehéz volt lenyugodnom, főleg, hogy Marcia McRay a családomat kezdte volna piszkálni. Ezt pedig senkinek sem engedem. A lány apja a város másik legnagyobb cégének vezetője, de ezt ő minden nap érezteti. Minden vágya, hogy lejárasson, ebből pedig nagyon elegem van. 

- Vicky, miért kezdesz ki Marciával? Tudod, hogy mit akar tőled!

- Bocsi Jen, de annyira feldühített és most nem vagyok jó hangulatban.

- Hamarosan tiéd a város egyik legnagyobb vállalata, nem szabad látniuk, hogy gyenge vagy – Jennifer próbált jobb belátásra bírni, majd a teremben helyet foglaltunk. Örülök, hogy ilyen jó barátaim vannak. Jenniferrel az egyetem első évében ismerkedtünk meg, amikor a gólyák hetén kiderült, hogy egy szakra fogunk járni. Megbízom benne, ő is bennem és végig támogatott akkor, amikor a legnehezebb napjaim voltak. Akárcsak Belle, aki orvosi egyetemre jelentkezett, ezért leginkább suli után tudunk találkozni.

Az órák unalmasak voltak, tekintve, hogy egy percet sem aludtam. Ezért igyekeztem úgy figyelni, hogy kicsit pihenhessek is, néha Jen lökött oldalba, nehogy elaludjak. Rémes buli után az egyetemen ülni, de ki kellett, hogy bírjam. Suli után Tony már várt a parkolóban és miután elbúcsúztam a barátnőmtől hazavitt, hogy végre ágynak dőlhessek.
Másnap reggel vagy tizenkét óra alvás után ébredtem. Kikászálódtam az ágyból és rájöttem, hogy nem nagyon ettem az utóbbi napokban, ezért a jobbnak láttam, ha a konyhából szerzek valami ennivalót, de ahogy ott kutakodtam a csengő hangját hallottam. Müzlivel a kezemben sétáltam át a nappaliba, ahol a fotelban már Mr. Carter Allen ült. 

- Jó reggelt Miss! 

- Jó reggelt Carter! – nyeltem le hirtelen a müzlim. Leona intézkedve az ügyvéd mellett foglalt helyet

- Victoria megtennéd, hogy leülsz ide közénk? – kérdezte Mr. Allen. Bólintottam, sejtettem, hogy valami fontos dologról lehet szó. Izgatottan, pizsamában ültem le közéjük, mire az ügyvéd elővett egy halom paksamétát és az asztalra csapta. Csak néztem, ahogy egyre több és több papír kerül elém, erre már kénytelen voltam letenni a tálat és figyelni. 

- Miről van szó Carter? – kérdezte Leona. 

- Nos, hölgyeim, két hét múlva Victoria megkapja a teljes örökségét, így a vállalatot, a részvényeket, a bankszámlákat, csekkeket és kötvényeket. Minden amit, a szülei rá hagytak. Ez azt jelenti, hogy az Anderson Építési vállalatot Victoriának kell irányítania. 

- Azonban nem tudom két hét alatt Victoriát felkészíteni Carter, kevés az idő, hogy átlássa a cég ügyeit. 

- Talán jobb lenne, ha Leona irányítaná tovább a céget – vágtam közbe. 

- Azonban az örökség nem erről szól. Át kell venned, amit a szüleid rád hagytak. Ők bíztak benned.  – Ebben igaza volt. Anya és apa mindig is azt akarták, hogy én vegyem majd idővel át a céget, ahogy azt apa is tette. Nagyapa a családunknak akart jobb életet biztosítani, hogy soha ne szenvedjünk hiányt semmiben,  az évek alatt egy nagymenő vállalattá nőtte ki magát. 

- Mit kell tennem? – kérdeztem, amire Leona is felkapta a fejét.

- Ugyan már Vicky, neked még nem a vállalat ügyeivel kellene foglalkoznod. 

- Ahogy az Carter mondta, a szüleim azt akarták, hogy én irányítsam. Bíztak bennem. Akárhogy is alakultak a dolgaim az elmúlt időben, megpróbálom átvenni a vállalatot. 

- Készen állsz te erre? – vágott közbe Leona egyre meglepett arccal. 

- Segítened kell majd, de megpróbálhatom. – Mr. Allen mosolyra húzta a száját, majd egy halom papírt tolt elém, tele a nevemmel. Újra kérte, hogy olvassam végig a szüleim végrendeletét, ami elég nehezemre esett, felelevenítette a három évvel ezelőtt történt eseményeket. Azt, hogy azóta nélkülük kell élnem, minden megváltozott, én is, ezzel pedig teljesen szétcsúszott az életem. Leona idegesen járt fel s alá, miközben elolvastam az iratokat és aláírtam őket. A vállalat tulajdoni papírnál azonban kérdőn Carterre néztem. 

- Mi van akkor, ha végül nem vállalom az igazgatói pozíciót és ezzel együtt a céget sem? – Nagynéném azonnal döbbenten ült az ügyvéd mellé, szinte már dühös volt. 

- Akkor eladhatod, illetve maradhatsz a háttérben is és akkor valaki mást nevezel ki igazgatónak. 

- Ennyi? 

- Ennyi. – Azzal aláírtam a papírokat. Két hét múlva hivatalosan is én irányítom az Anderson céget, ami belegondolva kissé megijesztett. Azonban szeretném megpróbálni. Talán nem leszek a legtökéletesebb vezető, de remélem bele tudok majd tanulni. Mr. Allen nem sokkal később távozott, Leona pedig komoly arccal leült velem szemben az asztalhoz. Egy idő múlva kezdett zavarni a dolog. 

- Mi a baj? – kérdeztem. 

- Vicky, ez nem úgy megy, hogy átveszel egy céget… Ez nagyon hosszú idő lesz, mire megtanulod. Átlátod azt, ami egy ilyen helyen fontos. 

- Nyugi már Leona. Miért vagy ennyire feszült? 

- Fogalmad sincs a cég dolgairól… 

- Majd lesz. 

- Hosszú idő. Valaki ezért keményen megdolgozik….

- Mire célozgatsz? Arra, hogy nekem csak az ölembe hullott? Nemrég még azt mondtad, hogy viselkedjek, mert az újságírók megítélnek bennünket és, hogy én vagyok ennek az egész vállalatnak a vezetője, most meg jössz nekem azzal, hogy ne vegyem át a céget. Mit akarsz Leona? Hagyjam annyiban? – kezdett idegesíteni a dolog, hogy érezteti velem, alkalmatlan vagyok a szüleim vállalatát tovább irányítani. 

- Nem, dehogy. Csupán hosszú idő lesz, mire megtanulsz mindent. Meg ott az egyetem is. 

- Akkor majd igyekezni fogok. Most ne haragudj, a szobámban eszem meg a reggelim. – Feszülten vágtam be magam mögött az ajtót, mert abban igaza van, hogy sosem vezettem egy céget sem, de ez a bizalmatlanság kicsit megijesztett. Azt viszont tudtam, hogy meg fogom neki is mutatni, hogy meg tudom csinálni. Ezeket leírtam Bellenek, aki meglepődve nyugtázta, hogy Leona mennyire furcsán viselkedett, de egy jobb ötlettel állt elő, hiszen a szülinapomat azért meg kell, hogy ünnepeljük. 

Még délután átjött, hogy megbeszéljük. Közben a kertben napoztunk két koktél társaságában. 

- Leona tervez valamit a szülinapodra? – érdeklődött Belle, mire én fintorogtam egyet, mert ezek után felőle szerintem el is felejthetem a szülinapot. 

- Azt hiszem nem. Valószínűleg megsértődött. 

- Akkor mi lenne, ha itt lenne a házatokban és esetleg pár vállalati nagykutyát is meghívhatnál?

- Mit találtál ki Belle? – mosolyogtam kajánul. 

- Bemutatkozhatnál Vic. Tudják csak ki fogja irányítani majd ezt a nagy céget.  – Ez az ötlet tetszett, így biztos voltam benne, ha sikerül megvalósítani egy szép partit fogok majd tartani. Mindent a cég érdekében. Úgy döntöttünk, hogy összeírjuk azoknak az embereknek a nevét, akiket meghívunk a partira, barátok, vezetők, ismerősök. Belle támogatott mindenben, de a tervünket csak akkor árultuk el Leonának, amikor már mindent összeállítottunk. 

- Biztos, hogy akarod ezt a partit? – tette fel a kérdést Leona, de láttam rajta, nem igazán örül a dolognak. 

- Igen, szerintem jó alkalom lenne, hogy megismerhessenek.

- Vicky, téged már ismernek…

- Jó, jó, de most nem az újságok címlapján látnak viszont és nem hazugságokat olvasnak – Leona rám nézett, jelezve, hogy nem volt minden hazugság, amit a riporterek állítottak rólam. Igaz, ami igaz, akadtak olyan dolgaim, amik nem lehettek szimpatikusak, néha kicsit túlzásba vittem a jó hangulatot. 

- Itt az ideje, hogy megismerjék a szerény Vicky-t – nevettem. Belle már-már tapsolt örömében, végül Leona is belátta, hogy nem rossz ötlet ez a születésnapi buli. Már csak egy ruha kell.