Az örökös - VIII.fejezet

VIII. fejezet

Nagy a sürgés –forgás, a cselédlányok fel alá rohangálnak, miközben mindenhol angol lobogók vannak. A folyosón sétálva értetlenül néztem végig, legtöbben teljes harci díszben álldogáltak vagy beszélgettek, sugdolóztak. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, bár ennyi embert még nem láttam a palotában mióta itt vagyok. Azt hiszem a palota életéhez azóta is nehezen tudok hozzászokni. Mindig van valamilyen összejövetel, vacsora, esetleg olyan alkalom, amikor a király fogadja a környező városok, falvak lakóit, de előfordult olyan is, hogy lopás és árulás miatt hallgatott ki embereket. A politikához továbbra sem értek, számomra az is megrázó, hogy ártatlan emberek halnak meg csatákban, de a király szerint szükséges ez a veszteség az ország életében. Sosem értettem miért kell a folyamatos csatázás, de ő mint király megpróbálta elmagyarázni, megértetni velem.

 Az ősz is másabb Londonban, mint Triesdorfban. A csípős hideg és az eső szinte minden napra jellemző volt. Látva a lakókat mindegyikük hozzá van szokva ehhez az időjáráshoz, egyedül én voltam az, aki nehezen viselte az állandó szürkeséget. A folyosón hosszú piros szőnyeg volt leterítve és ahogy az ablakon kinéztem, rengeteg ló volt felkészítve. A nagyteremben már gyülekeztek néhányan én pedig érdeklődve fordultam Olivia és Emily felé.

- A király a gyógyulása óta most megy először vadászni – suttogta fülembe Emily.

- Vadászni?

- Sssss, igen, George király egyik kedvenc időtöltése a vadászat – válaszolta Olivia.

- És ez a sok ember? Kik ők?

- Nemesek. A király nem egyedül megy az erdőbe, ezért hívta össze a nemeseit, ha pedig sikerül elejteniük egy vagy több vadat, abból megvendégelik az udvart.

- Tehát ünnepség lesz – lelkendezett Emily. Szemeimet forgatva néztem a lányokra, akik már attól a szótól ujjongtak, hogy ünnepség. Én igazság szerint se táncolni, se zenélni nem tudok, emiatt sem tudtam örülni a báloknak.  Figyeltem, ahogy kivonulnak a férfiak a teremből, királyukkal az élen. Benjamin az egyik oszlopnál bámulta az előtte elhaladó embereket, majd egymásra néztünk, de én ügyet sem vetve rá inkább visszavonultam. A teraszomról figyeltük a hölgyekkel, ahogy a hosszú lovas konvoj megindul a vadászatra. Emily izgatott lett, hiszen tudta, hogy mivel jár egy ilyen esemény és azonnal a ruhák és ékszerek között akart válogatni. Látva örömét beleegyeztem és Oliviával együtt válogattuk a ruhákat. Mialatt a két lány lelkendezett megtörten ültem az ablaknál és figyeltem a távolba, ezzel együtt előtört belőlem az a beszélgetés, ami köztem és Ben között történt. Fájdalmas és szomorú érzés fogott el, csak rá tudtam gondolni és arra, hogy igaza lehet e abban, amit kért tőlem?! Nem volt kedvem a ruhákkal foglalkozni. A nevetést, az ugrálást hallgattam, ahogy udvarhölgyeim ábrándoztak az ünnepségről. Olivia megosztotta velem, hogy míg a vadászat a férfiaknak kikapcsolódás az utána következő vacsora a hölgyeké. A sok facér nemes ilyenkor párt keres magának. Ez engem, mit sem érdekelt, de próbáltam figyelni.

Az ebédre vonakodva mentem. Jó lett volna elbújni a szobámban és ezt a hangulatomat Caroline, a királyné is észrevette.

- Áh, Elizabeth. Olyan csendes vagy ma – mosolygott, én pedig csendben leültem az asztalhoz. Caroline továbbra sem hagyta ezt szó nélkül, miközben anyagokat mutatott az udvarhölgyeinek.

- Csak ebédelni jöttem – válaszoltam, mialatt a levest az asztalra tették.

- Remélem a király egy hatalmas vaddal tér vissza, diadalittasan. Ettél már szarvast?

- Nem királyné, még nem volt alkalmam.

- Miről maradtál le te lány. De majd most, meglátod a tíz ujjadat, megnyalod utána – nevetgélt az udvarhölgyeivel. Próbáltam hangtalanul elfogyasztani az ételt, de Caroline továbbra is faggatott és oktatott. Felálltam az asztaltól, majd kértem a szolgálót, hogy a másik fogást inkább a szobámba hozzák be.

- Mit merészelsz, ülj vissza körünkbe!

- Inkább visszavonulnék a szobámba – jeleztem, de Caroline hajthatatlan volt.

- Kérlek ülj le, nézd meg együtt velünk a  legújabb anyagokat, biztosan nem láttál még ilyen finom puha selymet. Hamarosan leadom a kívánságaim a varrónőnek– majd mutatta, hogy üljek mellé. Kellemetlen és kényes percek következtek és nem igazán voltam elragadtatva a vihogásuktól és attól, hogy milyen ruhákat akarnak maguknak. Igyekeztem minél előbb elfogyasztani az ebédet és megszabadulni a kínos percektől.

Másnap reggel a folyosón álldogálva csak a csend vett körül, végre az első alkalom volt, amikor éjszaka nyugodtan tudtam aludni. A támadás óta nem igazán mertem lehunyni a szemem, emiatt nem sokat aludtam. Most végre tudtam pihenni. Mindeközben a távolban lovasokat véltem felfedezni, majd a katonák és a szolgálók kiabálták, hogy a király és a nemesek visszatértek a vadászatból. Távolabb megpillantottam Benjamint. Az őrökkel társalgott valami nagyon fontosnak tűnő dologról, nem igazán vette észre, hogy őt vizslatom. A lábaim közelebb vittek volna hozzá, de erőt véve magamon inkább elvonultam. A szobám ajtaját becsapva idegesen sétáltam fel alá, azt mondogatva magamnak, hogy erősnek kell lennem. Elhatároztam, hogy kemény leszek és nem hagyom magam elgyengülni, nem akarok tovább gyengének látszani. Elég volt már a gyengeségekből. Kiszólva az ajtón az egyik szolgálót elküldtem Emilyért. Reméltem, hogy tud segíteni nekem ruhát választani. Végül is, miért ne készülhetnék fel én is a bálra?

Emily örömittasan jött be a szobámba, bár nem értette miért vagyok most ennyire lelkes. A témát terelve kértem, hogy segítsen, majd előhúztam a ládából egy gyönyörű ruhát, melynek felső része fekete színű volt, csipkés, váll résznél pedig vékony pánttal. Az alsó szoknya világosabb volt, de egy felső réteg szintén csipkékből állt. Emily álmélkodva nézett végig rajtam, miután feladta a ruhát.

- Nem kihívó kissé Lizy? – pillogott.

- Ezért vannak a bálok – nevettem, majd megigazítottam a ruhát, de valóban igaza volt Emilynek, a mély dekoltázs miatt kissé kínosan éreztem magam. Ezt barátnőm is látta, de csak nevetni tudtunk.

- Azt hiszem Lizy, most kitettél magadért. Van egy ötletem a frizurádra – ahogy ezt kijelentette már bele is ültetett egy székbe. Nem sokat babrált vele, de mégis az eredmény nagyon jó lett és tetszett is. Néhány tincset befont, majd hajamba egy fehér pántot tett, nagyon tetszett. Emily büszke volt munkájára, nem győzte csodálni. Ekkor lépett a szobába Olivia, aki előadta, hogy készítik a vadat az esti ünnepségre és a terem tele van nemesekkel, vendégekkel. Emily lelkendezve fogta meg Olivia két kezét és érdeklődött a férfiakról.  Sosem gondoltam volna, hogy ennyire sokat számít egy bál, hiszen az udvarhölgyeim önkívületi állapotban ujjongtak ezért az eseményért. A kezemet megfogva húztak a terembe, ahol ismét minden asztal roskadozott az ételektől.

- Vajon melyik nemes kér fel táncolni ma?

- Emily, te csak erre tudsz gondolni? – szólt rá Olivia, majd körbenézett.  – Úgy tudom Devon bárója Mr. Ferrers igen jóképű és mellesleg gazdag.

- Megismerkednék vele – nevetett – kihez kell odamennem?

- Emily! – szóltunk rá, de annyira el volt ragadtatva a sok férfi láttán, hogy mindenképpen meg akart ismerkedni Devon bárójával. Ahogy ott álldogáltunk egy férfi lépett hozzánk, aki meghajolt előttünk.

- Üdvözlöm a hölgyeket – mosolygott. Kabátján egy címer volt látható, míg oldalán kard lógott, fiatal volt, akárcsak még néhányan rajta kívül a teremben. Mindhármunkat jócskán megnézett, de ezt Olivia megunta és megérdeklődte tőle, hogy ki is ő. A férfi elmondta, hogy tiszteletét tette a királlyal közös vadászaton, Portland bárója. A lányoknak felcsillantak a szemei.

- John Hardwick – mutatkozott be. – Ön bizonyára a király lánya?

- Elizabeth – köszöntöttem.

- Nem gondoltam volna, hogy George királyunknak ilyen csinos lánya van – mosolygott, mialatt Emily oldalba bökött, gondolván, hogy visszajelzést adok a bárónak. John a kezét nyújtva kért tőlem egy táncot, vonakodtam, de a két lány szinte lökdösött a férfi felé, ezért elfogadtam a felkérést. John le sem vette a szemét rólam, ez pedig egy idő után kezdett kellemetlen lenni a helyzet, közben pedig arról kérdezett, hogy van e már kérőm. A válasz elől igyekeztem kitérni, miközben a lányok ugráltak, hogy végre táncolok valakivel, azonban a távolban megpillantottam Benjamint, aki szomorú tekintettel nézett bennünket, majd asztalok felé sétált, én jobbnak láttam, ha Johnt nézem a továbbiakban. A tánc végeztével felajánlottam Johnnak, hogy Emily jobb választás lenne a számára, ezért rögtön fel is kérte táncolni. Az apám és Caroline eközben jókedvűen lakmároztak, fogadták az ismerősöket, megosztották az udvarban lakókkal a vadászat élményeit. A távolban figyeltem őket és Emilyt is, aki nagyon örült, hogy Mr. Hardwick felkérte táncolni.

A király nem sokkal később köszönetet mondott és megígérte a nemeseknek, hogy a közeljövőben is szervez ilyen vadászatokat. Emily aztán elmesélte, milyen kellemes perceket töltött el Portland bárójával, aki meghívta egy sétára, hogy még egy kis időt együtt tölthessenek. Nem sokat időzött társaságunkban, rohant is tovább, annyira boldog volt, hogy örömében mi is osztoztunk.

- Ennek nagyon örülök, hogy Emily ilyen boldog – mondtam, miközben Oliviával a sütemények között válogattunk és megjegyeztük milyen jól alakul az este.

- Emily már szeretne egy férfit, aki udvarol neki. Szerintem Portland bárója alkalmas is lenne erre – nevetett Olivia. A zenészek egyre jobb zenét játszottak, a szolgálók pedig tálcákon hozták az íncsiklandozó vadhúst. Mi mégis a süteményekből eszegettünk, amik nagyon finomak voltak. Olivia a borból is kínált, de én gyorsan vissza is utasítottam. Nagyon jól éreztük magunkat addig, amíg egy férfihang szólította meg udvarhölgyemet. Hátra fordulva döbbenten láttam meg Benjamint, aki meghajolva, magabiztosan felkérte Oliviát egy táncra. Mérgesen, tátott szájjal néztem őket, de ő mit sem törődve ezzel elvezette az udvarhölgyemet. Szemeim szikrákat szórtak, éreztem, ahogy a düh átveszi az uralmat felettem és ökölbe szorított kézzel álltam, földbe gyökerezett lábbal. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt Benjamin megteszi és főleg, hogy az egyik barátnőmmel. Mérgemben egy kupa bor után nyúltam és hirtelen mindet megittam. Ezt pedig követte még egy és még egy, de az utolsó már nem tudtam meginni, mert Emily kikapta a kezemből.

- Mit művelsz Lizy?

- Emily, ne most! – szóltam rá haragosan, majd a táncoló párra néztem, ezt pedig Emily is észrevette.

- Olivia Mr. Crawforddal táncol? – kérdezte.

- Emily, kérlek.

- Lizy, de mi a baj ezzel? – nem válaszoltam csak az asztalra csaptam, majd távoztam. Emily rohant utánam, s mikor elkapott kirángatott a levegőre. Szerinte ez nekem most jót tenne. Kiabálni tudtam volna, de közben rájöttem, hogy iszonyú hideg van, ezért egyből észhez tértem, úgy látszik a bor teljesen, elvette az eszem. Azonban még mindig mérhetetlen dühöt éreztem.

- Mégis mi ütött beléd Lizy? Nem vagy önmagad.

- Nem akarok beszélni róla Emily, van elég problémám – lefogott, majd maga felé fordítva próbált lenyugtatni.

- Tetszik neked Benjamin? – tette fel a kérdést, de én szavak helyett bólogatni tudtam, majd megöleltem Emilyt és sírásban törtem ki.

- Ennek nincs jövője, érthetően a tudomásomra adta.

- Elizabeth, te a hercegnője vagy, ő rangon aluli. Eszébe sem juthat veled bármilyen kapcsolatba kerülni. Itt törvények vannak, szabályok.

- Tudom, de azt is, hogy kedvel. Most pedig képes volt az egyik barátnőmet felkérni. Ez nekem most nagyon fáj.

- El kell felejtened ezt a férfit Lizy, nincs más választásod.

- De hogyan, ha minden nap látom – Emily megölelve nyugtatott tovább, de mivel nagyon hideg volt javasolta, hogy menjünk be. Jó érzés volt a palotában egy olyan emberre lelni, aki támogat és segít. Egy igazi barátság alakult ki közöttünk Emilyvel, akiben úgy érzem, bízhatok. A palotába visszatérve mindenki jó hangulatban táncolt, evett, italozott, de Oliviát és Bent sehol sem találtam, ami még jobban elkeserített. Jobbnak láttam, ha lepihenek, végleg elfelejtem ezt az egész borzalmat, ami történt. A szobám felé indulva Ben épp egy őrrel beszélgetett, de én annyira dühös lettem, hogy megragadtam a kabátját és berángattam a szobámba. Becsaptam az ajtót, és farkasszemet néztem a férfival, aki döbbenten állt a szobám közepén.

- Mégis mire véljem ezt? – tette csípőre a kezét.

- Azt még elviselem, hogy faképnél hagyj, miután közölted, hogy nem lehet közünk egymáshoz, de azt már nem, hogy egy barátommal mész el táncolni.

- Nem értem miért gond ez, hiszen csak felkértem egy táncra. Te is táncoltál a báróval.

- Ez már nevetséges - mentem közelebb -, szóval erre megy ki a játék – jelentettem ki mérgesen.

- Viselkedj hercegnő módjára! Megbeszéltük Elizabeth, ehhez pedig tartjuk magunkat. Mindegyikünknek megvan a saját élete.  – elnevettem magam.

- Nem volt itt semmiféle megbeszélés, mert ezt csak te mondtad, te akartad! Nekem pedig el kellett fogadnom – vágtam vissza egyre dühösebben, mire ő csitított, de egyáltalán nem érdekeltek a válaszai. Láttam rajta, hogy ő is egyre ingerültebb lesz, de annyira bántottak a történtek, hogy ezeket már nem tudtam szó nélkül hagyni.

- Szerintem mára végeztünk – jelentette ki, majd megfogta a karjaimat, miközben mélyen a szemembe nézett. Düh és szenvedély sugárzott belőle és éreztem, hogy győzködi magát. Komoly volt, de egyre hevesebben vette a levegőt. Egy pillanatban aztán megcsókolt úgy, mint ahogy eddig még sosem. Karjaimat lágyan leengedte, majd a derekam megfogva magához húzott. Csókjai úgy hatottak rám akár a bor, amit korábban megittam. Mámorító volt és egyre többet akartam belőle. Benjamin a fűzőmet próbálta kikötözni, de mivel ez nem sikerült neki, inkább megfordított és miközben kioldotta a nyakam csókolta. Éreztem a lélegzetét és nem akartam, hogy ennek vége legyen. Miután ismét maga felé fordított óvatosan lehúzta a ruhám, mely alatt csak egy fűzőt és alsó szoknyát viseltem. Benjamin aztán levette sötét kabátját, majd a baldachinos ágy felé vezetett és gyöngéden az ágyra fektetett. A szívem már a torkomban dobogott, miközben Ben megsimogatta az arcom és a mélyen a szemembe nézett.

- Biztosan akarod ezt? – kérdezte suttogva, ahogy eltűrte a hajam.

- Biztos – válaszoltam, majd megcsókoltam. Kezével végig simított, majd csókolt, amitől egész testem bizsergett. Biztonságot nyújtó karjaiban boldogan feküdtem. Zavarban voltam mégis vágytam a férfi érintésére, teljes beteljesülésnek éltem meg ezt az estét. A néhány gyertya fényénél egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt.