-> NEW STORY - Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő (Prológus)

Unottan bámultam ki az ablakon, miközben a szüleim széles mosollyal integettek az autó mellől. Próbáltam ugyanígy tenni, de tudtam, hogy a lehető legrosszabb döntést hozták azzal, hogy nem vittek magukkal az atlantai útjukra. Az autó hirtelen eltűnt, én pedig szem-forgatva nyúltam a telefonom után. 

Üres a ház! Unatkozom. Pötyögtem. Néhány pillanattal később érkezett is a válasz. 

Belle: Menjünk vásárolni… Nem kellett kétszer kérnie, azonnal felkaptam magamra egy ruhát, némi sminket tettem az arcomra, majd megkértem Tony-t a sofőrünket, hogy vigyen el a kedvenc butikomba. Nem sokkal később már a verőfényes orlandoi forgatagban, mindenki mosolyogva sétált, az emberek boldogok voltak a nyári időjárás pedig nekem is kedvezett, főleg, hogy a szüleim elutaztak. Azt csinálhatok amit csak akarok. A birtoktól elég hosszú időbe telt eljutni a belvárosba, de végül megbeszéltem Tony-val, hogy hívni fogom, ha végeztünk a vásárlással. Belle az üzlet előtt várt, de amint meglátott a nyakamba ugrott, pedig szinte minden nap találkozunk. 

- Mi újság csajszi? – kérdezte csillogó szemekkel. 

- Üres a ház, csak az a mogorva komornyik figyel állandóan – mérgelődtem. Belle átkarolt, hogy együtt besétáljunk az üzletbe. Sajnos a ruhák a gyengéim, emiatt a mai alkalom sem volt kivétel afelől, hogy pár darabot hazavigyek magammal. 

- Azt is fel kell próbálnod! – szólt rám Belle, majd a próbafülkébe lökdösött egy méregzöld ruhával. – A szülinapodon viselhetnéd…

- Belle, odáig van még egy hónap – dugtam ki a fejem a függöny mögül. 

- Ne viccelj Vic, idejében meg kell szerveznünk. Hiszen egyszer vagy csak 18 – ebben azért igaza volt. Időben fel kell készülni. 

- Azért apáéknak is lesz ebbe beleszólásuk – jegyzem meg, ahogy kiléptem a próbafülkéből. Belle arcára minden rá volt írva, de a tükörben nézve tényleg jól állt ez a szín. 

- Hű, Vicky, ez a ruha, mintha téged várt volna  – nevetett. Ezzel egyet kellett, hogy értsek. Az estélyit mintha rám öntötték volna, alakomat szépen kiemelte és a szőke hajamhoz is tökéletesen illett. 

Kis idő múlva néhány táskával haladtunk a kedvenc kávézónkba, miközben arról beszéltünk, hogy hol tartjuk majd a születésnapomat. 

- Mi a helyzet Jackel? – kérdeztem a barátnőmet, ahogy a kávénkra vártunk. Belle arca komollyá vált, zavarában füle mögé tűrte barna haját, éreztem, hogy valami nincs rendben. – Nos? Egyik este írt egy üzit, hogy nem válaszolsz neki. Mi történt? 

- Magam sem tudom. Csak azért nem szóltam, mert tényleg nem tudom, hogy lesz e egyáltalán valami közöttünk. Jack irtó helyes, édes, de mi lesz, ha komolyra fordul a dolog? 

- Emiatt aggódsz? – kérdeztem, mire ő bólintott. – Jack oda van érted, ezt a bolond is látja, adj neki egy esélyt. 

- Félek attól, hogy becsap… meg, hogy nem is akar majd engem. 

- Komolyan ettől tartasz? Belle, jó csaj vagy, okos, vicces, ez a srác beléd van esve. Találkozz vele! 

- Nem is tudom – hebegte. 

- Mi lenne, ha ma filmeznénk este? – kacsintok. 

- Mire készülsz? – húzta mosolyra a száját, majd rögtön hívtam Tony-t. Azt találtam ki, hogy egy rögtönzött kis bulit rendezek otthon, a szüleim úgyis elutaztak és akár Bellenek is segíthetek a pasiügyben. 

A házunk a Sheen és a Tibet- tó között épült, amely Orlando külterületén van. A szüleim a város legnagyobb építkezési vállalatának vezetői, amelyet még nagyapám alapított 1960-as évek végén. Nagyon szeretek itt lakni, hiszen a házunk végében egy stégről tudom nézni a tavat, annyira hangulatosak itt a reggelek és a naplementék. Nem csoda, hogy Belle is szeret nálunk lenni, hiszen imádunk esténként kinn ülni a szabadban. Tony a ház előtt parkolt le, majd jókedvűen szaladtunk be a házba, ahol James a ház komornyikja fogadott. 

- Lassan, kisasszony! – hirtelen megálltunk, Belle mögém lépve próbált kimaradni a beszélgetésből. – Az édesanyja megkért, hogy jelezzem neki, hogy, ha sokáig kimarad.  

- Ugyan már. Pár óra volt az egész, vásároltunk, ez még nem bűn…

- Akkor is most rám van bízva Victoria, kérem, ne kelljen kellemetlen helyzetbe kerülnünk. 

- Úgy érti James, hogy önnek? 

- Tudja, hogy értem – ráncolta a szemöldökét. Mindig keresztülhúzza a terveimet, néha már tényleg az agyamra megy, hogy folyton kémkedik utánam. Értem, hogy apa bizalmasa, de mégis néha elviselhetetlen a jelenléte. 

- Felejtsük el James. Hamarosan vendégeim érkeznek, felküldené őket a szobámba? 

- Persze. 

- Köszönjük! Gyere Belle! – fogtam meg barátnőm kezét és már a szobámban is voltunk. 

- Nem is mondtad mire készülsz Vicky. 

- Majd meglátod – kacsintottam. Elővettem az ágy alól a féltve őrzött italokat, majd az ágyra ülve megkínáltam barátnőmet. A szobám volt az a hely, ahova mindig elvonulhattam, ha bármi bántott, tényleg az én kis szigetem volt, ahol senki sem zavart. 

Kis idő múlva kopogás hallatszott az ajtón. Gyorsan elraktuk az üvegeket, majd óvatosan kinyitottam, hogy James ne sejtsen semmit. Az ajtóban Jack és legjobb barátja, Richard álltak. Belle arca egyszerre tükrözte az összes érzelmet, amikor meglátta a fiút, majd beljebb invitáltam őket, Jamest pedig megkértem, hogy ne zavarjon, filmet szeretnénk nézni. Persze neki nem tetszett az ötlet, de nem igazán érdekelt. 

- Vic, hogy tehetted ezt? – súgta a fülembe Belle, de azonnal lenyugtattam, kezébe nyomtam az üveget. 

- Hogy vagytok srácok? – kérdeztem őket, miközben végig néztek a szobámon, majd megakadt a szemük a kilátáson. – Valami gond van? – érdeklődtem.

- Victoria, ez a ház egy kincsesbánya – jegyezte meg Jack.  

- Tudom. Az apám a város leggazdagabb embere, még jó, hogy egy palotában lakik – vágtam rá. Alig tudtam visszafojtani a nevetést, mialatt ők álmélkodva nézelődtek. – Fiúk kértek valamit inni? 

- Na ne mond, hogy egy bárszekrény is lapul a szobádban?  - heccelt Richard. Gúnyos pillantásokat küldtem felé, miközben végig mértem. Eddig fel sem tűnt, hogy Jack haverja ilyen jóképű. 

- Az ágyam alatt rejtegetem őket, ha tudni akarod. Igaz Belle? – fordultam felé, aki ezidáig meg sem szólalt, engem pedig kezdett idegesíteni, hiszen miatta hívtam át Jacket. – Mi lenne, ha játszanánk srácok? Felelsz vagy mersz? – Hirtelen mindegyikük döbbenten pillantott rám, valószínűleg nem várták, hogy egy ilyen játékkal kezdek, de, ha azt akarom, hogy a barátnőm végre összejöjjön a sráccal, aki tetszik neki, tennem kell valamit. Kis halogatás után, mindenki beleegyezett, én pedig rögtön lecsaptam a kezdésre. Belle félénken nézett rám, én pedig rögtön Jack felé szegeztem a kérdést. 

- Felelsz vagy mersz?

- Felelek – micsoda maradi. De nekem ez is megfelel. 

- Szerelmes vagy Isabellebe? – Jack nem igazán jutott szóhoz. 

- Tehát? – sürgettem. Úgy éreztem megfagyott a levegő, de szerencsére annyira tudok hatni az emberekre, hogy lehetősége sem volt kitérni a kérdés elől. 

- Azt hiszem. Talán. Igen – válaszolta elvörösödve, majd egymásra pillantottak, mindketten zavarban voltak. Jacknél következett, amelyet természetesen barátjának tesz fel, aki már merészebb volt. 

- Megmered csókolni Victoriát? – Richarddal együtt én is ledöbbenek, de végül is nem zavartatom magam. Néha vannak dolgok, amelyeknek csak úgy meg kell történniük. Nem vártam semmit a pillanattól, a jövőtől. 

- Persze! – jelentette ki, majd közelebb hajolva ajkai hirtelen az enyémre tapadnak, olyan szorosan, hogy szinte levegőért kapkodtam. Meglepetésemre azonban nem löktem el magamtól, élveztem a helyzetet. Richard gyengéd, lágy csókot lehel ajkaimra, de érzem, hogy még többre volt szükségem.  Egyre hevesebben csókolt, amit egyikünk sem akar abbahagyni. 

- Kisasszony! – szólalt meg egy hang, mire mindketten szétrebbentünk és Jamest láttam meg az ajtóban. 

- Nem tud kopogni? – szidtam le, de az arcán felfedezek valami olyat, amit még sosem láttam rajta. Szomorúságot, aggodalmat. 

- Velem kell jönnie a földszinten, várják. – Csodálkozva néztem végig a barátaimon, majd elnézésüket kérve követtem Jamest. A márványozott lépcsőn leérve, két rendőr fogadott a nappaliban. Éreztem, ahogy a szívem egyszerre a torkomban dobog, elképzelni sem tudtam, hogy mit követhettem el. 

- Miben segíthetek? – kérdeztem. 

- Üdvözlöm, én Harrison őrmester vagyok, ő a kollégám Mr. Waters. Miss. Anderson azt hiszem jobb lenne, ha most leülne.  sajnos rossz hírt kell közölnünk. Ma késő délután az ön szülei balesetet szenvedtek a repülőtérre menet.
- Nem akarok leülni. Mi történt - kérdeztem. - Sajnos rossz hírt kell közölnünk - hebegte -, ma késő délután az ön szülei balesetet szenvedtek a repülőtérre menet.

- Tessék? Ugye jól vannak? – követeltem. A rendőr Jamesre pillantott, mire egyre idegesebben vártam a választ. 

- Miss Anderson, a szülei sajnos… szóval a szülei. Sajnálattal kell közölnöm, hogy elhunytak. Részvétem kisasszony! 

- Hogyan? Hogy történhetett ez? – üvöltöttem, mire a kezem ügyébe kerülő kristályvázát a padlóra vágtam, s térdre rogytam. A hangra a barátaim hirtelen mögöttem termettek, akiket James világosít ott fel a történtekről. Őrjöngve feküdtem a padlón, megszűnt a külvilág, nem értettem a beszélgetést, nem érdekelt ki van körülöttem. 

- Kifelé! Mindenki kifelé! – kiabálom, mire Belle mellém guggolt, hogy felsegítsen. Ellöktem magamtól a kezét, s az ajtó felé mutattam. Úgy láttam, hogy jelzi a többieknek is, hogy jobb, ha mennek, de végül odasúgta, hogy keresni fog. Jelenleg az sem izgat, ha nem. Berohantam a szobámba, hogy a sötétben kisírjam a lelkem.

- Vicky, drágám! Én vagyok – kaptam fel a fejem. 

- Anya! – szóltam, de a halvány fénynél valaki másnak az arca jelent meg előttem. 

- Én vagyok az, Leona. Hogy vagy kicsim? – simította végig az arcom, mikor észrevettem, hogy valószínűleg elaludtam. 

- Ne is kérdezd. Ugye csak álmodtam az egészet? Anyáék itthon vannak….

- Sajnos nem – ült le mellém az ágyra.  – A szüleidnek balesetük volt. 

- Ki volt a hibás? Ki tette ezt? 

- Édesem, édesapád kisodródott és irányíthatatlanná vált az autó.

- Nem hiszem el! Apa tökéletesen vezetett, semmi gond nem volt soha. Ezt nem akarom elhinni – kiabáltam, egyre hangosabban. 

- Kérlek próbálj megnyugodni. Sajnos sok mindennel kell most majd megbirkóznod. A sajtó biztosan keresni fog, de felhívtam az ügyvédet, mondta, hogy semmiféle nyilatkozatot nem tehetsz – ekkor jutott eszembe, hogy most minden az én nyakamba szakad:  a vállalat, a ház, a szüleim részvényei. 

- Mihez kezdjek? – kérdeztem döbbenten nagynénémet, de legszívesebben bezárkóznék, és soha többé nem tenném ki a lábam a házból.
 Éjjel a szüleim szobájában ültem, csendben és abban reménykedtem, hogy reggelre ez az egész elmúlik. Csak egy rossz álommá válik. Ez az érzés aztán meg rosszabb lett, ahogy felkelt a nap. A villát megrohamozták a fotósok, James folyamatosan a telefonokat kapkodta, miközben Leona az ügyvédet értesítette az eseményekről. A sajtónak kiadnak egy közleményt, hogy tartsák tiszteletben a gyászunkat, ne zaklassák a családot, legfőképpen engem. Az ablakban állva néztem, ahogy ellepték az utcát, közben pedig csak az járt az eszemben, hogy mihez kezdek majd a szüleim nélkül....

M-Cz.E.