Dance with Miss Arizona - VI.fejezet 2. ÉVAD

Már négy órája úton voltunk, az pedig, hogy még legalább fél óra volt a leszállásig kicsit elkeserített. Persze Mel és Lisa remekül elszórakoztattak, de a repülő ablakán kinézve Colin járt az eszemben. Olyan furcsa érzés volt a reptéren elköszönni tőle, egyszerre megható és pozitív. Colin úgy engedett fel a repülőre, ha jól érzem magam és megmutatom a zsűrinek azt, hogy milyen tehetséges vagyok. Persze mindent megteszek a csapatért, de ez a külön töltött néhány nap biztosan nehéz lesz a számomra.

Atlanta felé közeledve kíváncsian néztem a várost, a szinte felhők fölé magasló épületeket. Lisa és Mel is nagyon izgatottak voltak, a fiúk pedig inkább aludtak, mikor megérkeztünk a városba. A reptéren egy kisbusz várt, amely elvitt bennünket a Loews Hotelbe. Atlanta is csodásan szép város. Nem győztünk ámulni, az óriási épületek láttán. Ami viszont nekem nagyon tetszett, hogy mennyire igényes, tiszta és csodás város. A hotelhez megérkezve ismét megdöbbentünk, hiszen a elképesztően magas, szemben pedig egy szép park van. Jessica megígérte, hogy a három napban azért belecsempészünk egy kis városnézést is. Ennek azért mindannyian örültünk. 

- Azt hiszem az egyetem kitett magáért, hogy ilyen hotelban lakhatunk – mondta tátott szájjal Melanie. Ezzel egyetértettünk, mert tényleg csodálatos volt.

- Melanie! – kiáltott oda Jessica. – Te Patriciaval leszel egy szobában. Lányok, nektek itt vannak a kulcsaitok. – A kulcsok egy kilencedik emeleti szoba zárjához voltak jók. Melanie és Patricia is a folyosón kaptak szállást, de a csapatunk többi tagjai is. A szobában azonnal az ágyra dobtam magam, de Lisa inkább a kilátást nézte meg, ami odalépve tényleg bámulatos volt.

- Hihetetlen, hogy itt vagyunk Han. Most már meg is kell nyernünk a versenyt – kacsintott.

- Ahogy mondod. Ó, fel kell hívnom Colint - jutott eszembe, hogy nem hívtam, amikor megérkeztünk. Kicsit külön vonulva tárcsáztam, kissé aggódva szólt bele a telefonba, mire elmagyaráztam neki, hogy eddig miért nem hívtam.

- Milyen Atlanta? – kérdezte.

- Szuper, nagyon tetszik, akárcsak LA – mosolyodtam el.

- Nem is értem, hogy miért? – nevetett. -  Hanna… - szólalt meg komolyabban.

- Tessék?

- Hogy fog eltelni ez a pár nap?

- Oh, Colin. Valahogy majd csak eltelik…

- Hiányzol. Furcsa ez a lakás már nélküled – ez persze jól esett, nekem is őrülten hiányzik.

- Hamarosan otthon leszek. Te is nagyon hiányzol.

- Hanna! – kiáltott a szoba másik végéből Lisa.  – Az étteremben várnak bennünket egy kis ebéddel, gyere!

- Megyek már!

- Majd máskor szerelmet vallotok egymásnak! – nevetgélt.

- Lisa nagyon vicces – jegyezte meg Colin a telefon másik végén.

- Mennem kell. Később még beszélünk.

- Szeretlek – mondta. Ez pedig a szívem legmélyebb pontjáig hatolt, úgy éreztem, hogy most kezdődik a pár nap legnagyobb kihívása, mert ebben a szóban minden benne volt.

 - Én is Colin – azzal letettem a telefont, de pár másodpercig csak magam elé nézve gondolkodtam azon, hogy mit ad nekem ez a három nap. Az biztos, hogy Colin hiányát elviselni elég nehéz. Az ebéd elég gyorsan eltelt, este pedig volt egy próba, amitől végül mindegyikünk azonnal ágynak dőlt.

Reggel az arénában kezdtünk. Megismerkedtünk a többi csapattal is, akik az ország minden pontjáról érkeztek. Voltak New Yorkból, Chicagóból, San Fransiscoból, Nashvilleből vagy épp Austinból. A csapatok szintén az arénában gyakoroltak, hiszen délután már a válogatón kell részt vennünk, ezúttal San Fransisco ellen. Melanie feltűnően ideges volt, gyakran kért időt, hogy leülhessen, miközben láttuk a többi csapat, hogyan teljesíthet.

- Mel, ne most hátrálj meg… - léptem oda mellé, hogy felsegítsem.

- Hanna, ez egy óriási kihívás – mondta teljesen elfehéredve.

- Le kell győznöd a lámpalázad. Számítunk rád Mel!

- Melanie, jól érzed magad? – kérdezte Jessica.

- Tanárnő, kimennék pár percre…

- Lámpaláza van – vágtam közbe. Melanie mérgesen rám pillantott, miközben a csapatokra nézett.

- Melanie, nem véletlenül vagy benne a csapatban. Egyik legjobb vagy. Levegőzz, kapsz öt percet, utána újult erővel várlak. Ma délután már teljesíteni kell. Hajrá Mel! – Nagyon megijedtem, hiszen Mel azért mindig erős volt, most mégis láttam az félelmet a szemében. Jessica addig- addig bíztatta, amig végül vissza nem tért közénk, hogy tovább próbálhassunk.

Délután a megmérettetés remekül zajlott, büszkén táncoltuk el a koreográfiát, az összhang is megvolt. San Fransiscot legyőzve Jessica büszkén tudatta velünk, hogy továbbjutottunk. Boldog voltam, ezt pedig azonnal el akartam mesélni Colinnak, csakhogy elérhetetlen volt, a telefont pedig nem vette fel. Biztos voltam benne, hogy elfoglalt, emiatt később próbálkoztam, de akkor is csak a hangposta felelt. Lisa nyugtatott, ne aggódjak, én pedig igyekeztem minél jobban hallgatni rá, tekintve, hogy pár hónappal ezelőtt mennyire tönkretettem mindent. Megírtam üzenetben, hogy tovább jutottunk, végül pedig az erkélyen néztük Atlanta fényeit. Minden olyan nyugodt és szép volt.

Reggel sem érkezett válasz, ahogy kinyitottam a szemem és a telefonomra pillantottam. Már-már kezdett dühíteni a dolog, de Jessica kiugrasztott bennünket az ágyból, mivel ma háromszor kell táncolnunk, úgyhogy eléggé be van osztva az időnk.

- Jaaj – kiabált a takaró alól Lisa, aki szinte fel sem akart kelni a többszöri kérésére sem. – Nem akarok! Aludjunk.

- Nem lehet, mennünk kell – húztam le a fejéről a takarót. –Induljunk! – Lisa még álmosan morgott párat, aztán egy kis reggelit után már az arénában vártuk a kezdést.

- Még mindig nem hívott Colin? – kérdezte Mel, mire én megráztam a fejem. Szomorúan pillantottam a lányokra, de tovább nem szerettem volna foglalkozni vele. Jessica és Scott aláírták a papírokat, majd folytatódott a verseny. Több helyszínen is tartottak és mire a nap végéhez közeledtünk a középdöntő kapujában várt bennünket Chicago.

- Srácok! Ahogy láttam nagyon jól táncolnak, de elő kell vennünk a jobbik formánkat, tudom, hogy fáradtak vagytok, de szerintem le tudjuk őket győzni, hogy holnap esti döntőben ott lehessünk.

- Szuper táncosaik vannak, - kezdett bele Zack –, nem tudom megtudjuk e csinálni.

- Megtudjátok! – mondta határozottan Scott és mutatta, hogy néhány perc múlva kezdünk. Olyan izgalom lett úrrá rajtam, amit tudtam, hogy le kell győzzek ahhoz, hogy pillanatokon belül a színpadra tudjak lépni. Colin persze épp akkor írt, hogy ne haragudjak és most nagyon elfoglalt volt, de felhív és megbeszéljük. Végig sem tudtam olvasni, mert rögtön szólítottak bennünket a Los Angeles-i csapatot.

Fél órával később Jessica és Scott a bírákkal társalogtak. Olyan volt ott, mintha megszűnt volna körülöttem a világ. Az adrenalin lüktetett, az energia teljesen átjárt, elvesztettem minden időérzékem és csak a zenére koncentráltam. Szerencsére az izgalmam megszűnt. Ám a várakozás borzasztó volt. Az ellenfél csapata is aggódva figyelte az eseményeket.

- Sikerülnie kell – szólt oda Oliver. Azt hiszem méltán büszkék lehetünk magunkra, hogy idáig eljutottunk, száz százalékon tettük a dolgunkat.

- Ha haza kell mennünk, akkor így van rendjén – válaszolt Virginia suttogva. Scott egy pillanatra, már kisimult arccal nézett hátra, amiből arra következtettem van esélyünk bekerülni a középdöntőbe. Jessica aztán légies léptekkel visszatért hozzánk, hogy bejelentse, tovább jutottunk. Egyhangúan mindegyikünk boldogan ölelte át a másikat, tényleg nagy lehetőség ez mindenki számára. Ezért estére megígérte, hogy elmegyünk a városba sétálni, de előtte azért Colinnak elmeséltem, hogy két nap múlva este már akár a döntőben is lehetünk. Ő is boldog volt, számtalanszor elmondta, hogy mennyire hiányzom neki és, hogy a lakás is üres nélkülem.

Este az egész csapat Atlanta utcáin sétált. Örömteli és jó hangulatú volt az egész, a város pedig csodálatosan szép.  Lisa rögtön vásárolt is édesanyjának ajándékot, de én is így tettem, hiszen ők is nagyon szurkolnak, hogy sikeresen teljesítsünk a versenyen. A Piedmont Parkban is tettünk egy sétát, ahonnan élmény volt látni a város fényeit. Végül pedig az ország kilencedik legmagasabb épülete előtt is megálltunk.

- Hanna, annyira szép itt minden – jegyezte meg Melanie, aki Zacket ölelve sétált mögöttünk. Egyik ámulatból a másikba esett. Lisa leginkább a telefonját nyomkodta, nem nagyon érdekelték őt az épületek, kirakatok.

- Szerintem is, nagyon jó, hogy ide eljuthattunk. Azt gondoltam Atlanta egy átlagos város – mondta Virginia, akivel a napokban nagyon jóban lettünk. Scott és Jessica eközben meglehetősen közel kerültek egymáshoz, feltűnően andalogtak egymás mellett.

- Lis –böktem oldalba -, Lis? Figyelsz egyáltalán?

- Aha – pötyögött tovább.

- Milyen aranyosak lennének – néztem tovább őket. Ezután kikaptam Lisa kezéből a telefont, aki dühösen rám nézett. – Nem is figyelsz Lisa! Egész este ezt nyomkodod.

- Add vissza! – morgott, megráztam a fejem. – Hanna, légyszi.

- Mi ez az egész? – kérdeztem.

- Semmi. Cory írt és válaszolok. Ennyi.

- Baj van? – ráncoltam össze a szemem.

- Nincs – válaszolta szomorú arccal -, képtelen vagyok rájönni mit akar.

- Te sem vagy egyszerű.

- Kösz, igazán rendes vagy.

- Bocs. Mióta kerülgetitek egymást. Cory is egy nőfaló, te pedig eléggé válogatsz.

- Ebbe ne menjünk bele. Nem tudom lenne értelme a kapcsolatunknak.

- Nem vagy olyan fajta aki feladja, tudom, hogy átlendülsz ezen – mosolyogtam rá, mire ő is ugyanígy tett. Későn értünk vissza a hotelba, a vacsora után szinte rögtön aludtunk is. A másnap hamar eltelt, tekintve, hogy végig csak táncoltunk. Mire észbe kaptunk már a következő csapat ellen álltunk ki.  A zsűri elég hamar döntött, hogy kit juttat tovább, végül pedig már a döntő kapujában álltunk ki Minneapolissal. Hihetetlenül teltek a napok és fel sem fogtuk, hogy itt tartunk. Minneapolis tánca nagyon összeszedett és egységes volt, a lányok remekül teljesítettek, majd ahogy mi következtünk elbizonytalanodtam, sikerülhet e ez nekünk? A zene elkezdődött mi pedig tettük amit megtanultunk. A zsűri arca semmitmondó volt, ebből pedig nehezen tudtuk eldönteni, hogy végül mi kerülhetünk be a döntőbe.

- A mai középdöntő párbajt – hagyott egy kis hatásszünetet az idős úr -, Los Angeles nyerte!  A holnapi napon a washingtoni egyetem táncosaival kell megküzdeniük a döntőben. Gratulálunk. – Hihetetlenül boldogok voltunk. A nagy örömködés közepette azonnal hívtam Colint, hogy elújságoljam neki a jó hírt.

- Mi a helyzet? – kérdezte, miközben alig hallottam a nagy kiabálástól a hátam mögött.

- Colin! Colin képzeld továbbjutottunk. Holnap a döntőben táncolunk.

- Gratulálok Han, annyira örülök nektek. Megcsináljátok. Tudom, hogy így lesz.

- Én is örülök, nem is hiszem el. Egyikünk sem.

- Menni fog. Te vagy a legjobb. – Elmosolyodtam.

- Köszönöm. Alig várom, hogy lássalak.

- Én is Han. Hamarosan.

- Most le kell tennem Colin, felhívom anyáékat is. Hívlak később.

- Oké – mondta. – Szeretlek. Győzni fogtok!

- Én is – majd letettem a telefont és azonnal tárcsáztam anyát.

- Hanna – vette fel a telefont. – Örülök hogy hívtál. Én is szerettelek volna már.

- Anya képzeld tovább jutottunk. Holnap a döntőben táncolunk.

- Gratulálok – mondta, de a hangja nem volt őszintén boldog.

- Anya. Valami baj van? – kérdeztem. Pár másodpercig síri csend. – Anya, kérlek mondj valamit.

- Hanna… Minden rendben. Nincs baj. Örülök nektek, sok sikert kívánok.

- Anya kérlek mondj valamit. Érzem, hogy valami nincs rendben.

- Megoldjuk. Ne aggódj miattunk. Minden jót kicsim. Hívj, ha vége a döntőnek. Szurkolunk – azzal letette a telefont, de éreztem, hogy valami baj van, ezt pedig nem kötötte az orromra. Ilyen még sosem volt, ezért biztos voltam benne, hogy nagy gond van.

Alig aludtam valamit, de nem amiatt, hogy ma döntő van, hanem mert anya olyan sejtelmesen beszélt az este. Tudnom kellett mit titkol, de Lisa nyugalomra intett, hiszen este teljesíteni kell. Az arénába nézőket is várnak, tehát nem csak három ember vagy pár versenyző fog bennünket nézni. Ez azért még nekem is izgalomra adott okot. Colin korán reggel egy kedves üzenetet küldött, ez azért jó érzés volt, tekintve, hogy egy falat nem ment le a torkomon. Scott és Jessica később egy taktikai megbeszélést tartottak nekünk, amit próbáltunk megfogadni, de mindannyian nagyon idegesek voltunk.

- Itt vagyunk a döntőben srácok! Nagyon büszkék vagyunk rátok Jessicával – kezdte Scott. – Akárhogy is alakuljon az este, biztos vagyok benne, hogy az egyetemen ünnepelni fognak titeket. Hajrá! Menni fog! – megtapsoltuk Scottot, majd együtt megnéztük a már berendezett arénát. Mindenhol lufi, hatalmas táblák jelezték, hogy ez már a döntő. Utoljára elpróbáltuk a koreográfiát, de nagyon izgatottak voltunk.

- Rengeteg ember van az arénában – súgta oda Lisa. – Most néztem ki, el sem hiszem, hogy hamarosan ott fogunk állni. - A délután gyorsan eltelt, azon kaptam magam, hogy már csak egy kis idő választja el a csapatot a szerepléstől. Washington is a szomszéd öltözőben várakozott. A folyosón állva aztán az egyik lány szaladt a társaihoz.

- Nem hiszitek el lányok! – kiabálta. – Colin Shepherd, tudjátok, az énekes itt van!

- Mi? – néztek értetlenkedve, én is így tettem. – A kedvenc énekesem. Most érkezett meg. Senki sem tudta, hogy jön. – Megdöbbenve rohantam vissza az öltözőbe.

- Hanna szellemet láttál? – kérdezte Mel.

- Nem fogjátok kitalálni. Colin itt van – majd ahogy ezt kimondtam a telefonom kezdtem el kutatni.

- Mit csinálsz Hanna? – kérdezte Lisa.

- Felhívom…– kerestem továbbra is idegesen a telefonom, majd ahogy a kezembe akadt, rögtön tárcsáztam. A telefonja hosszasan csörgött, mikor felvette. – Colin!

- Mi a helyzet? – kérdezte értetlenkedve.  

- Mit keresel itt? Miért nem mondtad? – hadartam.

- Meglepetést akartam.

- Jókor – morogtam -, ez nagyon fontos számomra és…

- Nyugodj meg Hanna… Sikerülni fog hidd el. Én bízom benned!  - Mély levegőt vettem, lehiggadva megköszöntem neki, hogy eljött, de Jessica közbeszólt, hogy készülnünk kell, hamarosan kezdünk. Nem tudtam Colinnal beszélni tovább, de boldoggá tett, hogy a hangját hallottam. Rettenetesen izgultam, de be akartam bizonyítani neki is és magamnak is, hogy meg tudom csinálni. Éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem, és amikor a színpadon találtam magam, ez csak fokozódott. Kerestem a szemeimmel Colint, de a zene rögtön elindult én pedig azonnal mozogni kezdtem rá. Nem figyeltem semmire, csak a ritmusra, amely vitte a testem magával. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy mindenki tapsol, én Oliveren támaszkodom, miközben mindenki mosolygott. Vége, megcsináltuk. Boldogan vonultunk le, Mel és Lisa ujjongva ugrottak a nyakamba, én pedig hihetetlenül örültem, hogy idáig elértünk és az utolsó táncunk is tökéletesen sikerült. Jessica és Scott mindenkinek gratulált, majd kemény, lassú fél óra következett. Izgatottan néztük egymást, hol vízért mentünk, hol pedig a telefonunkon nézegettük az aktuális videókat, lassan teltek a percek. Colin az utolsó pillanatban megjelent az öltözőnk előtt. Mosolyogva rám pillantott, mire én azonnal a nyakába ugrottam.

- Olyan jó, hogy itt vagy – suttogtam.

- Ki nem hagytam volna – de ekkor szólították a csapatokat. Lassan, egymás után álltunk fel a színpadra, Scott és Jessica követtek bennünket. Az izgalom óriási volt, de mégis mindannyian bizakodtunk, hogy megnyerhetjük a versenyt.

- Tisztelt versenyző csapatok, tisztelt jelenlévők! – kezdte a zsűri elnöke. – Meghoztuk a döntésünket – Lisa oldalba bökött, majd szorosan megfogta a kezem és aggódó tekintettel nézett rám. Az elnök lassú hangvétellel mondta el beszédét, majd kihirdette a nyertest.

- Köszönjük mindenkinek a részvételt, a nyertes pedig Washington csapata! – hatalmas ováció, taps, ujjongás. Mi pedig szomorúan álltunk a színpadon, de gratuláltunk a csapatnak, hiszen megérdemelték. A zsűri elnöke azonban nekünk is szánt egy kis vígaszdíjat: meglátogathatjuk a Természetrajzi Múzeumot és az Állatkertet Atlantában. Kissé bánatosan, de jó érzéssel ballagtunk le a színpadról, de Colin rögtön ott termett előttem, hogy átöleljen.

- Te voltál a legjobb, én tudom – súgta a fülembe.

- Mégis vesztettünk – néztem ragyogó kék szemeibe.

- Nekem te vagy a győztes Han. Ezért is gondoltam azt, hogy mi lenne ha maradnánk még pár napot?

- Ezt hogy érted?

- Ó, csak kivettem egy szobát a hotelban… - vigyorgott.

- Coliiin! – ujjongtam.