.png)
Csendben ültem Colin autójában. A ruhám teljesen
átázott, fáztam, de ami ennél is rosszabb volt, hogy teljesen el voltam
keseredve. Azt egyelőre nem tudom, hogy fog a családom megbocsátani, sosem volt
még ilyen, hogy ennyire megharagudjanak rám. Sok csínytevést csináltunk a
húgommal, de egyik sem volt olyan mértékű, mint ez. Anya csalódott bennem.
Csalódást okoztam, ezt pedig annál is jobban sajnálom, mint, hogy hazudtam.
Persze egyik sem jó, de végül is. Mindegy. Nem akarják, hogy haza menjek. Ez
pedig mindent elmond. Colin szerencsére gyorsan ott termett – most épp
Bentleyvel, hogy a segítségemre legyen. Hálás vagyok neki, hogy ezt megtette,
hiszen ott állhattam volna egész éjszaka. Úgy döntött, hogy elvisz magához,
mert közelebb vagyunk, látva, hogy mennyire megáztam. Én ugyanis mérgemben nem
ültem vissza az autóba, ezért a ruháim használhatatlanok, a hajamból pedig
csavarni lehetne a vizet.
- Jól vagy? – kérdezte csendesen, miközben az utat
figyeltem, de szemem sarkából láttam, hogy engem néz.
- Megvagyok, köszi – de igazából nem voltam jól. Nem
akartam beszélgetni, nem akartam semmit. Amikor megérkeztünk, leparkolt a ház
előtt, elintézett egy gyors telefont, amíg engem bekísért a lakásba. Megígérte,
hogy odaküld valakit a kocsiért, akik majd elviszik és megjavítják.
- Rendbe szedném magam - mondtam, amikor a becsukta maga
mögött az ajtót. Colin, mint valami hangya rögtön fel-alá kezdett járni, de
hirtelen megállt.
- Hozok neked száraz ruhákat, törölközőt pedig találsz a
fürdőszobában
- Köszi – majd amikor a fürdőben a tükörbe néztem, újra
a könnyeimmel küszködtem. Hogy tehettem ezt?
- Ez nem is az én arcom – támaszkodtam a pultra.
- Meghoztam a ruhákat – lépett be halk kopogás mellett
Colin és óvatosan a pultra tette a ruhákat. – Nem is zavarok akkor. – Beálltam a zuhanyzóba és rendületlenül
hulltak a könnyeim. Egy pillanatra azt kívántam, bár csak elmúlna ez az egész
érzés, mert teljesen felemészt. Miután hajat mostam és lezuhanyoztam
felvettem Colin által behozott ruhákat, amik kissé nagyok voltam rám, mert férfi
szabadidőnadrág és póló volt. Ahogy beleszagoltam, olyan jó illata volt. Hálás
vagyok neki, hogy segített rajtam. A fürdőszobából kilépve nem találtam Colint.
Mondjuk amekkora a ház, nem csoda, lehet el is tévedtem. A márvány járólapokon
lépkedve aztán a nappali felől hallottam hangokat. Áthaladtam a nappalin,
amelynek az amúgy óriási üvegablaka jó idő esetén teljesen egybenyitja a kertet
a helyiséggel, most zárva volt az eső elől. Átkerültem a konyhába, amit eddig
még sosem láttam. Minden ragyogott, a pult, az eszközök, a tányérok. Egytől
egyig csillogtak. Colin épp rendezkedett, míg én leültem az egyik bárszékre.
- Egész jól áll a pólóm.
- Köszi – nyújtottam ki még jobban – legalább száraz.
- Készítettem egy kis vacsit – mutatott maga mögé a
fehér tányérra, majd óvatosan elém rakta. – Csak saláta meg egy kis grill
csirke volt itthon, remélem jó lesz. Ha gondolod, összedobhatok egy
palacsintát.
- Nem akarom elhinni, hogy Colin a híres énekes
palacsintát tud sütni – mosolyodtam el, amikor elkezdtem szemezgetni a
tányérból.
- Sok mindent nem tudsz rólam – kacsintott. Míg én
fürödtem ő is átöltözött, mert hasonló szürke nadrágot viselt, hozzá fehér
pólót, amiből az izmai így is –úgyis látszottak. Miért kedves velem ez a pasi?
Hiszen csak az idejét vesztegeti, biztos lenne jobb dolga is, hogy engem
pesztráljon.
- Sajnálom, hogy csődbe ment az estéd – adtam hangot a
gondolataimnak.
- Semmi gond, úgysem volt jobb dolgom, meg hát, nem
vagyok legalább egyedül – néhány pillanatra szótlan volt, majd a pultra
könyökölve rám nézett. – Te jól vagy? -
kiabálni tudtam volna, hogy nem és, hogy nem tudom, mit hoz a holnap, de nem
hiszem, hogy Colint érdekelné.
- Azt hiszem, megleszek. Nem hittem volna, hogy míg én
tudok örülni ennek, addig a családom kitagad otthonról.
- Nem tagadtak ki csak dühösek rád, de hidd, el
megbocsátanak majd neked.
- Bár úgy lenne.
– Később visszatértünk a nappaliba, Colin pedig készített egy teát, mert
még mindig fáztam. Nem volt jó ötlet az esőben álldogálni. Még szerencse, hogy a segítségemre sietett. A
kanapé széléről magamra húztam egy puha takarót, kicsit felmelegített a teával
együtt.
- Haza kellene mennem – szóltaltam meg, amikor megittam
a teát.
- Szó sem lehet róla. Óriási vihar van, te meg épp most
fáztál meg, majd a vendégszobában alszol. Nem gond.
- Colin…
- Nem! Itt maradsz Hanna, különben is nagyon késő van –
meggyőző volt, úgyhogy nem vitatkoztam. Colin elfeküdt a kanapén majd
bekapcsolta a tévét. Jó volt ott ülni vele és beszélgetni. Biztonságban éreztem
magam mellette.
- Szeretnék kérdezni valamit – Colin feszülten rám nézett.
– Miért változtál meg így? Hiszen az elején ki sem bírtad volna, ha nem szúrsz
oda valamit, most meg szinte megmentettél – láttam némileg zavarba jött, majd
elmosolyodott.
- Akkor sem akartam bunkózni, de azóta megkedveltelek.
Szerintem egész jóban lettünk a kezdeti találkozáshoz képest…
- Ahhoz képest mindenképp – nevettük el magunkat.
- Mi lenne, ha megünnepelnénk, hogy ilyen jóban lettünk,
az ingem leöntése óta? – Felugrott, majd kiment a konyhába, ahonnan csak
zörgést és csörömpölést hallottam. Pár perc múlva tért vissza és megjelent egy
üveg whiskyvel és két pohárral. – Ez
biztos felmelegít, ha még fáznál – majd töltött a poharakba és koccintottunk.
Nem tagadom jól esett, kicsit ellazított ebben a kényes, zavart helyzetben.
Egymás után töltögette az italt, egyre jobban megeredt a nyelvem és végén ott
ocsúdtam fel, hogy ledobtam magamról a takarót és bemutattam Colinnak azt a
balett táncot, amivel 14 évesen bekerültem a középiskolába. Colin ámulva nézte
a mozgásom, bár a több pohár whisky biztosan meglátszott már, de talán eléggé
jól sikerült bemutatnom öt év távlatából. Sokat jelentett nekem az a felvételi.
Az, hogy mennyire tehetségesnek tartottak és milyen tapsot kaptam utána. Colin
jól szórakozott aztán rajtam, amikor elmeséltem az egyik osztálytársam vicces
történetét, annyira nevettünk, hogy megbotlottam és az ölében kötöttem ki.
- Jaj, ne haragudj – nevetgéltem tovább. Colin hosszan a
szemembe nézett, majd amikor észrevettem, hogy ez már nem vicces, ugyanígy
tettem. Annyira meghitt lett a pillanat, hogy a pulzusom egyre gyorsabbra
váltott. Colin végig simította a kezét a hajamon, majd azon kaptam magam, hogy
a kezem a nyaka köré fonom és a szám az ő szájára tapasztom, ami ugyanolyan
selymes és puha volt, mint legutóbb, amikor ránk nyitottak.
- Ó, ne haragudj – kapcsoltam, amikor rájöttem mit
tettem. Colin szó nélkül újra megcsókolt és egyre jobban felforrósodott a
levegő. Az ölében ülve szinte megszűnt körülöttünk a világ, olyan szorosan
magához húzott, hogy ha akartam volna sem tudtam volna megmozdulni. Kezét aztán
végig simította a hátamon, majd az arcomra tévedt. Éreztem, ahogy egyre jobban
kívánom őt, akartam, hogy megtörténjen az, amire mindketten vágyunk. Colin
átfogta a derekam, majd felállt, hogy a szobájába vigyen. Körül sem néztem,
elvesztem Colin forró csókjaiban, amikor az ágyra fektetett. A kis lámpa fénye
világította csak be a szobát, épp, hogy láttam őt. Az ágyon fekve Colin
hirtelen lekapta a pólóját, izmos felsőteste elvarázsolt, tudtam, hogy meg
akarom érinteni. Kezem az izmos hátát simította, karjai között biztonságban
éreztem magam. Fölém hajolt és újra csókolni kezdett, majd szája lejjebb tévedt
a nyakamra, aztán a pólóm kezdte el egyre jobban feljebb húzni. Ezt aztán hamar
megelégeltem, majd magamtól vettem le, nem tudom, hogyan lettem ennyire bátor.
Colin szemeiben tüzet láttam, de rögtön hátamra fektetett és tovább csókolta a
testem. Arra ocsúdtam fel, hogy mindketten ruha nélkül vagyunk, én pedig Colint
csókolom, teljesen elvesztve a kontrollt.
- Akarom! – jelentettem ki az egyik pillanatban.
- Hanna…
- Most! - mondtam
fejvesztve, ő pedig nem ellenkezett. A mennyország semmi ehhez képest, ahogy Colinnal telt el az idő. Minden olyan tökéletes
és varázslatos volt, Colin pedig gyengéd mégis tapasztalt. Szinte elfelejtettem
hol is vagyok, arra tudtam csak gondolni, hogy ez a pillanat a miénk, amikor
megéljük azt, amire már olyan régen vágyunk. Boldog és felszabadult voltam.
Másnap reggel hatalmas fény árasztotta el a szobát.
Nehezen nyitottam ki a szemeim, a fejem sajgott és mintha a világ is forgott
volna velem. Ahogy felébredtem rögtön körbe néztem, hogy hol vagyok. Mellettem
Colin az igazak álmát aludta, felém fordulva, miközben egyenletesen szuszogott.
A fehér takaró csak az alsó testét takarta, ahogy engem is, majd rájöttem, hogy
nincs rajtam ruha. Az ablakon kinézve hét ágra sütött a nap, nyoma sem volt a
tegnapi időjárásnak, a várost pedig az ablakból látni lehetett. Felkaptam a másik
takarót az ágyról és az ablakhoz mentem. Eszembe jutott a Colinnal töltött
éjszaka, az az érzés, amit akkor éreztem semmihez sem fogható. Ugyanúgy
vágyakoztam az érintésére, arra a pillanatra, amit együtt éltünk át. Azonban
belém hasított egy fájdalmas érzés, ami visszarántott a jelenbe.
- Hanna… - szólalt meg Colin mögülem. Az ágyon
felkönyökölve álmosan pillogott, azt akartam bárcsak megállna az idő.
- Jó reggelt! – köszöntöttem.
- Jól vagy? – kérdezte, miközben megdörzsölte a szemét,
majd hátra tűrte az amúgy is kócos haját. Bólintottam. – Nem jössz vissza? –
lassú léptekkel ültem mellé az ágyra. Hatalmas kék szemeivel nézett fel rám,
mintha ő is ugyanazt érezné, amit én.
- Colin, szerintem hatalmas hibát követtünk el.
- Ne mondd ezt, én jól éreztem magam veled – a szívem
sajgott, ahogy ezt kimondta. – Nem
bántam meg semmit, ha erre célzol.
- Még nem – néztem magam elé. – Neked ott van Alexis. Énekes vagy. Én meg
csak…
- Sssss – csitított, majd megfogta a kezem. – Alexis egy
ideje a múlté, csak fenn tartjuk a látszatot, de két hónapja, hogy nincs
közöttünk semmi. Kérlek, ne légy elkeseredve. Minden oké. Mi lenne, ha úsznánk
egyet? – kacsintott. – Úgy sincs rajtunk ruha.
- Colin…
- Mi van? Elmúlt az eső… - aztán eszembe jutott a
telefonom, ami a nappaliban maradt a töltőn. Gyorsan kirohantam és
bekapcsoltam, ahol rengeteg üzenet várt. Colin egy pólóban és egy boxerben
ballagott utánam.
- Kérsz kávét? – bólintottam, majd azonnal írtam a
lányoknak, hogy ne aggódjanak, továbbá valószínűleg ma kihagyom a sulit. A
telefonom azonban rögtön megszólalt, Lisa hívott.
- Mi van veled Han? Hol vagy? – szólt bele idegesen.
- Lisa, most nem tudok beszélni, elég hosszú történet…
- Hanna… Mi történt?
- Colin lakásán vagyok, itt aludtam – suttogtam bele a
telefonba.
- Ne már… Juhuuuu!! – kiabált.
- Csendesebben! Később felhívlak. – Ekkor Colin
visszatért a nappaliba.
- Aggódnak érted a lányok?
- Igen.
- Nem gondoltad meg magad? Nagyon jó a medence – leültem
a kanapéra, majd átvettem Colintól a csészét. Tudtam, hogy ezt az estét még
nagyon bánni fogja, ezért muszáj, vagyok taktikát váltani, nem akarom én húzni
a rövidebbet. Azt sem akarom, hogy fájjon.
- Colin, ha most nem is, később tudni fogod, hogy hibát
követtünk el.
- Ez nem igaz, különben is én tudom, hogy mikor követek
el hibát és mikor nem. Most ezt nem érzem hibának.
- Még…
- Hanna, kérlek, ne gondold ezt, azt csinálok, amit
akarok, ez az én életem. Ha Alexisnek nem tetszik akkor tehet egy szívességet –
a lelkiismeretfurdalásom nem hagyott alább, ezért megkerestem a ruháimat, amik
szerencsére megszáradtak az este óta, majd azonnal a kijárat felé indultam, de
Colin megállított.
- Kérlek ne menj el!
- Mennem kell…
- Nincs is kocsid – emlékeztetett, amiben teljesen igaza
volt, bár jelenleg gyalog is hazasétáltam volna, jobb is lettFelajánlotta, hogy hazavisz, de először ellenkeztem. Colin azonban nagyon
kitartó. Addig könyörgött, ameddig bele nem egyeztem. Colin hamar elkészült, már
ő sem volt felhőtlenül vidám, mint én, ez érződött a kocsiban. Szinte alig
szóltunk egymáshoz. Rettenetesen éreztem magam, annak ellenére, hogy azt
mondta, nem jelent neki Alexis semmit. Hihetetlen, hogy azt hittem, együtt
lehetek valakivel, de akkor miért van lelkiismeret-furdalásom? Colin folyton
figyelt, de a pillantásait nem viszonoztam, csendben ültem mellette.
- Köszi, hogy elhoztál – próbáltam minél gyorsabban
elköszönni.
- Felkísérlek – jelentette ki határozottan. Láttam
rajta, hogy dühíti, hogy nem beszéltem vele, miközben ragaszkodott ahhoz, hogy
a lakásomig eljöjjön. Miután kinyitottam az ajtót, próbáltam ismét rövidre
zárni a dolgot, de Colin megfogta az ajtót.
- Hanna, ez így nem mehet.
- Én is tudom.
- Ami történt azt mind a ketten akartuk. Nem értem, hogy
most miért vagy ilyen ellenséges.
- Számomra nehéz ez a helyzet Colin – hebegtem -, de
köszönök mindent, a segítséget is. – Colin szomorúan nézett rám.
- Holnap reggel itt lesz kocsid – Colin egy puszit
nyomott a homlokomra, majd becsuktam az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése