Scripts from Esther

regények Esther tollából..

2019. február 17., vasárnap

,

Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő III.fejezet

Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő , Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő - III.fejezet 0 Comments



Már hajnalban az órát néztem. A percek elég lassan teltek, hiába pillantottam rá gyakran. Forgolódtam, zenét hallgattam, még bárányokat is elkezdtem számolni csak, hogy aludni tudjak. Semmi sem vált be, végül hajnali ötkor a konyha pultjánál kavargattam egy csésze kávét, azonban ez sem segített az idegességemen. A születésnapom óta gyakrabban bejárok a vállalathoz, ami először olyan volt számomra, mint egy háborús övezet. Képtelen voltam átlátni, a papírhalmok között néha felbukkant egy-egy ember, akikkel próbáltam pár szót váltani, de mindig rohanniuk kellett valahova. Amikor beültem az értekezletre a dolgozók úgy néztek rám, mint egy ufóra, pedig ismernek engem. Minden olyan kilátástalannak tűnt, apa irodája pedig olyan nagy. Hatalmas ablaka a városra nézett, hangulatos volt onnan nézni a távolba, azt hiszem ez a hely lesz az, ahol kicsit megnyugodhatok. Felfedeztem a széket, az asztalt, a szekrényben található iratokat. A legszebb apa és anya aláírásai voltak, tudtam, hogy jó helyen vagyok. 

- Kipp-kopp – állt az üvegajtónál Christian. Meglepetésemre elmosolyodtam, majd közelebb jött, hogy megölelhessen. – Nem akartam elhinni, hogy te már itt vagy. 
- Látod, megérkeztem. Vicky Anderson elfoglalja a vállalatot – felnevetett. 
- Örülök – húzta mosolyra a száját. 
- Te pedig még mindig itt vagy? – érdeklődtem, hiszen Chris akkor kezdett a cégnél dolgozni, amikor a szüleim meghaltak. Apa gyakornokként vette fel, nagyon meg volt vele elégedve, többször mesélte, hogy mennyire ügyes és szorgalmas. Én más oldalát ismerem, mert volt közöttünk egy s más, de az utóbbi időben alig találkoztunk. Chris viszont egyre jóképűbb és a mosolya is ugyanolyan lehengerlő. Elmesélte, hogy mennyire jól érzi magát a vállalatnál és most már több feladattal van megbízva, sikeres üzleteket bonyolított az elmúlt években. 
- Látom kipróbáltad a széket – mutatott apám asztalához, ami már az enyém. 
- Igen, nagyon tetszik – mosolyogtam. – Valamikor megihatnánk valamit. Mit gondolsz? 
- Jó, az jó lenne, főnök. 
- Naaa – szóltam rá. – Nem vagyok főnök – vigyorogtam, majd az asztalhoz libbentem és gyorsan a székbe ültem. – Most, ahogy nézem talán mégis. – Chris különleges tekintettel figyelt, ahogy az asztalnál ültem, kezdett zavarba ejtő lenni a helyzet. Nagyon jó volt Chrisszel az a néhány óra a múltban, amit együtt töltöttünk és most ugyanazt a tekintetet véltem felfedezni, mint akkor. 
- Most mennem kell Victoria, örülök, hogy láttalak.
- Én is – válaszoltam. – Majd hívj! 
- Meglesz – azzal megfordult és elsétált, én pedig továbbra is elképzeltem a jövőmet abban az irodában. 


Késő délután indultam hazafelé, amikor a ház előtt egy idegen autót láttam parkolni. Óvatosan elsétáltam mellette, látszott rajta, hogy nem akárkié a járgány, de ahogy James ajtót nyitott, rögtön jelezte felém, hogy ne zavarjam Leonát, éppen tárgyal az dolgozóban. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, a szobámba mentem, hogy átöltözzem és elmenjek futni. Úgy éreztem, hogy ez most jót tehet nekem, így a környéken mozogtam egy keveset. Amióta a világon vagyok, mindig is ez volt az otthonom. A nagyszüleim még Texasban születtek, végül Floridában kötöttek ki, de azt hiszem jól tették, hogy délebbre költöztek. A nagyapáék háza Orlando déli részén volt, de amikor meghaltak apa eladta egy nagymenő vállalkozónak. Nehezen viseltem a nagyszüleim halálát is, de a szüleim elvesztése nagy csapás volt a számomra. Abban azért bízom, hogy valahol büszkék rám. Apa is imádott futni, vele gyakran fedeztük fel a különböző helyeket, Orlandoban pedig azért akad jó pár. A z utcába visszatérve, a ház elől épp kihajtott a Mercedes, Leona pedig az ajtóban állva nézte, ahogy távolodik. 

- Ki volt az? – kérdeztem, ahogy odaértem és kivettem a fülest. Leona legyintett, majd követtem a házba. 
- Egy üzletember, a cég dolgairól beszélgettünk. Menj fürödj le, aztán vacsorázzunk! – utasított. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy gyerek. Leona mióta parancsolgat? Felrohantam a szobámba, majd a zuhany alatt az jutott eszembe, hogy eléggé titokzatosan viselkedik. Lehet van egy férfi az életében? Ezzel úgy éreztem, megtaláltam a kérdésemre a választ. A zuhany alól kilépve, a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Az ágyamra ülve láttam, hogy Chris az, amin meglepődtem, hiszen azért egy ideje már nem nagyon beszélgettünk egymással. 
Chris: Jó volt ma újra látni. Remélem még valamikor a vállalaton kívül is tudunk találkozni.  -  Eléggé tetszett az üzenete. 
Én: Beszélhetünk róla. Holnap találkozunk az irodában. 
Chris: Alig várom.
Kezdett érdekelni a dolog, mert anno eléggé megdobogtatta a szívem, még ha nem is jártunk együtt. Az együtt töltött esték jók voltak, szenvedélyesek. A kérdés már csak az, hogy mit akar tőlem? Miért pont most? 
Leonával csendben telt a vacsora, mire felhoztam, hogy találkoztam ma Chrisszel. 
- Chris Hendersonnal? – húzta fel a szemöldökét. Bólintottam. – Miért pirultál el? – mosolygott a salátáját falatozva. 
- Ugyan már Leona, csak szimpatikus srác. 
- Vic, kit akarsz átverni? Tudom, hogy volt valami köztetek – szótlan maradtam.  – Úgy tudom, hogy  most az egyik adminisztrátorral van együtt. – Kikerekedett a szemem. Mégis akkor mit akar tőlem?  - Vicky, azonban beszélnünk kell valamiről? – kezdett bele komolyan Leona. 
- Miről van szó? 
- A napokban el kell utaznom egy fontos tárgyalásra New Yorkba, ezért, ahogy szó volt róla, Dylan McRay fog segíteni neked a vállalat dolgainak megtanulásában. 
- Tessék? – tettem le a poharamat. – Azt hittem az egy rossz vicc. Dylan láthatóan utálta az ötletet és én sem vagyok oda érte, hogy egy beképzelt férfi pesztráljon. 
- Vic, ő az egyetlen, aki segíthet. Charles pedig örömmel ajánlotta fel. 
- Igen, végén pedig majd jól kitúr a cégből – emeltem fel a hangom. Leona majdnem megfulladt a pohár vízben, de igyekezett nyugtatni. 
- Felajánlották. Dylan ért a cég irányításához, csak egy kis időről van szó, azt pedig kibírod. Különben is, te akartad átvenni a vezetést, akkor nem lehet gond. Még hasznodra is válik. 
- Nagyon vicces. Mért nem taníthat be Chris vagy bárki más a cégnél? Különben meg, nem vagyok egy fejére ejtett fajta. Feltalálnám magam. – Leona a szemeit forgatta. Úgy éreztem magam közben, mint akit leforráztak. 
- A McRay vállalat az egyik legjobb. Szerintem sokat tanulhatsz Dylantől. Erről pedig nem nyitok vitát – fejezte be, majd tovább falatozott.

Reggel korán beértem a vállalathoz. Fekete szoknyában és fehér ingben vonultam végig a folyosón, majd ahogy kinyitottam az irodám üvegajtaját az asztalnál megláttam Christ. 

- Mit keresel itt? – érdeklődtem, de ő egyre közelebb jött, majd felém hajolva elhúzta a szalagfüggönyt. Illata már-már megrészegített, ő pedig mélyen a szemembe nézett. 
- Gondoltam megvárlak és üdvözöllek – harapott az ajkába óvatosan, amiről nem tudtam levenni a tekintetem. 
- Mit akarsz? – hebegtem zavaromban, miközben a szívem egyre vadabbul vert. Tudtam okosnak kell lennem nem veszíthetem el a fejem, mégis Chris nagyon csábító volt. Óvatosan a falnak tolt, majd kezét végig simította a lábamon, feljebb húzva ezzel a szoknyám is. Ajkai egyszeriben érintették a nyakam, majd az arcom végül a számra tapadtak és hevesen csókolni kezdett. Kezeimmel átfontam a nyakát, ő pedig szorosan magához húzott, majd felkapott és az asztalhoz vitt. 
- Tegnap óta nem tudlak kiverni a fejemből – suttogta. – Amikor megláttalak, eszembe jutott minden ami köztünk volt.  – Tekintetébe beleremegtem, gesztenyebarna színű szemei elvarázsoltak. 
- Chris, én … - Mielőtt folytathattam volna a ajkaimra tapasztotta az ujját, majd ismét a nyakam csókolta, ami teljesen feltüzelt. Nem bírtam leállni, átadtam magam és nem ellenkeztem. Ám a varázs hamar szertefoszlott, amikor az ajtón kopogtak. Gyorsan leugrottam az asztalról és aggódva pillantottam Christianra, aki épp a zakóját kapta magára, én pedig gomboltam az ingem. 
- Mrs. Anderson, a nagynénje keresi – lépett be a titkárnő.  
- Rögtön megyek! – Válaszoltam, ahogy próbáltuk rendbe szedni magunkat. Először én léptem ki, majd mellettem kisétált Chris is, azonban már ott állt Leona és a konkurencia fia, Dylan is. 
- Oh, hello – köszöntem, leplezve az előző percek eseményeit, de Dylan is forgatta a szemeit, akárcsak Leona. 
- Kérlek Dylan, fáradj be az irodába.  – Leona ezután elkapta a karom, majd távolabb cibált az irodától. – Elment az eszed? Az irodában? – förmedt rám. 
- Miről beszélsz? Chris segített átnézni pár iratot. – Játszottam az ártatlant. 
- Ne nézz hülyének. Egyébként igazítsd meg a szoknyád – méregetett. – Pont ma kellett kavarnod a gyakornokkal? 
- Hagyj már, Leona! Különben is mit keres itt ez a nagyképű srác? 
- Megmutatom neki a cég fontos dokumentumait, illetve megbeszéljük, miben segítsen neked. 
- Egyáltalán nem kell ide ez a … 
- Elég! Szépen együtt töltöd a délelőttöt velünk – folytatta komolyan – és viselkedsz! – Súgta a fülembe, majd követte Dylant az irodába.
Az egész délelőttöt a papírok böngészésével töltöttük. A titkárnőm sorra hozta a kávét, mert képtelen voltam arra figyelni, amit Dylan és a nagynéném beszéltek, persze ők ketten nagyon megértették egymást. Elég morcos voltam, de próbáltam hallgatni, néha pedig elég konkrét kérdéseket sikerült feltennem. Kora délután Belle hívott, hogy van e kedvem beülni vele a kedvenc kávézónkba. 
- Persze, jó ötlet, hamarosan indulok is – ujjongtam, alig vártam, hogy elszabaduljak. 
- Nem mész sehova! – szólt hátra a kanapéról Leona. – Fontosabb dolgunk is van, mint, hogy te most elmenj. 
- Leona! Ne már…
- Tiéd a vállalat, de mi dolgozunk helyetted is – szólt oda Dylan. 
- Téged nem kérdeztelek – dühöngtem. 
- Igaza van Dylannek. Most maradsz, majd máskor elmész – majd folytatták az iratok átnézését, én pedig lemondtam a találkozót. Ideges voltam. Engem egy McRay ne utasítgasson. Biztos voltam benne, hogy hamar eltávolítom innen ezt az arrogáns majmot. Leona végül kiviharzott az irodából, hogy rendeljen valami ebédet hármunknak, én pedig feltett lábakkal nyomkodtam a telefonom az asztalnál. Hirtelen Dylan lépett elém, majd az asztalhoz dőlt és hosszasan nézett. Próbáltam nem foglalkozni vele, de egy idő után kezdett bosszantani a dolog.
- Mi van? – kérdeztem flegmán. 
- Lehet, hogy a nagynénédet megvezeted, engem nem tudsz. 
- Nem értem miről beszélsz? Azt meg végképp, hogy jössz te ahhoz, hogy kioktass? – vettem le a lábaim, majd néztem fel rá mérgesen. Dylan meglepődött, én pedig biztos voltam abban, hogy nem leszünk haverok soha. 
- Nem kioktatlak, szimplán elmondom, amit látok. Így nem lehet vállalatot irányítani, hogy közben az irodában hemperegsz valakivel. 
- Ez több a soknál! – csattantam fel. – Nem ismersz, idejössz és kioktatsz? Hogy merészeled? 
Most pedig visszamondod a segítséget, mert nekem egy ilyen ember nem fog prédikálni. Nincs szükségem rád! 
- Oh, de nagyon is van – vigyorgott gonoszul. 
- Legjobb lesz, ha távozol – álltam fel, komoly pillantásokat küldve felé. Ekkor azonban visszatért Leona, de a feszült helyzet neki is feltűnt. 
- Minden rendben?  - érdeklődött. 
- Persze, csak a jövő hetet beszéltük meg az unokahúgoddal. 
- Remek. Nagyon örülök, hogy segítesz Vickynek – mosolygott Leona, majd kérte, hogy folytassuk a munkát és a kanapéra ült. Dylan elégedetten csatlakozott hozzá, én pedig tudtam, mihamarabb el kell távolítanom őt a cégtől.


By dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

2019. február 10., vasárnap

,

Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő II.fejezet

Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő , Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő -II.fejezet 0 Comments



Két héttel később megszállták a házat a partiszervezők. Már kora reggel kis furgonok sorakoztak a bejáratnál, előkerültek a dekorációk és az ételek is megérkeztek a nap folyamán. Boldogságban úszva, sétáltam közöttük és felügyeltem, hogy minden rendben menjen. James teljesen maga alatt volt, hogy most kivételesen nem az ő feladata a rendezés, de meg voltam elégedve magammal, hogy ezt sikerült elintéznem. 
- Kérem, a tortát majd az üvegasztalra tegyék! Óvatosan, nehogy baja essen – figyelmeztettem az embereket, nehogy pont a torta menjen tönkre a nagy napon. Fel s alá járkáltam, megelégedve néztem a dekorációt, ami őszintén nagyon bejött, tetszett. A lila, fehér összeállítás pedig arra következtetett, hogy sikerült megérteniük, hogy melyik a kedvenc színem. James eközben az ajtóban próbálta irányítani az embereket, az előre megbeszélt dolgok szerint. 
- Nahát Vic, micsoda parádé lesz itt?  - nézett körbe a házon Leona, amikor megérkezett. Mosolyogva mutattam be neki a nappalit és a társalkodót, ami teljesen át lett alakítva a buli idejére.  
- Nos, hogy tetszik? – érdeklődtem, mire karba font kézzel álmélkodott a pazar látványon. 
- Nagyon szép, Vicky. 
- A legjobbat még nem is mondtam. Hamarosan itt lesz egy fodrász és egy sminkes, remélem időben megérkezik a ruhám is, amit a kedvenc üzletemből választottam – kacsintottam. Rettenetesen lelkes voltam, alig vártam a vendégeket illetve, hogy elkezdődjön a parti. Leona elvonult a dolgozóba, nagyon fontos telefont várt. 
Délután megérkezett a fodrász. Kértem, hogy valami csinos frizurát készítsen, mire ő minden szakértelmét bevetve elkezdte a munkát, miközben nyugodtan hátra dőlve vártam az eredményt. 
Időközben Belle és Jenny is megérkeztek. 
- Ó Victoria Anderson, ha nem ismernélek megkérdezném, hogy ki vagy te és mit tettél a barátnőmmel? – nevetett Belle. 
- Hogy tetszik? – kérdeztem vigyorogva, miközben körbe forogtam a lányok előtt. 
- Meg áll az ész Vic, azt hiszem, biztosan te leszel a nap fénypontja. 
- Ez a cél – nevettem. A tükör elé állva megcsodáltam a ruhám és a sminket. Úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, a csodaszép rózsaszín, fehér virágos tüll szoknyás ruhámban. Eszembe jutott, hogy a szüleim mennyire boldogok lennének, ha látnák ezt a születésnapom. Amikor hivatalosan is bemutatkozom az orlandoi elitnek, akik eddig csak abból ítéltek meg engem, hogy az Anderson család árván maradt lánya, bulizós és nem érdekli semmi. Ami természetesen nem igaz, hiszen mindig is érdekeltek a történések, mégis tudtam, Leona nem az anyám, hogy bármit is megparancsoljon, én pedig élvezni akartam az életet és a szabadságot. Sokszor igyekezett jobb belátásra bírni, nem hallgattam rá. Most szeretnék megváltozni. Belle és Jenny már izgatottan várták, hogy a vendégek megérkezzenek. Jenny elhozta a barátját is Lucast, akivel több mint fél éve vannak együtt, nagyon szeretik egymást. Lucas pedig egy igazi lovag. Nagyon kevés ilyen srác van, aki ennyire odavan egy lányért, mint ő. 
- Vicky kész vagy? – kiabáltak be a szoba ajtaján a lányok. – Gyere már! – még megigazítottam hullámos fürtjeimet, aztán kinyitottam az ajtót és a lányokkal lesétáltam a lépcsőn, ahol már rengeteg ember várt. Mindenki kezében pezsgő, a nappali közepén hatalmas lufikból kirakott 21-es. Mosolyogva üdvözöltem mindenkit, aztán külön –külön mindenki köszöntött. Úgy éreztem, most mindent megtehetek. Az élő zenekar csodás dallamokat játszott, én pedig nem győztem bemutatkozni a vendégeknek. 
- Lám, lám – lépett mellém egy jól öltözött férfi, martinival a kezében. – A kisasszony, hogy megnőtt. Boldog születésnapot!
- Köszönöm, Mr… 
- McRay, Charles McRay – húzta mosolyra a száját a félhomályban. Fogadtam a köszöntését, azonban egy cseppet sem örültem annak, hogy a McRay család is tiszteletét tette a bulimon. 
- Érezze jól magát a partin, Mr. McRay. 
- Úgy lesz. Hallottam, hogy átveszi a vállalatot a nagynénjétől. 
- Ezt tervezem igen – a férfi kortyolt egyet az italából, de láttam rajta, hogy majdnem elnevette magát. Kezdett kellemetlenné válni a helyzet, amikor hirtelen egy férfi szólította meg. 
- Apa, Marcia túlságosan jól érzi magát, lehet haza kellene küldeni – majd döbbenten felém fordult. 
- Milyen tiszteletlen vagy Dylan. Köszönj kérlek az ünnepeltnek. 
- Oh, elnézést. Dylan McRay vagyok, akkor te biztosan…
- Victoria, igen. Üdvözöllek. Nos, akkor nem is zavarok, érezzék jól magukat. – Azzal távoztam. Ezek szerint Marcia is eljött. Pont ő hiányzott. 

A parti nagyon jól alakult. Jenny és Lucas együtt táncoltak a konfetti esőben, míg Belle és én a pult mellett álldogáltunk és a koktélok között válogattunk. Minden tökéletes volt, olyan ahogy elképzeltem, még a Leona is jól szórakozott. A tortát nagy örömmel vágtam fel, ami természetesen a kedvenceimből volt elkészítve. Gyerekkorom óta élek –halok a csokiért és a vaníliáért, na meg az eperért. Szerencsémre ezt a tényt Leona nem felejtette el, ezért sikerült meglepnie. A torta és a pezsgő is fogyott, a tánc pedig tovább folytatódott, miközben McRay Leonával beszélgetett. Egyenlőre nem tudtam eldönteni, hogy ez a férfi csak vicces akart lenni vagy tesztelni akart, mindenesetre úgy érzem, jobb távol lennem tőle. Kértem egy italt a pultostól, amikor Belle ugrott mellém, eléggé jó hangulatban. 
- Vic, isteni ez a parti. 
- Örülök, hogy jól érzed magad – emeltem a poharam.
- Mért nem táncolsz vagy fogsz magadnak valami jó pasit? Például ott van ő – mutat egy elég részeg srácra a tánctéren. Bellere néztem, amiből egyből levette, hogy nem valószínű, hogy vele bármilyen táncot szeretnék. A következő javaslata még jobb volt, amikor a barátnője visszatért és egy csókot nyomott az arcára. – Hoppá, ez nem jött be. 
- Hagyjuk. Én tökéletesen érzem magam a margaritámmal -nevettem. Leona és a McRay család is a pulthoz lépett, ahol kértek néhány italt maguknak. Még Belle is meglepődve nézte őket, valószínűleg Charles felesége állhatott a férfi jobbján, többnyire bólogatott és, ha üzletre terelődött a szó, inkább kortyolt egyet az italából. Arra gondoltam, hogy le sem tagadhatná a beképzelt lányát, hiszen Marcia ugyanúgy néz ki, akár az anyja. A vörös hajukról bárki tudná, hogy egy családba tartoznak, sőt az arca is akár csak az anyukájáé. Marcia és én az egyetem első éve óta hadban állunk egymással. Ő nem kedvel engem, én pedig őt. Szereti hangoztatni, hogy a város egyik legnagyobb cégének a vezetője lesz hamarosan, mindenesetre, ehhez az apjának is bele kell egyeznie, de ahogy látom köszöni szépen, jól elvezeti a vállalatot. Legjobb, ha nem köt belém, ilyenkor szerencsére két szót nem kell váltanom vele, pedig gyakran igyekszik megbántani. A buliról most biztosan hazaküldték, a partikat ő sem mindig bírja. 
- Te Vic, kik ezek? – nézett a McRay családra kíváncsian Belle. 
- Mr. Charles McRay és a felesége. 
- Na és hol van Marcia, ha már apuciék itt buliznak? 
- Azt hiszem nem bírta a vizet – nevettük el magunkat, mire Dylan is a pulthoz lépett. Ekkor Leona és a család is észrevett bennünket és csatlakoztak hozzánk. Nem mintha eddig hiányoztak volna. Dylan inkább kért egy italt, miközben Charles fülig érő mosollyal nézett végig rajtam. 
- Mikor kezd dolgozni az unokahúgod Leona? 
- Hamarosan, egyenlőre még sokat kell tanulnia – nézett rám rosszalló tekintettel, amiben benne volt mindaz, hogy nem értek én a vállalat ügyeihez. 
- Akár Dylan is segíthetne neki… - közölte Mr. McRay, Dylan pedig majdnem félrenyelte a koktélját, ahogy meghallotta. Dühösen az apjára pillantott, de nagyon is jól állt neki, hogy mérges. Óvatosan a pultra helyezte a poharát, megigazította szemébe lógó fekete haját, és kérdőn nézett az apjára. Ő azonban tudomást sem vett a gyermekéről, mindvégig engem vizslatott. 
- Nem is tudom, Mr. McRay – böktem oda hosszú csend után. Dylan arcáról minden leolvasható volt, pláne, hogy egyáltalán nincs ínyére a dolog.
- Ugyan, Dylan pár hétig megmutathatja, hogy mire kell figyelned, Leona nénikéd is tud foglalkozni a saját dolgaival. 
- Apa! – szólt rá Dylan. 
- Rendben Dylan? – kérdezte tekintélyt parancsolóan, mire ő bólintott, megitta a maradék italt és a pultra vágta a poharát, majd távozott. Bellel összenéztünk, mire Charles sűrű elnézést kért a fia viselkedéséért, majd feleségét magával húzva utána indult. 
- Mire volt ez jó, Leona? 
- Miért? Kedves felajánlás volt – nézett rám, majd Belle-re megerősítésért. 
- Én azonban nem kértem segítséget – dühöngtem. – Miért intézkedtek ti helyettem? 
- Egyelőre fogalmad sincs arról, hogyan kell egy ekkora vállalatot irányítani – hajolt közelebb.
- Ők viszont a konkurenciánk. Apa mindig mondta, hogy nem jó velük üzletelni. 
- Változtak az idők, jobb, ha ezt felfogod – kacsintott, majd elvegyült a tömegbe. Kértem még egy italt és a táncolni indultam, ehhez pedig Belle is csatlakozott. A zene egyre jobban átjárta a testem, miközben egyre több pia fogyott. Kezdtem jól érezni magam, teljesen felpörögtem, a férfiak egytől-egyig táncolni akartak velem. Ezt pedig nem utasíthattam vissza. A poharak csak úgy cserélődtek a kezemben, majd egyik pillanatban rettenetes érzés hasított belém. Kirohantam a mosdóba, majd a fal mellé ülve rettenetes zokogásban törtem ki. Egyszerre éltem meg fájdalmat, szomorúságot, szégyent, azt, hogy alkalmatlan vagyok és elárultam a szüleimet. A sírás pedig nem akart elmúlni. Mióta az eszemet tudom, apa azt akarta, hogy egyszer majd én irányítsam a céget, bízott bennem, tudta, hogy megfelelek erre a pozícióra, látta bennem azt, amit én sosem láttam magamban. Főleg azóta a szörnyű nap óta, hogy meghaltak. Elvesztettem azt aki vagyok és talán sosem leszek alkalmas, hogy az Anderson vállalat székében ülhessek. Segítséggel vagy anélkül. Ez pedig annyira mélyen hasított belém, hogy a tükörbe nézve nem láttam magam, csak egy rémes, kiállhatatlan parti lányt, aki után folyamatosan takarítani kellett a balhékat. 
- Vic, ó Vic – lépett be az ajtón Jenny, majd leguggolt hozzám, eltűrte a hajam az arcomból és kérlelt, hogy nézzek rá. Nehezemre esett, azzal együtt, hogy az önvád erősebb volt most bárminél. 
- Hagyj, menj el! – szóltam rá könnyek között, mire ő nem tágított. 
- Nem megyek el, tudod jól. Mi történt Vicky? Mi a baj? 
- Egy roncs vagyok érted Jen? Alkalmatlan bármire. Nem fogom tudni elirányítani apám cégét, hiszen semmire sem vagyok jó. Nézd meg mivé váltam – zokogtam. Ekkor nyitott be az ajtón Lucas, aki döbbenten nézett végig rajtunk.
- Hívd ide Bellet! Menj! Kérlek… - mondta Jenny, mire Lucas gyors léptekkel elrohant. – Most szépen felállsz innen és megmossuk az arcod! – jelentette ki, de minden nehezemre esett. Megráztam a fejem, mire ő addig –addig húzott, amíg a mosdóig el nem mentem. Eközben Belle is megérkezett, végül ketten mosták az arcom hideg vízzel. 
- Vicky, a szülinapod van és a vécében bujkálsz? – igazította meg a hajam Belle. – Ki kell jönnöd és ünnepelned kell. 
- Mi van, ha én ezt nem akarom? – törtöltem meg a szemeim. – Annyira megváltozott minden. Félek. 
- Nem kell. Segítünk majd, ne aggódj – ölelt át Jenny, majd ezt tette Belle is. A buli folytatódott csak éppen nélkülem. Úgy döntöttem, hogy bezárkózom a szobámba és előkerestem az összes emlékemet, fotókat, a szüleimről. Jó volt újra látni a mosolyukat, azt a szeretetet, amivel mindig is körbevettek. Olyan nagyon hiányoznak és hiába él velem Leona, mégis egyedül érzem magam, mindenért saját magam felelek.

Reggel a telefon csörgésére ébredtem. Óvatosan tapogattam körbe az ágyon, amikor észrevettem, hogy az esti ruhámban fekszem. A fejem sajgott, de a telefon egyre hangosabban csörgött. Amikor beleszóltam Belle hangját hallottam. 
- Mi van veled? – jótól kérdezi az este után. 
- Fáradtan. Mi a helyzet? – érdeklődtem, a fény azonban eléggé bántotta a szemem. 
- Nem fogod elhinni, hogy mire ébredtem ma. Tudni akarod? – épp válaszoltam volna, de folytatta. – Az orlandoi hírek között szerepel a te szülinapi bulid is…
- Hogyan? – döbbentem meg. 
- Igen. El is küldtem neked, egész jókat írnak rólad Vic. 
- Köszi ez most bók akart lenni? 
- Victoria, ezt akartad, most végre számolnak veled – ez azért tényleg nem hangzik rosszul. – Üdv az elitben.


By dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

2019. február 3., vasárnap

,

Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő I. fejezet

Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő , Scandalous Heiress - Botrányos örökösnő I. fejezet 0 Comments




3 évvel később...

A márványoszlopok között sétálva egyszer csak azon kaptam magam, hogy reggel van. A Sheen-tó felől megcsillantak a nap sugarai, én pedig fáradtan ültem le a kanapéra. Az éjszaka elég hosszúra sikeredett, a barátnőimmel egy hatalmas bulit csaptunk, aminek minden másodpercét élveztem. Csak a zene és én. Leginkább ez volt az, ami kikapcsolt engem az elmúlt években. A zene elfelejtette velem a bánatom, azt, hogy nem maradt senkim. Nyugodtan táncolhattam, elengedhettem magam, szabad voltam. Bár, ha arra gondolok, az utóbbi időben kicsit magamra maradtam, megijeszt. Egy-egy bulizásom kellett csak elsimítani a sajtónál. Igen, nem vagyok egy szent. 

- Kisasszony! – szólt rám aggódva James az előtérből. 
- Jaj James. Nem kell a kioktatása – dőltem el a kanapén. 
- Mi történt magával? – érdeklődött, már-már rosszalló nézéssel. Legyintettem. 
- Csak a szokásos buli, érti. Megyek, lepihenek kicsit – szóltam oda, de láttam a tekintetében a szánalmat. Nem voltam kíváncsi a hegyi beszédre, inkább felrohantam a lépcsőn, ahol Leona jött velem szemben, lila selyem köntösben. 
- Már megint buliztál? – kérdezte, ahogy a haját igazgatta.  Mióta a szüleim meghaltak Leona lett a gyámom és három éve velem lakik a házban, hogy felügyelje a dolgaimat. Egy csepp panasza sem lehet, hiszen mindent megtettem, amit a szüleim és ő akartak. Jó, egy két dolgot kivéve. Néha szeretem túlzásba vinni a bulit. Próbáltam kikerülni, de megfogta a karom majd a szobába vezetett. 
- Victoria! – szólt rám most már hangosabban. – Elment az eszed? Az egyetemre kellene koncentrálnod és arra, hogy mindjárt megkapod a családi örökségedet…
- Szépen elirányítod a vállalatot – vágtam közbe -, nem kellek én oda. 
- A fenébe, te vagy az igazgatója! 
- El is felejtettem. Nyugi Leona, van más dolgom. 
- Fejezd be ezt Vic! Megbeszéltük, hogy elég a durva bulikból, az újságírók imádnak emiatt téged. Ezzel együtt megítélik a családot is. 
 - Úgy érted, hogy téged? 
- Nem. De ezzel együtt engem is – dühöngött, most már csendesebben. – Fürödj le, aztán indulj az egyetemre! – Lehetetlen küldetésnek hangzott, mivel egy percet nem aludtam még. 
- Nem szerepelt a terveim között, hogy ma bemegyek az iskolába… 
- Zuhanyozz és indulj! Nem vitatkozom. Most mennem kell, valakinek foglalkoznia kell a vállalat ügyeivel is – azzal sarkon fordult és bevágta maga mögött az ajtót. Unottan ballagtam a fürdőszobámba, hogy lezuhanyozzak, ami némileg segített az átmulatott éjszaka után. A tükörbe nézve csak azt láttam, ami az utóbbi években vált belőlem. Nem figyeltem semmire, kicsúszott a lábam alól a talaj, pedig ígéretet tettem, arra, hogy a szüleim nyomdokaiba lépek. Ez eddig egyáltalán nem teljesült, sőt az újságok attól voltak hangosak, hogy Victoria Anderson, a bulikirálynő. Persze ez nekem tetszett, mégis a vállalat igyekezett utánam eltüntetni a nyomokat. Erre valóban nem lehetek büszke. 
Feltűztem szőke hajam, kis sminket tettem az amúgy is fáradt arcomra, a gardróbból pedig előkaptam egy farmert és egy kék felsőt. 
- Victoria kisasszony – szólt utánam James. – A reggelije!  
- Köszönöm, de most nem vagyok éhes. Rohannom kell. 
- Tony majd elviszi – jelezte felém, hogy nem ajánlatos most vezetnem. Igazat kellett adnom Jamesnek, úgyhogy beleegyeztem.

Az úton próbáltam egy keveset aludni, de azt hiszem a világ összes kávéja sem segítene most rajtam. Fájó szemekkel tekintettem ki a napfényes orlandoi utcákra, miközben azon bosszankodtam, hogy talán ki kellett volna hagynom az éjszakai bulit. Húsz perccel később Tony már az egyetem előtt parkolt le, majd felkaptam a napszemüvegem, hogy ne lássa fél floridai egyetem a másnapos arcom. Megkértem a sofőrt, hogy hatra jöjjön értem, majd próbáltam feltűnés nélkül bejutni a campusra. Hallgatók mindenhol, hangos nevetés, futás, rémes fények. Pont ez kellett nekem a mai napra. Óra előtt még szükségem volt egy kávéra, s mialatt az automatánál várakoztam, nagy vihogva majdnem fellöktek. Hátra fordultam, éreztem, ahogy elönt a düh. 

- Nem tudsz magad elé nézni? – szóltam rá erélyesen, mire a vörös hajú csaj fintorogva rám nézett. 
- Mért nem mész arrébb? – Húzta fel a szemöldökét, én pedig próbáltam visszafogni magam, mielőtt kicsit megigazítottam volna a haját. 
- Talán, ha kinyitnád azt a szépséges szemed, látnád, hogy itt állok – majd elvettem a kávém az automatából. 
- Ó, meg sem ismertelek. Victoria, a bulikirálynő. Talán megint másnapos vagy? 
- Kedvesem, jobban jársz, ha most távozol, mert ezt nagyon meg fogod bánni – léptem hozzá közelebb, hogy jobban lássa, az egyre mérgesebb arcom, miközben egyre jobban ökölbe szorítottam a kezem. 
- Legalább az én apám sikeresen irányítja a vállalatot, nem úgy, mint…

- Mire célzol? – vágtam közbe, kezdtem elveszteni a fejem. Legszívesebben végig húznám a folyosón, amiért a családomról mer beszélni, de amikor a kezem egyre jobban szorítottam, elkapta valaki a vállam. 

- Jó, hogy megtaláltalak Vic, gyere, Mr. Gibbson már vár minket – nyugtatott le Jenny. 
- Ezt nem felejtem el Marcia – mutattam rá. 
- Gyere már!  - rángatott el tőle Jennifer. – Ez most mire volt jó? – kezdte, mialatt végig sétáltunk az egyetem folyosóján. Nehéz volt lenyugodnom, főleg, hogy Marcia McRay a családomat kezdte volna piszkálni. Ezt pedig senkinek sem engedem. A lány apja a város másik legnagyobb cégének vezetője, de ezt ő minden nap érezteti. Minden vágya, hogy lejárasson, ebből pedig nagyon elegem van. 
- Vicky, miért kezdesz ki Marciával? Tudod, hogy mit akar tőled!
- Bocsi Jen, de annyira feldühített és most nem vagyok jó hangulatban.
- Hamarosan tiéd a város egyik legnagyobb vállalata, nem szabad látniuk, hogy gyenge vagy – Jennifer próbált jobb belátásra bírni, majd a teremben helyet foglaltunk. Örülök, hogy ilyen jó barátaim vannak. Jenniferrel az egyetem első évében ismerkedtünk meg, amikor a gólyák hetén kiderült, hogy egy szakra fogunk járni. Megbízom benne, ő is bennem és végig támogatott akkor, amikor a legnehezebb napjaim voltak. Akárcsak Belle, aki orvosi egyetemre jelentkezett, ezért leginkább suli után tudunk találkozni.

Az órák unalmasak voltak, tekintve, hogy egy percet sem aludtam. Ezért igyekeztem úgy figyelni, hogy kicsit pihenhessek is, néha Jen lökött oldalba, nehogy elaludjak. Rémes buli után az egyetemen ülni, de ki kellett, hogy bírjam. Suli után Tony már várt a parkolóban és miután elbúcsúztam a barátnőmtől hazavitt, hogy végre ágynak dőlhessek.
Másnap reggel vagy tizenkét óra alvás után ébredtem. Kikászálódtam az ágyból és rájöttem, hogy nem nagyon ettem az utóbbi napokban, ezért a jobbnak láttam, ha a konyhából szerzek valami ennivalót, de ahogy ott kutakodtam a csengő hangját hallottam. Müzlivel a kezemben sétáltam át a nappaliba, ahol a fotelban már Mr. Carter Allen ült. 

- Jó reggelt Miss! 
- Jó reggelt Carter! – nyeltem le hirtelen a müzlim. Leona intézkedve az ügyvéd mellett foglalt helyet
- Victoria megtennéd, hogy leülsz ide közénk? – kérdezte Mr. Allen. Bólintottam, sejtettem, hogy valami fontos dologról lehet szó. Izgatottan, pizsamában ültem le közéjük, mire az ügyvéd elővett egy halom paksamétát és az asztalra csapta. Csak néztem, ahogy egyre több és több papír kerül elém, erre már kénytelen voltam letenni a tálat és figyelni. 
- Miről van szó Carter? – kérdezte Leona. 
- Nos, hölgyeim, két hét múlva Victoria megkapja a teljes örökségét, így a vállalatot, a részvényeket, a bankszámlákat, csekkeket és kötvényeket. Minden amit, a szülei rá hagytak. Ez azt jelenti, hogy az Anderson Építési vállalatot Victoriának kell irányítania. 
- Azonban nem tudom két hét alatt Victoriát felkészíteni Carter, kevés az idő, hogy átlássa a cég ügyeit. 
- Talán jobb lenne, ha Leona irányítaná tovább a céget – vágtam közbe. 
- Azonban az örökség nem erről szól. Át kell venned, amit a szüleid rád hagytak. Ők bíztak benned.  – Ebben igaza volt. Anya és apa mindig is azt akarták, hogy én vegyem majd idővel át a céget, ahogy azt apa is tette. Nagyapa a családunknak akart jobb életet biztosítani, hogy soha ne szenvedjünk hiányt semmiben,  az évek alatt egy nagymenő vállalattá nőtte ki magát. 
- Mit kell tennem? – kérdeztem, amire Leona is felkapta a fejét.
- Ugyan már Vicky, neked még nem a vállalat ügyeivel kellene foglalkoznod. 
- Ahogy az Carter mondta, a szüleim azt akarták, hogy én irányítsam. Bíztak bennem. Akárhogy is alakultak a dolgaim az elmúlt időben, megpróbálom átvenni a vállalatot. 
- Készen állsz te erre? – vágott közbe Leona egyre meglepett arccal. 
- Segítened kell majd, de megpróbálhatom. – Mr. Allen mosolyra húzta a száját, majd egy halom papírt tolt elém, tele a nevemmel. Újra kérte, hogy olvassam végig a szüleim végrendeletét, ami elég nehezemre esett, felelevenítette a három évvel ezelőtt történt eseményeket. Azt, hogy azóta nélkülük kell élnem, minden megváltozott, én is, ezzel pedig teljesen szétcsúszott az életem. Leona idegesen járt fel s alá, miközben elolvastam az iratokat és aláírtam őket. A vállalat tulajdoni papírnál azonban kérdőn Carterre néztem. 
- Mi van akkor, ha végül nem vállalom az igazgatói pozíciót és ezzel együtt a céget sem? – Nagynéném azonnal döbbenten ült az ügyvéd mellé, szinte már dühös volt. 
- Akkor eladhatod, illetve maradhatsz a háttérben is és akkor valaki mást nevezel ki igazgatónak. 
- Ennyi? 
- Ennyi. – Azzal aláírtam a papírokat. Két hét múlva hivatalosan is én irányítom az Anderson céget, ami belegondolva kissé megijesztett. Azonban szeretném megpróbálni. Talán nem leszek a legtökéletesebb vezető, de remélem bele tudok majd tanulni. Mr. Allen nem sokkal később távozott, Leona pedig komoly arccal leült velem szemben az asztalhoz. Egy idő múlva kezdett zavarni a dolog. 
- Mi a baj? – kérdeztem. 
- Vicky, ez nem úgy megy, hogy átveszel egy céget… Ez nagyon hosszú idő lesz, mire megtanulod. Átlátod azt, ami egy ilyen helyen fontos. 
- Nyugi már Leona. Miért vagy ennyire feszült? 
- Fogalmad sincs a cég dolgairól… 
- Majd lesz. 
- Hosszú idő. Valaki ezért keményen megdolgozik….
- Mire célozgatsz? Arra, hogy nekem csak az ölembe hullott? Nemrég még azt mondtad, hogy viselkedjek, mert az újságírók megítélnek bennünket és, hogy én vagyok ennek az egész vállalatnak a vezetője, most meg jössz nekem azzal, hogy ne vegyem át a céget. Mit akarsz Leona? Hagyjam annyiban? – kezdett idegesíteni a dolog, hogy érezteti velem, alkalmatlan vagyok a szüleim vállalatát tovább irányítani. 
- Nem, dehogy. Csupán hosszú idő lesz, mire megtanulsz mindent. Meg ott az egyetem is. 
- Akkor majd igyekezni fogok. Most ne haragudj, a szobámban eszem meg a reggelim. – Feszülten vágtam be magam mögött az ajtót, mert abban igaza van, hogy sosem vezettem egy céget sem, de ez a bizalmatlanság kicsit megijesztett. Azt viszont tudtam, hogy meg fogom neki is mutatni, hogy meg tudom csinálni. Ezeket leírtam Bellenek, aki meglepődve nyugtázta, hogy Leona mennyire furcsán viselkedett, de egy jobb ötlettel állt elő, hiszen a szülinapomat azért meg kell, hogy ünnepeljük. 
Még délután átjött, hogy megbeszéljük. Közben a kertben napoztunk két koktél társaságában. 
- Leona tervez valamit a szülinapodra? – érdeklődött Belle, mire én fintorogtam egyet, mert ezek után felőle szerintem el is felejthetem a szülinapot. 
- Azt hiszem nem. Valószínűleg megsértődött. 
- Akkor mi lenne, ha itt lenne a házatokban és esetleg pár vállalati nagykutyát is meghívhatnál?
- Mit találtál ki Belle? – mosolyogtam kajánul. 
- Bemutatkozhatnál Vic. Tudják csak ki fogja irányítani majd ezt a nagy céget.  – Ez az ötlet tetszett, így biztos voltam benne, ha sikerül megvalósítani egy szép partit fogok majd tartani. Mindent a cég érdekében. Úgy döntöttünk, hogy összeírjuk azoknak az embereknek a nevét, akiket meghívunk a partira, barátok, vezetők, ismerősök. Belle támogatott mindenben, de a tervünket csak akkor árultuk el Leonának, amikor már mindent összeállítottunk. 
- Biztos, hogy akarod ezt a partit? – tette fel a kérdést Leona, de láttam rajta, nem igazán örül a dolognak. 
- Igen, szerintem jó alkalom lenne, hogy megismerhessenek.
- Vicky, téged már ismernek…
- Jó, jó, de most nem az újságok címlapján látnak viszont és nem hazugságokat olvasnak – Leona rám nézett, jelezve, hogy nem volt minden hazugság, amit a riporterek állítottak rólam. Igaz, ami igaz, akadtak olyan dolgaim, amik nem lehettek szimpatikusak, néha kicsit túlzásba vittem a jó hangulatot. 
- Itt az ideje, hogy megismerjék a szerény Vicky-t – nevettem. Belle már-már tapsolt örömében, végül Leona is belátta, hogy nem rossz ötlet ez a születésnapi buli. Már csak egy ruha kell.


By dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

Follow Us @soratemplates