.png)
Két héttel később megszállták a házat a
partiszervezők. Már kora reggel kis furgonok sorakoztak a bejáratnál, előkerültek
a dekorációk és az ételek is megérkeztek a nap folyamán. Boldogságban úszva,
sétáltam közöttük és felügyeltem, hogy minden rendben menjen. James teljesen
maga alatt volt, hogy most kivételesen nem az ő feladata a rendezés, de meg
voltam elégedve magammal, hogy ezt sikerült elintéznem.
- Kérem, a tortát majd az üvegasztalra tegyék! Óvatosan, nehogy baja essen –
figyelmeztettem az embereket, nehogy pont a torta menjen tönkre a nagy napon.
Fel s alá járkáltam, megelégedve néztem a dekorációt, ami őszintén nagyon
bejött, tetszett. A lila, fehér összeállítás pedig arra következtetett, hogy
sikerült megérteniük, hogy melyik a kedvenc színem. James eközben az ajtóban
próbálta irányítani az embereket, az előre megbeszélt dolgok szerint.
- Nahát Vic, micsoda parádé lesz itt? -
nézett körbe a házon Leona, amikor megérkezett. Mosolyogva mutattam be neki a
nappalit és a társalkodót, ami teljesen át lett alakítva a buli idejére.
- Nos, hogy tetszik? – érdeklődtem, mire karba font kézzel álmélkodott a pazar
látványon.
- Nagyon szép, Vicky.
- A legjobbat még nem is mondtam. Hamarosan itt lesz egy fodrász és egy
sminkes, remélem időben megérkezik a ruhám is, amit a kedvenc üzletemből
választottam – kacsintottam. Rettenetesen lelkes voltam, alig vártam a
vendégeket illetve, hogy elkezdődjön a parti. Leona elvonult a dolgozóba, nagyon
fontos telefont várt.
Délután megérkezett a fodrász. Kértem, hogy valami csinos frizurát készítsen, mire
ő minden szakértelmét bevetve elkezdte a munkát, miközben nyugodtan hátra dőlve
vártam az eredményt.
Időközben Belle és Jenny is megérkeztek.
- Ó Victoria Anderson, ha nem ismernélek megkérdezném, hogy ki vagy te és mit
tettél a barátnőmmel? – nevetett Belle.
- Hogy tetszik? – kérdeztem vigyorogva, miközben körbe forogtam a lányok előtt.
- Meg áll az ész Vic, azt hiszem, biztosan te leszel a nap fénypontja.
- Ez a cél – nevettem. A tükör elé állva megcsodáltam a ruhám és a
sminket. Úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, a csodaszép rózsaszín, fehér virágos
tüll szoknyás ruhámban. Eszembe jutott, hogy a szüleim mennyire boldogok
lennének, ha látnák ezt a születésnapom. Amikor hivatalosan is bemutatkozom az
orlandoi elitnek, akik eddig csak abból ítéltek meg engem, hogy az Anderson
család árván maradt lánya, bulizós és nem érdekli semmi. Ami természetesen nem
igaz, hiszen mindig is érdekeltek a történések, mégis tudtam, Leona nem az
anyám, hogy bármit is megparancsoljon, én pedig élvezni akartam az életet és a
szabadságot. Sokszor igyekezett jobb belátásra bírni, nem hallgattam rá. Most
szeretnék megváltozni. Belle és Jenny már izgatottan várták, hogy a vendégek
megérkezzenek. Jenny elhozta a barátját is Lucast, akivel több mint fél éve
vannak együtt, nagyon szeretik egymást. Lucas pedig egy igazi lovag. Nagyon
kevés ilyen srác van, aki ennyire odavan egy lányért, mint ő.
- Vicky kész vagy? – kiabáltak be a szoba ajtaján a lányok. – Gyere már! – még
megigazítottam hullámos fürtjeimet, aztán kinyitottam az ajtót és a lányokkal
lesétáltam a lépcsőn, ahol már rengeteg ember várt. Mindenki kezében pezsgő, a nappali
közepén hatalmas lufikból kirakott 21-es. Mosolyogva üdvözöltem mindenkit,
aztán külön –külön mindenki köszöntött. Úgy éreztem, most mindent megtehetek.
Az élő zenekar csodás dallamokat játszott, én pedig nem győztem bemutatkozni a
vendégeknek.
- Lám, lám – lépett mellém egy jól öltözött férfi, martinival a kezében. – A
kisasszony, hogy megnőtt. Boldog születésnapot!
- Köszönöm, Mr…
- McRay, Charles McRay – húzta mosolyra a száját a félhomályban. Fogadtam a
köszöntését, azonban egy cseppet sem örültem annak, hogy a McRay család is
tiszteletét tette a bulimon.
- Érezze jól magát a partin, Mr. McRay.
- Úgy lesz. Hallottam, hogy átveszi a vállalatot a nagynénjétől.
- Ezt tervezem igen – a férfi kortyolt egyet az italából, de láttam rajta, hogy
majdnem elnevette magát. Kezdett kellemetlenné válni a helyzet, amikor hirtelen
egy férfi szólította meg.
- Apa, Marcia túlságosan jól érzi magát, lehet haza kellene küldeni – majd
döbbenten felém fordult.
- Milyen tiszteletlen vagy Dylan. Köszönj kérlek az ünnepeltnek.
- Oh, elnézést. Dylan McRay vagyok, akkor te biztosan…
- Victoria, igen. Üdvözöllek. Nos, akkor nem is zavarok, érezzék jól magukat. –
Azzal távoztam. Ezek szerint Marcia is eljött. Pont ő hiányzott.
A parti nagyon jól alakult. Jenny és Lucas együtt táncoltak a konfetti esőben,
míg Belle és én a pult mellett álldogáltunk és a koktélok között válogattunk.
Minden tökéletes volt, olyan ahogy elképzeltem, még a Leona is jól szórakozott.
A tortát nagy örömmel vágtam fel, ami természetesen a kedvenceimből volt
elkészítve. Gyerekkorom óta élek –halok a csokiért és a vaníliáért, na meg az
eperért. Szerencsémre ezt a tényt Leona nem felejtette el, ezért sikerült
meglepnie. A torta és a pezsgő is fogyott, a tánc pedig tovább folytatódott,
miközben McRay Leonával beszélgetett. Egyenlőre nem tudtam eldönteni, hogy ez a
férfi csak vicces akart lenni vagy tesztelni akart, mindenesetre úgy érzem,
jobb távol lennem tőle. Kértem egy italt a pultostól, amikor Belle ugrott
mellém, eléggé jó hangulatban.
- Vic, isteni ez a parti.
- Örülök, hogy jól érzed magad – emeltem a poharam.
- Mért nem táncolsz vagy fogsz magadnak valami jó pasit? Például ott van ő –
mutat egy elég részeg srácra a tánctéren. Bellere néztem, amiből egyből
levette, hogy nem valószínű, hogy vele bármilyen táncot szeretnék. A következő
javaslata még jobb volt, amikor a barátnője visszatért és egy csókot nyomott az
arcára. – Hoppá, ez nem jött be.
- Hagyjuk. Én tökéletesen érzem magam a margaritámmal -nevettem. Leona és a
McRay család is a pulthoz lépett, ahol kértek néhány italt maguknak. Még Belle
is meglepődve nézte őket, valószínűleg Charles felesége állhatott a férfi
jobbján, többnyire bólogatott és, ha üzletre terelődött a szó, inkább kortyolt
egyet az italából. Arra gondoltam, hogy le sem tagadhatná a beképzelt lányát,
hiszen Marcia ugyanúgy néz ki, akár az anyja. A vörös hajukról bárki tudná,
hogy egy családba tartoznak, sőt az arca is akár csak az anyukájáé. Marcia és
én az egyetem első éve óta hadban állunk egymással. Ő nem kedvel engem, én
pedig őt. Szereti hangoztatni, hogy a város egyik legnagyobb cégének a vezetője
lesz hamarosan, mindenesetre, ehhez az apjának is bele kell egyeznie, de ahogy
látom köszöni szépen, jól elvezeti a vállalatot. Legjobb, ha nem köt belém,
ilyenkor szerencsére két szót nem kell váltanom vele, pedig gyakran igyekszik
megbántani. A buliról most biztosan hazaküldték, a partikat ő sem mindig bírja.
- Te Vic, kik ezek? – nézett a McRay családra kíváncsian Belle.
- Mr. Charles McRay és a felesége.
- Na és hol van Marcia, ha már apuciék itt buliznak?
- Azt hiszem nem bírta a vizet – nevettük el magunkat, mire Dylan is a pulthoz
lépett. Ekkor Leona és a család is észrevett bennünket és csatlakoztak hozzánk.
Nem mintha eddig hiányoztak volna. Dylan inkább kért egy italt, miközben
Charles fülig érő mosollyal nézett végig rajtam.
- Mikor kezd dolgozni az unokahúgod Leona?
- Hamarosan, egyenlőre még sokat kell tanulnia – nézett rám rosszalló
tekintettel, amiben benne volt mindaz, hogy nem értek én a vállalat ügyeihez.
- Akár Dylan is segíthetne neki… - közölte Mr. McRay, Dylan pedig majdnem
félrenyelte a koktélját, ahogy meghallotta. Dühösen az apjára pillantott, de
nagyon is jól állt neki, hogy mérges. Óvatosan a pultra helyezte a poharát,
megigazította szemébe lógó fekete haját, és kérdőn nézett az apjára. Ő azonban
tudomást sem vett a gyermekéről, mindvégig engem vizslatott.
- Nem is tudom, Mr. McRay – böktem oda hosszú csend után. Dylan arcáról minden
leolvasható volt, pláne, hogy egyáltalán nincs ínyére a dolog.
- Ugyan, Dylan pár hétig megmutathatja, hogy mire kell figyelned, Leona nénikéd
is tud foglalkozni a saját dolgaival.
- Apa! – szólt rá Dylan.
- Rendben Dylan? – kérdezte tekintélyt parancsolóan, mire ő bólintott, megitta
a maradék italt és a pultra vágta a poharát, majd távozott. Bellel
összenéztünk, mire Charles sűrű elnézést kért a fia viselkedéséért, majd feleségét
magával húzva utána indult.
- Mire volt ez jó, Leona?
- Miért? Kedves felajánlás volt – nézett rám, majd Belle-re megerősítésért.
- Én azonban nem kértem segítséget – dühöngtem. – Miért intézkedtek ti
helyettem?
- Egyelőre fogalmad sincs arról, hogyan kell egy ekkora vállalatot irányítani –
hajolt közelebb.
- Ők viszont a konkurenciánk. Apa mindig mondta, hogy nem jó velük üzletelni.
- Változtak az idők, jobb, ha ezt felfogod – kacsintott, majd elvegyült a
tömegbe. Kértem még egy italt és a táncolni indultam, ehhez pedig Belle is
csatlakozott. A zene egyre jobban átjárta a testem, miközben egyre több pia
fogyott. Kezdtem jól érezni magam, teljesen felpörögtem, a férfiak egytől-egyig
táncolni akartak velem. Ezt pedig nem utasíthattam vissza. A poharak csak úgy
cserélődtek a kezemben, majd egyik pillanatban rettenetes érzés hasított belém.
Kirohantam a mosdóba, majd a fal mellé ülve rettenetes zokogásban törtem ki.
Egyszerre éltem meg fájdalmat, szomorúságot, szégyent, azt, hogy alkalmatlan
vagyok és elárultam a szüleimet. A sírás pedig nem akart elmúlni. Mióta az
eszemet tudom, apa azt akarta, hogy egyszer majd én irányítsam a céget, bízott
bennem, tudta, hogy megfelelek erre a pozícióra, látta bennem azt, amit én
sosem láttam magamban. Főleg azóta a szörnyű nap óta, hogy meghaltak.
Elvesztettem azt aki vagyok és talán sosem leszek alkalmas, hogy az Anderson
vállalat székében ülhessek. Segítséggel vagy anélkül. Ez pedig annyira mélyen
hasított belém, hogy a tükörbe nézve nem láttam magam, csak egy rémes,
kiállhatatlan parti lányt, aki után folyamatosan takarítani kellett a balhékat.
- Vic, ó Vic – lépett be az ajtón Jenny, majd leguggolt hozzám, eltűrte a hajam
az arcomból és kérlelt, hogy nézzek rá. Nehezemre esett, azzal együtt, hogy az
önvád erősebb volt most bárminél.
- Hagyj, menj el! – szóltam rá könnyek között, mire ő nem tágított.
- Nem megyek el, tudod jól. Mi történt Vicky? Mi a baj?
- Egy roncs vagyok érted Jen? Alkalmatlan bármire. Nem fogom tudni elirányítani
apám cégét, hiszen semmire sem vagyok jó. Nézd meg mivé váltam – zokogtam.
Ekkor nyitott be az ajtón Lucas, aki döbbenten nézett végig rajtunk.
- Hívd ide Bellet! Menj! Kérlek… - mondta Jenny, mire Lucas gyors léptekkel
elrohant. – Most szépen felállsz innen és megmossuk az arcod! – jelentette ki,
de minden nehezemre esett. Megráztam a fejem, mire ő addig –addig húzott, amíg
a mosdóig el nem mentem. Eközben Belle is megérkezett, végül ketten mosták az
arcom hideg vízzel.
- Vicky, a szülinapod van és a vécében bujkálsz? – igazította meg a hajam
Belle. – Ki kell jönnöd és ünnepelned kell.
- Mi van, ha én ezt nem akarom? – törtöltem meg a szemeim. – Annyira megváltozott
minden. Félek.
- Nem kell. Segítünk majd, ne aggódj – ölelt át Jenny, majd ezt tette Belle is.
A buli folytatódott csak éppen nélkülem. Úgy döntöttem, hogy bezárkózom a
szobámba és előkerestem az összes emlékemet, fotókat, a szüleimről. Jó volt
újra látni a mosolyukat, azt a szeretetet, amivel mindig is körbevettek. Olyan
nagyon hiányoznak és hiába él velem Leona, mégis egyedül érzem magam, mindenért
saját magam felelek.
Reggel a telefon csörgésére ébredtem. Óvatosan
tapogattam körbe az ágyon, amikor észrevettem, hogy az esti ruhámban fekszem. A
fejem sajgott, de a telefon egyre hangosabban csörgött. Amikor beleszóltam
Belle hangját hallottam.
- Mi van veled? – jótól kérdezi az este után.
- Fáradtan. Mi a helyzet? – érdeklődtem, a fény azonban eléggé bántotta a
szemem.
- Nem fogod elhinni, hogy mire ébredtem ma. Tudni akarod? – épp válaszoltam
volna, de folytatta. – Az orlandoi hírek között szerepel a te szülinapi bulid
is…
- Hogyan? – döbbentem meg.
- Igen. El is küldtem neked, egész jókat írnak rólad Vic.
- Köszi ez most bók akart lenni?
- Victoria, ezt akartad, most végre számolnak veled – ez azért tényleg nem
hangzik rosszul. – Üdv az elitben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése